Ismét összeültek az MTSZ megyei vezetői

Március utolsó szombatján az OKISZ Inkubátorházban ismét sor került a megyei elnökök ülésére. Az összejövetelen szó esett a Magyar Természetjáró Szövetség jelenlegi tevékenységeiről, részletesen bemutatták az új kártyarendszert, az eseményt pedig egy közös beszélgetés zárta.

Szerző:
MTSZ
Fotó:
Gulyás Attila
2015. március 31.

Március utolsó szombatján az OKISZ Inkubátorházban ismét sor került a megyei elnökök ülésére. Az összejövetelen szó esett a Magyar Természetjáró Szövetség jelenlegi tevékenységeiről, részletesen bemutatták az új kártyarendszert, az eseményt pedig egy közös beszélgetés zárta.

Győri Tamás József, az MTSZ igazgatója nyitóbeszédében kitért a szervezetet érintő változásokra, a növekedésre, és hangsúlyozta, hogy a fő cél a külső és a belső kommunikáció fejlesztése, erősítése. Ezután szót ejtett az egyes részlegek munkájáról, többek között kiemelte a TTR (Természetjárók Térinformatikai Rendszere) naprakészen tartásának fontosságát, és a hamarosan induló regionális honlapokról is beszélt.


Napirendre került a TeSzedd a Kéken! elnevezésű szemétszedési akció, amelyet idén május 16-án rendeznek meg. „A TeSzedden nem azért veszünk részt, mert azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a turisták szemetelnek” - szögezte le Győri Tamás József. „A lényeg, hogy arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az eldobott szemét nem tűnik el magától.”

 

 

„A lényeg, hogy arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az eldobott szemét nem tűnik el magától.”


Ezután a Galyatető Turistacentrumot említette, amelynek átadása tavasszal lesz. A létesítményben a tervek szerint kormányülést is tartanak majd. A szálláshely 52 fő befogadására lesz képes, egyben sportcentrumként is működik majd, mellette sátorhelyeket, külső vizesblokkot, nyilvános mosdót is kialakítottak.


Az ülés egyik legfontosabb témája a nemrég elkészült tagkártyák, és az ehhez kapcsolódó online nyilvántartó rendszer bemutatása volt. A kártyákon található vonalkód meggyorsíthatja a rendezvényeken való részvételt és a nevezés gördülékenyebbé tételével, valamint a mandátumszámlálást is. Bogyó András szakmai vezető válaszolt a rendszer működésével kapcsolatos technikai kérdésekre.

 

 

Bogyó András szakmai vezető válaszolt a rendszer működésével kapcsolatos technikai kérdésekre.


Malárik Attila, az MTSZ vízitúra szakágának vezetője ismertette a jövőre vonatkozó terveket, melyek lényeges pontja a Duna és a Tisza túraútvonalainak teljes felmérése és térképen való részletes ábrázolása. Beszélt az idei jelentős programokról, a 60. Nemzetközi Dunatúráról (TID), a fiatalabb korosztályt célzó VIFI-ről (Vízitúrázó Fiatalok Országos Találkozója), illetve a kezdő túrázók tanfolyamáról.


Sor került a Vándorkupa átadására a Gyalogtúrázók XXII. Országos Találkozójának (GYOT) idei szervezői, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség részére, és átnyújtották a meghívókat is. A 2015. október 22-25. között megrendezésre kerülő eseményen ez alkalommal Miskolc és a Kelet-Bükk kerül a középpontba.

 

 

 

Az eseményt Thuróczy Lajos, az MTSZ tiszteletbeli elnökének beszéde zárta


Az ezt követő fórumon Bogyó András elmondta, hogy az MTSZ a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel karöltve egy ajánlatot nyújtott be a természetjárás tantárgy órarendbe iktatására. A beszélgetésen szóba került a szakmai programok tervezhetővé tétele, a fiatalok találkozóinak támogatása, amelyre jó példa a VIFI. Az eseményt Thuróczy Lajos, az MTSZ tiszteletbeli elnökének beszéde zárta: „Szerintem mindent meg lehet oldani, csak akarni kell, de ehhez valóban össze kell fogni.”

Cikkajánló