MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Ilyennek látták a gyerekek a börzsönyi vándortábort

A gyerekek naplójegyzeteiből ollóztunk össze egy közös beszámolót a Diósjenőtől Bernecebarátiig tartó vándortáborról.

A tavalyi tanévben hallottunk a lehetőségről, hogy az Országos Erdészeti Egyesület és a Testnevelési Egyetem szervezésében gyalogos vándortáborvezető-képzés indul, és erre épülve országos erdei vándortábor-mozgalomban lesz lehetőségem részt venni.


Már a továbbképzésen sejteni lehetett, hogy nagyszerű lehetőség előtt állunk, és ez aztán be is bizonyosodott. Az első tábort 2017 nyarán a rövid szervezési idő miatt minimális létszámmal sikerült elindítani. Az a hét nap úgy telt el, mint egy tündérmese.

 

Fotó: Papp Anna


Biztos, hogy az időjárással is szerencsénk volt, talán a kis létszám miatti családias hangulat szintén a kezünkre játszott, és tagadhatatlan, hogy a gyerekek bámulatos kitartása és jókedve megtette a magáét, de visszacsöppenni a természetbe: ez jelentett óriási élményt a gyerekeknek, és nekünk, pedagógusoknak is. Az erdő, a térerő hiánya, az egymásra utaltság tökéletes közösségkovácsoló erőnek bizonyult. Naponta több apró és nem is annyira apró csodát éltünk meg – az egyszerű játékok, a huhogás gyakorlása, a havasi cincérrel való összekacsintás, a kövek, kavicsok egymásra rakosgatása, a szamóca íze, a kilátásban való gyönyörködés, a vidám és időnként komoly beszélgetések – hiányérzet nélkül töltötték ki a napjainkat. Nem volt kérdés a búcsú pillanatában, hogy jövőre szervezünk-e tábort.


2018. július 4-én aztán 32 gyermek gyülekezett a találkozóhelyen, a Diósjenői Erdei Szabadidőparkban. A 32 gyerek között teljes létszámmal ott voltak a tavalyi „öreg rókák” – ennél egyértelműbb jelét nem is tudja az ember elképzelni a sikernek. És annak, hogy a tábort nem kellett meghirdetni. A gyerekek hozták magukkal a társakat, hozta őket a tábor tavalyi jó híre.

 

Fotó: Papp Anna


Más volt ez a tábor, máshogy volt jó. Ezt az élményt sem adnánk az emlékeink közül, és úgy gondoljuk, ezzel a gyerekek is így vannak. 32 gyerek négy különböző iskolából és négy felnőtt – nagyobb közösség nagyobb korkülönbségekkel. De az erdő közösségkovácsoló ereje segített ezen.


Az első nap mindenki a maga osztálytársával beszélget, de már másnap oldódnak a csoportok, a második éjszaka a kislányok átköltöznek a nagylányok sátraiba (olyan sokat lehet tőlük tanulni!), a testvérek sem ragaszkodnak a közös sátorhoz. A nagyok befonják a kicsik haját és egy picit pótmamák is, ha hiányzik valamelyiknek az édesanyja. Második este a kisebbek eleinte csak csodálják a nagyok táncát, de hamarosan együtt ropják velük – le nem maradnának, és persze a nagyok sem bánják; végül a hatodik nap a strandon válogatás nélkül húzza magával a vízbe a gyerek a felnőttet, a felnőtt a gyereket a nagy közös nevetés közepette. Természetesen szerelmek és új barátságok születnek. És ami a legnagyszerűbb, hogy mindenkit a jó, a különleges oldaláról ismerünk meg.

 

Fotó: Papp Anna


Egy tizedikes nagylány így írt erről: „Tavaly egész kis létszámmal táboroztunk, most viszont harminckét gyerekkel. Ennek köszönhetően idén sokkal több élményben volt részünk. A korosztályok közötti sáv is igen nagy volt. A legkisebbek ötödikesek, a legnagyobbak tizedikesek. Emiatt a teljesítőképesség, a tűrőképesség, a fáradékonyság, az otthon hiánya személyenként nagyon eltért. Ezzel mindenki tisztában volt, a nagyok alkalmazkodtak a kicsikhez, és viszont. Ha már itt tartunk: szerintem ez egy nagyon toleráns társaság volt, senki nem csúfolt senkit, nem piszkálta a másikat, mert nem volt módi. És úgy gondolom, az ilyen csapat tiszteletre méltó és példaértékű.”


És hogy hogyan telt a hét? A gyerekek beszámolóit nem is volt szükséges kiegészíteni.

 

Első nap: találkozó, Diósjenő. Kézműves foglalkozáson vettünk részt, trambulinoztunk, mini-golffal játszottunk, állatokat etettünk és tábortüzet raktunk estére.

 

Fotó: Papp Anna


„Előző évben Anna néni már említette, de akkor még túl kicsiknek számítottunk. Na, de most már elég idősek voltunk hozzá, és elmehettünk. Nekem csak a nagytáskát és a hálózsákot kellett pótolni. Kíváncsisággal tele elindultunk Diósjenőre.”

 

Fotó: Papp Anna


„…egy ott dolgozó bácsi behívta a csapatot a pincébe, ahol kaptunk egy zsákot. Volt benne kulacs, egy füzet, amiben a táborról voltak információk és egy erdei vándoros póló, ami S-es volt, de nekem hálóing méretű. Miután ez megtörtént, el is foglalhattuk a helyet. Ebédre lesétáltunk a Mona Lisa pizzériába, délután kreatív foglalkozás volt kőfestéssel és ékszerkészítéssel.”

 

Második nap, Diósjenő-Pénzásás:

„A hivatalos ébresztés reggel hétkor lett volna, de mondanom sem kell, hogy az izgatott, kilométerhiányos lurkók fele már hatkor, extrémebb esetekben – akárcsak jómagam – már ötkor fenn volt. A reggeli előtt az időt a gyerekek vagy hangoskodással, vagy összepakolással töltötték, így mindenki hamarabb kelt a kelleténél, ami szerintem akár pozitívumként is felfogható, mert így volt idő bandázni, beszélgetni, kártyázni.”

 

Fotó: Papp Anna


„Kést nem kaptunk, és nem hoztunk otthonról, így fel kellett találnunk magunkat. Lehet, hogy viccesen hangzik, de az utolsó állomáson konkrétan furcsa volt felvágni a pékárut, és nem tépni, illetve kenőkésként nem az ujjunkat használni.”

 

„Reggel tízkor indultunk, és négykor érkeztünk meg. Ez a rész a túra legnehezebb szakasza a sok emelkedő miatt. De megérte a sok küszködést, lihegést, kifulladást. A Kun-rét, ahol megálltunk ebédelni, békés, nyugodt és gyönyörű volt, és a Kámorról a kilátás pazar volt.”

 

Fotó: Papp Anna

 

„Leereszkedtünk egy Rókalyuk nevű barlanghoz, ami úgy alakult ki, hogy a láva körülfolyt egy kidőlt fát, de a fa kirothadt, és a már megszilárdult kőzet megőrizte annak alakját, akár Pompejiben az embereket. A nyílás elég nagy ahhoz, hogy négykézláb be lehessen mászni, a plafon tele volt szendergő éjjeli lepkékkel.”

 

„Felfedeztük a Hugo-villát is, amit mesterségesen vágtak a sziklába. Gyönyörű kilátással.”

 

Fotó: Papp Anna


„Közben ellátogattunk a Rókalyukhoz, ami tulajdonképpen egy láva által körülölelt fa volt, ami sok idő alatt kikorhadt. Mindenki jól megvizsgálta a belsejét, és indultunk is tovább. Na de hogyan?! Mivel nagyon fel volt lazulva a talaj, így fenéken, hason, háton.”

 
„A barlangtól lefele vezető út olyan meredek volt, hogy majdnem mindenki a fenekén vagy a sarkán szánkázott le. És mivel a föld igen száraz és porhanyós volt, a bőrünk szó szerint feketéllett a kosztól. Nagyon élveztük. A kicsiknek is nagyon tetszett, állandóan azt kérdezgették, lesz-e még ilyen. Azért szerencsére Pénzásáson volt melegvíz és fürdési lehetőség.”

 

Fotó: Papp Anna


„A Vándortáborban nekem a Kámor hegy tetszett a legjobban. Azért, mert nagyon szép volt a kilátás. Egy nagy völgy felett ültünk, és csodáltuk a tájat. A nevét egy Kámor nevű rabló lovagról kapta, aki állítólag ott rejtette el a kincseit.”

 

Harmadik nap, Pénzásás-Drégely vára-Kútberek:

„Felmásztunk Drégely várába, meghódítottuk a romos falakat. Sok szép kép készült, köztük a Facebook-csoport borítóképe is. Talán ez a legrövidebb útvonal, kora délutánra meg is érkeztünk Kútberekre. Kaptunk szalonnát az erdészettől a tábortűzhöz, de sajnos az egész program dugába dőlt, mert délután hatalmas vihar kerekedett.”

 

Fotó: Papp Anna


„Éppen a Kútbereki szálláson voltunk, és fogócskáztunk, amikor leszakadt az ég. Egyikünknek kipattant a fejéből az ötlet, hogy vegyünk esőkabátot és folytassuk úgy a játékot. Sajnos nem tartott sokáig az esőtánc sem, de nem azért, mert elállt az eső, hanem mert úgy eláztunk... Vagyis nem mi, hanem a ruháink, cipőink, esőkabátjaink, mintha kimostak volna minket."

 

Negyedik nap, Kútberek, pihenőnap:

„Kútbereken két éjszakát töltöttünk, az volt az elgondolás, hogy megnézzük a Honti-szakadékot. Csakhogy az előző napi zuhé miatt akkora volt a sár, hogy a táborvezető úgy döntött, tartunk egy igazi pihenőnapot. Egész nap beszélgettünk, társasoztunk, kártyáztunk, fociztunk és játszottunk. Egyszóval tökéletesen elvoltunk, nem unatkoztunk. Mivel térerő csak néha volt, akkor sem mindenütt, ezért netezni nem lehetett, de ezt senki nem hiányolta. Este bepótoltuk az elmaradt szalonnasütést, sokáig fenn voltunk, beszélgettünk a tábortűznél.”

 

Fotó: Papp Anna


„Nekem nagyon jó volt egész nap mezítláb rohangálni. Puha volt a fű és meleg, otthon nem ilyen jó.”
„Kútberek nagyon szép, és nagyon rendesek az erdészek. Adtak szalonnát is. A sátrak is kényelmesek, és nem áztak be. Még az is jó volt, hogy amikor nagyon esett, befutottunk a sátorba, és az olyan kuckós volt. Az egyik fiú végig vicceket mesélt. ”

 

Fotó: Papp Anna


„A következő nap pihizős nap volt, úgyhogy bármit csinálhattunk. Ebben benne volt az is, hogy este borultunk (értsd: buliztunk) egyet. Szóval az volt az egyik legjobb napunk.”

 

Ötödik nap, Kútberek-Bernecebaráti:

„A Bernecére vezető út viszonylag semlegesen telt, ez a szakasz könnyű volt, de hosszú, így kiadós társalgások kerekedtek.”


„Énekeltünk, angolul is, mert volt egy fiú, aki egy éve költözött Magyarországra.”

 

Fotó: Papp Anna


„Lepke szállt a kezemre, és sáskákat meg szöcskéket fogtunk. Egy szép réten csak néztük a virágokat meg a bogarakat. A rét, az nagyon szép volt, ottmaradtam volna.”


„Este a matracszálláson Bea néni segítségével gyertyát mártottunk, amit növényekkel díszítettünk. Az én gyertyám kicsit ferde lett, de valaki direkt görbére, vagyis kacskaringósra csinálta a magáét.”

 

Hatodik nap, Bernecebaráti-Kemence: biciklitúra, kisvonatozás.

 

„Bernecebarátiból átbicikliztünk Kemencére. Mivel harminchatan kerékpároztunk az út szélén libasorban, kisebb forgalmi akadályt képeztünk, de mindenki nagyon élvezte az utat. Kemencén kisvonatoztunk, majd meglátogattuk a kemencei strandot.”


„Ami nekem még nagyon tetszett, az a kemencei strand, ahol az utolsó előtti napon voltunk.”


„És megint mi történik? Elkezd esni az eső! De a tanárnők nem estek kétségbe, még nagyobb lendülettel folytattuk a fürdőzést. Ez volt a legjobb élmény a táborban.”


„A víz az esőben egészen melegnek érződött, nagyon jólesett.”

 

Fotó: Papp Anna


„Este az eső miatt elmaradt az éjszakai fürdőzést (ezt terveztük), de cserébe búcsú bulit tartottunk. Activityztünk, és más játékokat játszottunk. A kicsik éjfél felé elaludtak, a nagyok kettő körül mentek be a sátraikba.”


„Az utolsó napon búcsúzóul éjféli bulit tartottunk. A 7 nap alatt nagyon jól éreztem magam, és jövőre is szeretnék menni.”


„Ez az utolsó program amolyan búcsúzásféle volt. Még sokáig, egészen hajnalig fent voltunk, néztük a csillagokat, beszélgettünk…”

 

Hetedik nap, Bernecebaráti:

„Másnap még faragtunk magunknak vágódeszkát, amit mindenki kidíszített. Azután elkezdtek szállingózni a szülők, vitték haza a gyerekeiket, és szép lassan elfogyott mindenki. Szomorúságot éreztem, hogy véget ért a tábor.”


„Következett a reggelizés és a pakolás, mivel ez volt a tábor utolsó napja. Visszanézve gyorsan véget ért, tele volt élményekkel, izgalommal. Nagyon jó volt a barátaimmal lenni, kirándulni, bár néha fáradtnak éreztem magam közben. Biztos, hogy jövőre is jönni fogok.” „Olyan jó volt, kár, hogy a következőre egy egész évet kell várni. De vígasztal a tudat, hogy a csapat még sokáig emlékezni fog egymásra.”

 

Fotó: Papp Anna


„Szerintem nagyon jó volt a tábor, remélem, hogy jövőre is el tudok menni!”


„Messenger-csoportunkban már szervezzük a következő találkozót!”

 

És hogy látta mindezt a pedagógus? Sokat tanultunk a diákjainktól. Volt olyan gyerek a táborban, aki még nem túrázott, volt olyan, akinek a cipője nem volt a legalkalmasabb egy meredek hegyoldal meghódítására. Volt, aki megszeppent a magasságtól, és volt, aki estére fáradtságában az édesanyját hiányolta. De minden gyerek maradéktalanul élvezte a pillanatot – a hegyről leereszkedésben a mulatságot látták és a kihívást. Az esőben a lehetőséget az esőtáncra. A strandon a zuhé újabb játékot sugallt. A sárban elesés nevetésre adott okot, de véletlenül sem a kinevetésre. Amikor a labdát nem találták, hát mímelték, hogy labdáznak – és ez volt a móka forrása.


Tanulságos volt, hogy az iskolában az ún. „nehezen kezelhető” gyerekek és a „jó” gyerekek között a különbség mintegy varázsütésre tűnt el. A végtelen szabadság érzete és az ingerek özöne egyszerűen a „gyereket” hozta ki belőlük. Be kellene csempészni a vándortábort a tanévbe is valahogy. Többet, többször kell kimenni az erdőbe a gyerekekkel, közvetlenül érintkezni a természettel, többször kell csapatba verődni, és felnőttnek, gyereknek együtt csapattagnak lenni, közösen játszani, játszva tanulni.

 

Fotó: Papp Anna


Meg kell említeni, hogy a szálláshelyek nagyon tiszták, kulturáltak, a sátrak tágasak és modernek, a kényelmes tábori ágyakat takarók és párnák egészítik ki. Az étkezés minőségét és mennyiségét csak dicsérni tudjuk. A napi háromszori étkezést a túra jelentős részében a drégelypalánki Várkapitány étterem biztosította számunkra.


Köszönjük a felejthetetlen élményt az Országos Erdészeti Egyesületnek, az Ipoly Erdő Zrt-nek és munkatársainak. Köszönjük a Diósjenői Erdei Szabadidőpark és a Bernecabaráti Domszky Pál Erdei Iskola munkatársainak a kézműves programokat és a sok-sok kedvességet, rugalmasságot, szeretetet és apró meglepetéseket, amiket kaptunk tőlük.

 

A beszámolót írták:
Pap Anna – táborvezető, Rétsági Általános iskola
Nagyháziné Bacsa Mónika – kísérő pedagógus, a Rétsági Általános Iskola intézményvezetője
Babinka Bianka – a Rétsági Általános Iskola 5. osztályos tanulója
Bergman Tamara - a Rétsági Általános Iskola 5. osztályos tanulója
Csuhai Boróka – a váci Madách Imre gimnázium 10. osztályos tanulója
Csuhai Péter – a Rétsági Általános Iskola 8. osztályos tanulója
Okolenszki Zalán – a Rétsági Általános Iskola 5. osztályos tanulója
Pfaff Kincső – a Rétsági Általános Iskola 6. osztályos tanulója

 




HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. október
Ángyán Krisztián:
Vintgar-szurdok
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...