Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. november 21.

Ismét remek volt a Lövérekben túrázni

Csodaszép, hangulatos őszi túra a mindig változatos Lövérekben. Sopron és környéke ismét remek lehetőséget nyújtott egy igazi feltöltődésre. Változatos erdők, késő őszi színek, több kilátó… Friss, de kitűnő idő - no és persze a megszokott kiváló ellátás és szalagozás: minden együtt volt egy szuper Lővérek 25 teljesítménytúrára!

 

Három hétvége egymás után; teljesítménytúrázás nélkül! Évek óta nem fordult elő velem ilyen csapás. Kényszerpihenőre szorultam egy részleges izomszalag-szakadással a jobb vádlimban. Ígéretes túrák maradtak ki, bár legalább egy saját rendezésünkkel vigasztalódhattam… Végül az (engedékenyebb) orvos most bocsátott útra először, mindenféle szigorú megkötésekkel. Ebből adódott a középtáv választása: főleg, hogy Márk barátom is erre jött. András vitt bennünket: ő negyvenen indult, és sietett haza - szóval, határozottan korán a suliban voltunk. Szerencsére (rendezői engedéllyel) mi is útra kelhettünk már hétkor, és köszönettel éltünk is a lehetőséggel.

 

Friss az idő! Határozottan friss, állapítom meg az iskolánál, ahonnan indulunk. Márk vastagabban öltözött, én viszont megbízom az időjósokban. Így vágunk neki a kötelező aszfaltozásnak: Sopron nagy kiterjedésű város, és bár a hegységhez közelebbi oldalon vagyunk, így is lehet talpalni eleget a betonon. A hangulat azonban remek, a tempó kiváló, és látnivaló is akad mindig. Mindjárt rajt után, az egyetemet elhagyva is: jobbról a szépséges Erzsébet-kert pompás parkja vonzza a tekintetet.

 

 

A Soproni Kék visz kifelé, majdnem az első méterektől sokáig… egészen az első ellenőrző pontig. Az majd csak Ágfalván lesz - túránk hetedik kilométerénél. Most még csak a Nándor-magaslat mellett haladunk el, majd (egy szinttel feljebb) a Mária Magdolna-templomra adódik remek rálátás.

 

 

Ködös-párás a hegy, ez jól látszik, de a remény hal meg utoljára: továbbra is bízom a szebb folytatásban, esetleg későbbi kilátásokban. Elhagyjuk a még mindig felújítás alatt álló erdei malmot, meg az Ózon-kemping elhagyatott területét is.

 

 

Így kezdjük meg az első emelkedőt, még a városon belül: ez a Kutya-hegy. Az túlzás lenne, hogy kutyanehéz - de azért elég kellemes bemelegítés. Vádlim ezt a kellemeset másként érzi: minden lépésnél emlékeztet a sérülésre. Óvatos vagyok tehát, és a tempó (ehhez mérten) szerény is. Feljutunk, balos ív, jobbról meg pompás kilátás. Szokott lenni - de most nincs. Nem látjuk a szélkerekeket, Ausztriát: pára és köd van csak helyettük-felettük.

 

 

Második hegyünk, a Valéta következik - ez is kissé párásan, de valahogy illik is hozzá. Ritkásan sárgás erdő balról, sötét, sűrű fenyves jobbról - ahová aztán le is kanyarodunk, amikor túljutunk a tetőn.

 

 

Jókat szoktunk futni ezen a lejtőn - most persze ilyesmi szóba se jöhet, sajnos. Ágfalva így is hamar felbukkan, sőt: már előre tudjuk az irányt a kutyák ugatásából. Kiérkezünk a főutcára, szemben felbukkan az evangélikus templom is, ahonnan a piros sáv indul - és amire hamarosan rá is térünk.

 

 

Előbb persze pecsét, hiszen itt a kocsma. Enikő, a főrendező fogad bennünket - meg a pultos is, akinél remek forralt bort kapunk. Aztán hajrá, piros! Itt érjük utol a barátságos párt, akikkel több túrán is találkoztam már, beleértve saját rendezéseinket is. Nem kis dolog ez, mert - ahogy kiderül - Békéscsabáról jöttek! Uhhh, elismerésem nekik: lám, a nyugati végek nem csak nekünk kedvesek! Közben kijutunk Ágfalváról a szép kis házikók között, és itt már valamivel jobb a kilátás is.

 

 

Villámgyorsan fogynak a kilométerek a kellemes beszélgetés közepette. Csoda-e, hogy máris itt az elágazás? Sajnálkozva köszönök el tőlük - és a szívem is megsajdul. Most jön nekik az Alsó-, majd Felső-Tödl… aztán a Terv-út és az Urak asztala... És a többi, és a többi - amiket ma nem fogok látni, végigjárni. Hát megyünk tovább egyenesen, megcélozva Görbehalom irányát. Hatalmas löszfal jobbról, és már ki is bukkanunk az autóútra, ahonnan remek rálátás nyílik a Fehér-tóra.

 

 

Itt már a nap is küzdelmet folytat a fellegekkel, és egyre inkább nyerésre áll. Balról hatalmas fenyvest hagyunk el, majd hatalmas fenyves - helyét. Tarvágás. Itt is…, és egyre több helyen az országban. Jobbról pedig a bányászati múzeum tűnik fel: igen, a múlt emlékei. Jellemző a környékre, és ha már Brennbergbányát ki kell ma hagynom, ez a hely vigasztal kicsit: itt még nem jártam.

 

 

Továbbhaladva is lépten-nyomon a bányászemlékek, sok helyütt meg a német nyelvű feliratok juttatják eszembe, hol is járok.

 

 

Innen már tényleg csak pár méter, és látjuk is a második ellenőrző pontunkat. Ez itt a Fehér Dániel-forrás: békésen csordogáló vizével, kis patakkal és a pavilonnal már messziről ismerős.

 

 

Sőt: már a pontőröket is látjuk, akik még nem is pontőrök - csak ahhoz készülődnek. Nosza, besegítünk, ha már így idejekorán megérkeztünk (fél órával a hivatalos indítás előtt). Márk gázégőt cipel, én a hozzá tartozó palackot… és sebtében össze is állítják azokat. A kedves hölgyek meg már villámgyorsan kenyereket kennek, és kínálnak is nagy szívélyességgel. Hű, nem is akármilyen falatokat kapunk! Minden nagyon finom, kezdve a lágy kenyéren, meg a házi lekvárok, csalamádék… és hozzá forró tea.

 

 

Megköszönjük az ellátást, indulunk tovább - ismét a kék sáv jelzésen. Nem sokáig: pár száz méter múlva elhagyjuk azt, és szalagozott szakasz következik. Ideje tehát elköszönni Görbehalomtól is.

 

 

Nagyon sűrű fiataloson jutunk át, majd nagyobb erdők is következnek - a terep pedig szép lassan, de kezd hullámozni. Patakhoz érkezünk le, ahol nincs híd: fatörzseken lehet csak átjutni - vagy akár egy nagy ugrás is megteszi. Felmegyünk egy emelkedőn, becsatlakozunk a kék háromszögbe - de rövidesen el is hagyjuk, és az összegyűjtött szintet elveszítjük. Ez már piros háromszög: hatalmas erdőben jutunk le, de sajnos, itt is tarvágás tűnik fel a szemközti domboldalban.

 

 

Ismét patakhoz jutunk le: ez a Köves-árok. Ismét fatörzsek, és ugrás. Aha. Meg egy kis híd - pár méterrel arrébb. Bosszankodunk: nem vettük észre: a szemközti (új) kerítés szalagjai felé mentünk. Ahol aztán jobbra térünk, tovább a (térképeken nem is létező) piros háromszögön. Legalább két-háromszáz métert haladunk, gyönyörű nyiladékon, fantasztikus színek között, festői környezetben. Itt azonban nekem kezd gyanús lenni a dolog. Említették az ellenőrző ponton, hogy errefelé más lesz a vonalvezetés - de biztos, hogy erre? Nincsenek szalagok… Térkép kerül elő, és mutatja: nem. Nem erre. A kerítésnél balra kellett volna… Pfff. Jobbra felsandítok, Márk követi a tekintetemet: biztos? Irgalmatlan meredek ugyanis ez az oldal - de ha felmegyünk, éppen belecsatlakozhatunk az utunk folytatásába. Itt veszítünk kevesebb pluszt, de komoly szinttel fizetünk érte. Menjünk! - mondja, és nekivágunk.

 

 

Sokáig emlékezni fogunk erre a talán csak száz méternyi szakaszra. Néhol tényleg négykézláb… többségében meg egy alkalmi túrabottal, nem ritkán fatörzsekbe kapaszkodva. Kalandosan, de feljutottunk! És éppen abba a hajtűkanyarba, amit megcéloztunk. Ezzel vigasztalódva folytattuk utunk, az Ultrák környékén. Még egy visszatekintés a (most már távoli) Görbehalomra - sajnos, itt is hiányoznak fák, van tehát kilátás.

 

 

Kevéske zöld sáv után még kevesebb aszfaltos erdei út. Aztán letérés, megint szalagok segítségével. Egyre mélyebbre, a Tolvaj-árok kis patakjához. Néha elbizonytalanodunk, mert az ösvény alig látszik, néha kidőlt fatörzseket kerülünk vagy lépünk át - szóval, igazi vadregényes vidék.

 

 

A szalagok azonban mindig visznek tovább, és tényleg lejutunk a mederhez. Kerülgetjük a kis erecskét; néhol átlépve, néhol hidak is adódnak. Itt már újra jelzés is van: a kék kereszt.

 

 

Aztán a Postás-forrásnál meredek balos kanyart veszünk, és rátérünk újra a kék sávra. Az Új-hegy mentén emelkedünk megint csak - gyönyörű a környezet, vastag az avar, és kellemesen süt a nap is - már amennyire sikerül neki bejutnia a völgyekbe.

 

 

Kis térre érkezünk, ahová mindjárt visszajövünk - de előbb tiszteletünket tesszük a Várhely-kilátónál (lánykori nevén Burgstall). Itt hatalmas zsivaj és nyüzsgés fogad: tizenötös távon induló gyerekhad zsibong mindenfelé. Nehezen, de mi is feljutunk közöttük a kilátó teraszára, és megállapíthatjuk: megérte. Egészen szép a panoráma, holott még mindig párás valamelyest a horizont. Ezzel együtt is érdemes letekinteni a városra, meg persze a TV-toronyra is.

 

 

 

A pecsételés is megvan, müzliszeletet is megkaptuk: mehetünk! Vissza a kis térre, és onnan tovább, a Bella-emlékhez. Vaskori leletek vannak itt többfelé is - kutatójuk, a neves régész tiszteletére nevezték el a helyet.

 

 

Kanyarog a kék, patakon is átjutunk, és igen: ez már a Ciklámen tanösvény. Gyönyörű, mint mindig. Mindig másként, de egyik kedvenc szakaszom a Lövérekben. Odalent a Tacsi-árok, jobbra fent az orom - mi meg kanyargunk szépen, békésen. Sokakat idevonz ez a szépség és csend: gyakran futunk össze turistákkal, kirándulókkal.

 

 

Itt már egészen kiváló - szinte tavaszi - időjárás kísér, és az erdő is gyönyörű. Kellemes, beszélgetős ösvényeken megyünk, és elhagyjuk a Hétbükkfát is. Itt elköszönünk a kéktől, és az imént becsatlakozott sárga sávon folytatjuk.

 

 

Károly-magaslat a következő irány. A parkoló máris feltűnik, és szándékkal kihagyom a Rongyos Gárda-emlékművet: azt majd három hét múlva szeretném újra látni, a Civitas Fidelissima túrán. Most az Élménypark mellett elhaladunk, és leesik az állunk. Egy remek kis tanösvényt alakítottak ki itt, amióta nem jártam errefelé. Nem is akármilyent! Boszorkány a neve is, meg a stílusa is. Pompás (fából készült) játékok, táblák, házikók - ahogy látom, a felnőtteknek is nagyon tetszik.

 

 

Aztán elhagyjuk a Vadászati múzeumot, és már látható a Károly-kilátó. No meg (újabb változás) egy „szelfikeret”, ami mostanság egyre divatosabb… Hamar itt is egy fotó, aztán jöhet a lejtő. Innen ugyanis már csak az lesz; egészen a célig!

 

 

Mellőzzük a nemrég még távolból csodált TV-tornyot, és kétszer is átvágunk a sípályán. Közben érintjük a Dalos-kőt („Sängerberg”), és több helyen is gyönyörködhetünk a panorámában (ha már kihagytuk a fizetős Károly-kilátót).

 

 

 

A kék háromszögön igazán könnyedén és lazán lehet haladni - de ehhez sokat hozzátesz, hogy nem felfelé kell szuszogni rajta… Naná, hogy milyen hamar itt a Hotel Lövér, majd a szanatórium épülete! És át a parkolón; egyenesen belefutunk egy nagyon barátságos cicába. Elköszönünk tőle is, majd tovább - újra a kéken, igen. Kanyargás a derékszögű utcákban, elegáns és előkelő villák között.

 

 

A szint még mindig folyton csökken, és még mindig vannak remek kilátóhelyek, pontok, ahol érdemes meglassítani, esetleg fotózni is a város irányába.

 

 

A zegzugos utcák aztán az iskolához kanyarítanak bennünket. Ahol aztán oklevél és kitűző a díjazás, utána pedig a remek roppanós virsli és forró tea. Majdnem öt és fél óra lett az időnk - de két félig sánta embertől ezúttal talán elfogadható. A nap megkoronázásaként pedig Lídia és Gyuri is megérkeznek - és átadják a 2018. évi „Nyugati végeken” plakettet és oklevelet! Ó, hát milyen szép lett, és egyedi, nagyon tetszik mindenkinek. Kis csapatunk mind begyűjti - ha már így mindannyian túratársak vagyunk itt… a nyugati végeken.

 

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
 

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább