Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. október 25.

Ilyen volt az Írott-kő 70 teljesítménytúra

Jubileumi, harmincadik rendezés volt az idei, ráadásul ismét visszatért a 70-es táv is. Rendezés, ellátás, díjazás felsőfokon. Mindenki megtett mindent - beleértve még a Kőszegi-hegységet és a csodálatos októberi időjárást is.

Nézegetem a hatos tömegrajthoz készülődő arcokat, és próbálok elvonatkoztatni attól, hogy hú, mennyi ismerős! Inkább azt igyekszem kifürkészni: hányan lehetnek itt ismétlő veteránok, és hány elsőbálozó. Magam is eme utóbbi csoportot erősítem, mert pont abban az évben szűnt meg a hetvenes táv, amikor már képesnek éreztem volna rá magamat… Fájó hiányt jelentett mindig is, ezért már évek óta próbáltam elérni a rendezőknél, hogy ismét legyen, amire most végre sor került! Szóval, egy pici talán nekem is van benne részem, akárcsak az előkészületekben, ugyanis a rendezők megtiszteltek azzal, hogy közreműködő is lehettem. Nyomvonalat rajzoltam, itinert szerkesztettem, időpontokat számolgattunk, és több korrekciós javaslatomat elfogadták, egy szó mint száz, jóleső volt, hogy besegíthettem.

 


És lám, itt várom a hat órát az egyes rajtszámommal, a hőn áhított Írott-kő 70 TT-n. Hideg a reggel! Főleg egy szál pólóban, amin túl sokat nem segít sem a karszár, sem a papírvékony mellény. Na, majd bemelegítünk! Zoli öcsém, András és Márk barátunk-túratársunk mellett efelől nem is lehet kétségem. És valóban, gyors meneteléssel húzunk ki a városból. A Szénsavas-kút fel sem tűnik, páran betérnek a Hermina utcába: ők ötvenes indulók. Mi tovább balra, a Pogányok felé - szinte pillanatok alatt ott termünk. A folytatás is nagyon gyors: beérkezünk az erdőbe. Fejlámpát kapcsolunk, hiszen egyúttal a közvilágítás is megszűnt, ugye… Átjutunk a Pogányok házikói között, majd újra erdő. Itt már megjelenik a szint is: emelkedő visz fel az Enikő-forráshoz, az első ellenőrzőponthoz.

 

 

Piros, továbbra is: kicsit le, kicsit fel. Hajnalpír az égen, a lábam előtt azonban még sötét van. Magas az aljnövényzet, érdemes inkább ide nézni… Egy nyíltabb szakasz becsap bennünket, és amint újra fák közé érünk, visszakapcsoljuk a lámpákat. Nem sokáig: hosszas hullámzás után Cák fölött megyünk, és itt már az erdőben is elég a szabad szem. Használom is: erős aggodalommal tekintgetek jobbra. A Wiesinger-major közelében járunk, ahonnan egyszer három kutya támadt ránk… Hála Istennek, most néma csend fogad, és békében folytathatjuk a liftezést fel-le. A szerpentin előtt kódot írunk, és aztán már tényleg ereszkedés jön, egészen Velemig. Az Alkotóház bukkan fel, első alkalommal. Hetvenesek vagytok? Akkor ma még kétszer találkozunk! - fogad a barátságos személyzet. Zoli főzi és kínálja egyedi fűszerezésű teáját, de egy zsíroskenyeret is megkóstolok. A falut elhagyva kelet felől csodálatos látvány tárul a szemünk elé. „A felkelő nap háza” klasszikus dallama be is ugrik az Animals-től.

 

 

Bozsok jön, újabb ellenőrzőpont, és kezdődik A Műsor. A jó öreg BIB-edzőpálya, de sokszor végigtoltuk! Bozsok-Írottkő-Bozsok, bizony nem könnyű menet. Most persze „csak” túratempóban, és csak felfelé. Megdolgoztat rendesen a DDK, de a folytatás még inkább. Nagyon szépen feljutunk a nyílegyenes Óriások lépcsőjén, és máris a Kalapos-kövekhez érkezünk, ahol kódot írunk, és hajrá, tovább!

 

 

Határmenti zöld, és a fantasztikus Sötét-völgy. Eleget tesz nevének, de így is lenyűgözően szép. Patak-átkelés, és még pompázatosabb a folytatás. Az októberi ősz a lehetséges legszebb arcát mutatja: alig győzzük csodálni, fényképezni (és most, írás közben meg sóhajtozva szelektálni a sok-sok fotót).
 

 

Balra fent a Gyilkos-szikla; ott megy a gerinc, a határmenti zöld sáv. Ezúttal lentről csodáljuk, majd elhagyjuk az Eberspanger- és Tündér-forrás környékét is: elképesztően szépek a fák, a lomb, az avar. Hallgatjuk a madarakat és a levelek hullását, érezzük az ősz illatát…
 

 

Aztán megjön a piros, a vadetető, a kőrakás, majd itt a Golgota és a fenyves - és végül a Dunántúl csúcsa, túránk névadója. A kilátót most nem szemből, hanem ahogy felbukkan, úgy fényképezem le.
 

 

Feljönni sajnos nem sok értelme volt: erősen párába burkolózik a táj minden irányba. Kezdhetjük hát az ereszkedést: a közös szakaszon most is sokakat üdvözölünk, biztatunk, aztán lekanyarodunk a piroson. Ez, vagyis a Kubát Hugó emlékút visz egészen Velemig. Az erdészeti útról kis ösvény tér le, figyelni kell. Aztán meredek, majd visszafogottabb lejtő: ott már én is belekocogok a fiúk után, de az elején óvatos vagyok az aszfaltos cipőm végett. Sok hezitálás után mégis csak emellett döntöttem reggel, mert annyira kényelmes… Nem okoz csalódást itt sem, később sem: remek tempóban veszítjük a nehezen összeszedett szintet.
 

 

A táj - mit is mondhatnék? - varázslatos. Október, napsütés, lágy szellő és tizenhét fok. Ennek megfelelőek a színek, a vörösesbarna avar a lábunk alatt, amit semmiféle perzsaszőnyeg nem múlhat felül. Naná, hogy futunk; sokat és kellemesen! A Hosszú-völgy most mintha rövid lenne: máris Velem első nyaralóit hagyjuk el.
 

 

Alkotóház, másodszor. A tea és zsíros deszka is, és jöhet a kék kereszt! A sok lejtő után újabb combos kaptató. A Szent Vid-kápolna előtt sincs sajnos kilátás - de a parkolójánál megint lehet kattintgatni; ezúttal a Kopasz-Kendig felé, ahová ma sajnos nem megyünk. Emelkedő, be a bükkösbe, majd fenyvesbe, és máris itt a Hörmann-forrás. Frissítünk, és megint lejtmenet jön. Piros Alpannonia, meg persze az OKT és a zöld. Stájer házak, szinte percek alatt - és a finom, roppanós alma a pecsét mellé a kedves pontőröktől.
 

 

A zöldön folytatjuk, és - utána is a zöldön folytatjuk. Ez azért említésre méltó, mert a korábbi években itt le kellett térni a fehér pöttyel jelölt ösvényen. Az ösvény azonban meglehetősen nehezen járható, sűrű és vizenyős szokott lenni, így hát (engedéllyel) én a zöldön szoktam menni. Most ezt „legalizáltam” is. A bejáráskor egy kis bozótharc után a rendezők is belátták, hogy célszerűbb lesz inkább arrafelé menni. Bánja-e ezt valaki, aki - kiváló utakon - így remek rálátást kapott a (hamarosan meghódítandó) Tábor-hegyre, és gyönyörködhetett a Szikla-forrás csodaszép völgyében? Ihatott a forrásvízből, megnézhette a sziklába vájt Mária-kegyhelyet?
 

 

A völgy persze azt is jelenti, hogy emelkedő jön. Nem is kicsi: fel a Zeiger-nyeregbe, majd tovább, egy szusszanás után az említett Tábor-hegyre. Kilátás itt nincs, lehet zúgni lefelé, ritkán járt szakaszokra. Egy sok éves, csak imitt-amott látható piros körutat leszámítva errefelé nincsenek turistajelzések. Az Erdészet kérésére: ez a terület védett növények és nagyszámú vadállomány otthona. Ezt egyesületünk tiszteletben is tartja, így hát csak évente egyszer jut ide turista.

 

 

Pompás bükkösökben járunk, kanyargunk és nézelődünk - mindvégig a fehér pöttyön. Gerincút, és nagyon szigorú ereszkedés: így jutunk le utunk felét jelentő Paradicsomoshoz. A pontőrrel kicsit elbeszélgetünk, továbbra is öten vannak előttünk, de megtudom, hogy sokan indultak a középtávokon is. Hosszú a visszajutás innen. Sokáig kavicsos úton, majd „nemszeretem” betonra váltunk, szerencsére a panoráma kiváló, ami balra nyílik Rőtfalva felé!

 

 

Nekem úgy tűnik, elég hamar megérkezik balról a kék kereszt, majd a Hétforrás is. Jó mélyre ereszkedünk, friss vizet töltünk, pecsétet kapunk. Nagy a nyüzsgés, sok a kiránduló, tüzek is égnek itt-ott. Minősített egy kilométer következik: a minősítést a 137 méter adja. Annyit kell leküzdeni az Óház-tetőig. Naná, hogy megdolgoztat; naná, hogy megtoljuk! Annál jobban esik fent a kínálás. Nem is akármilyen! Szilva vagy körte? Házikolbász vagy sonka? Hagyma vagy zöldpaprika? Ez aztán fogadtatás. Még a kilátóból is ide fotózok inkább vissza, semmint a párába burkolózott Kőszeg felé.

 

 

Megint ereszkedés, de ma ez az utolsó, ami komoly. Igaz, tényleg komoly, főleg a szerpentin átvágása után. A Mohás-kút felé így jutunk le: óvatosan, de esés nélkül. Hamar lent vagyunk a Kenyér-hegy nevű pontnál (ami innen kicsit távolabb van). Jobbos forduló, a reggel már bejárt Pogányok felé. Most világosban is megnézhetjük, újra, majd letérünk a pirosról, és már csak a sárga körút - sárga Alpannonia visz tovább, remek erdei szakasz. Cákra érkezünk, pincesort járunk, majd, ki a faluból, szőlősorok mentén. Az aranyló színek most is megcsodálhatók, de itt már kis szerencse is kell hozzá. A nap ugyanis lebukik, felhők között, látványosan. A meteorológia által hat órásra becsült mai napsütés bőven több lett tehát: az eszményinek nevezhető túraidő reggeltől estig kitartott.

 

Velembe tehát már így érkezünk: harmadszorra is meglátogatjuk az Alkotóház személyzetét, hogy aztán elköszönjünk. Tőlük igen, de a falutól még nem. Kati nénit a Pittyes kocsmában ki nem hagynánk („szintidő-rombolás”, ahogy Márk nevezi). Kellemes fröccs, pár kedves szó, és folytatjuk a sárga körút - sárga Alpannonia jelzést, amihez kicsit később megjön a piros sáv is. Ezek visznek át Kőszegszerdahelyen, aztán a gyümölcsösök mellett, gesztenyefák között, remek utakon. Még egy utolsó visszatekintés kedvenc hegységünkre - és jöhet az Irtás-hegy.

 


Utolsó emelkedő, kifogástalan úton, hamar fel is bukkannak a hölgyek a tetőn kis tábortüzükkel. Bélyegzés, ereszkedés - reményeink szerint világosban. Ez volt ugyanis a kitűzött cél, már reggel: Csömötét elérni lámpa nélkül. Lukácsházán már közvilágítás fogad, de még a falut elhagyva sem kapcsoljuk be a már előhalászott fejlámpákat. A hosszú mezei út jól járható, szemünk folyamatosan szokja az egyre erősödő szürkületet, aztán távoli tűz fénye bukkan fel. Klári ígérte, és lám: valóban ez a hangulatos - és milyen célszerű! - látvány vezet oda bennünket hozzájuk.
 

 

Erdő szélén, még a tűz fényében távozunk. Követem a fiúkat, az ösvény jó. Aztán hamar országút, majd beérkezünk a faluba - én továbbra sem kapcsolok lámpát. Kutya-koncert, hát persze; végigkísér egészen a túlsó széléig. Ott jobbra térünk, és megkezdjük az utolsó szakaszt, párhuzamosan vasúttal, úttal. Beton ez is: kerékpárút, jó minőségű. Hatvan kilométer felett persze ez sem esik jól lábunknak, de hát számítottunk rá előre. Szerencsére hamar felbukkannak Kőszeg fényei, és én mindvégig, a célig lámpa nélkül megyek. Átkelünk vasúton, úton, benzinkúton. Körforgalmon és főutcán, házak és üzletek között. Balos kanyar, Temető utca, nyolcas harangszó - és öt perccel később a cél! Remek a hangulat! Besegítő egyesületi társaink, meg persze a rendezők fogadnak. Nagyon míves oklevél, egyedi jelvény, és persze gratulációk. És szalámis szendvics, szörpök, meg kőszegi borocska. De mindent felülmúl az érzés: Írottkő hetvenes teljesítő lettem!
 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább