Indul a libajárat!

Várják a természetkedvelőket Gemencen kortól, nemtől függetlenül gazdag és izgalmas programkínálatal.

Szerző:
forrás: Mecsekerdő Hírlevél
Fotó:
Mikee
Tevan Imre
2013. november 7.

Várják a természetkedvelőket Gemencen kortól, nemtől függetlenül gazdag és izgalmas programkínálatal.

Gágogó természet mottóval rendeznek Márton-napi programot a Gemenci erdőben. A "libajárat" november 9-én közlekedik.

 

A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központja gyermekközpontú programot állított össze Márton-nap alkalmából, Csiszár Angéla előadó a részletekről elmondta, hogy a programot a Ludas Matyi című diafilm vetítésével kezdik.

A központban a Bátán élő tojásfestő, Huszákné Czencz Marietta írott libatojásaiból rendeznek kiállítást. Játékos vetélkedőt és kézműves foglalkozást is tartanak 2013. november 30-án, ahol természetes anyagból lampionokat is készítenek. Mivel Szent Márton napja hagyományosan az újbor ünnepe, a felnőtteknek a Gemenc Zrt. boraiból, pálinkáiból kóstolót tartanak.

 

 

Ezek után indul a libajárat, azaz az erdei vasút, amellyel a Nyárilegelő állomásig mennek, ahol először érinti a vasút vonala a Rezéti-Duna partját. A csapat gyalogosan folytatja útját. A lampionos kora esti túra célállomása Lassi megálló, ahonnan a libajárat visszaviszi a kirándulókat a Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központba.

Csiszár Angéla azt mondta, hogy ilyenkor még nagyon szép az erdő, nem teljesen kopár. Az ősz utolsó színei mellett vonzó lehet még, hogy sokkal nagyobb eséllyel láthatnak szarvasokat, vaddisznókat a kirándulók.

Csiszár Angéla azt is elmondta, hogy november 16-ára egy teliholdtúrát rendeznek, december 1-jén pedig hagyományos mikulás programjukra várják a természetkedvelőket.

 

Cikkajánló