Itt a Kéktúra-vetélkedő döntője

Április 26-án Seregélyesen lesz az „Indulj el egy úton!” természetismereti és turisztikai verseny utolsó fordulója.

Szerző:
MTSZ
2019. április 25.

Április 26-án Seregélyesen lesz az „Indulj el egy úton!” természetismereti és turisztikai verseny utolsó fordulója.

Hagyományteremtő módon idén negyedik alkalommal hirdette meg a versenyt a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Magyar Természetjáró Szövetség.

 

 

Az esemény alapvető célja, hogy egy vetélkedő keretein belül ismertesse meg a diákokkal az Országos Kéktúrát. Ezen túlmenően egy-egy kiválasztott kéktúraszakaszhoz kapcsolódva ismerhetik meg a résztvevők az érintett tájak természeti, történelmi, néprajzi értékeit, turisztikai érdekességeit, továbbá az adott területet felügyelő nemzetipark-igazgatóság tevékenységébe is betekintést nyerhetnek. A vetélkedőn több feladat fókuszál a magyarországi bakancsos turizmus és hegymászás múltjára, jelenére, jelentősebb eredményeire. A Magyar Természetjáró Szövetség értékes díjakkal támogatja a döntőbe jutott csapatokat, illetve a vetélkedő népszerűsítését is vállalta oly módon, hogy az Országos Kéktúra hivatalos weboldalán megjeleníti a versengés információit.

 

Az Országos Kéktúra 2015 óta része a Magyar Értéktárnak, legendás útvonala mintegy 1165 km hosszan szeli át hazánkat. Ha lenne az országjáró túráknak toplistája, az Országos Kéktúra joggal viselhetné a győztesek babérkoszorúját a legrégebbi, a leghosszabb, a legváltozatosabb és a legszebb turistaútvonalak kategóriájában. Ugyanis a Kőszegi-hegységtől a Zempléni-hegységig kanyargó útvonalat több mint fél évszázada járják kezdők és haladók, kicsik és nagyok - töretlen lelkesedéssel.

 

 

A vetélkedő kitalálója, szellemi motorja Sajtos József, aki az aktív természetjárás népszerűsítését és a hozzá kapcsolható ismeretterjesztést tűzte zászlajára a versengés meghirdetésekor.

 

A többfordulós vetélkedőre általános iskolás gyerekek jelentkezhettek Magyarországról és a határon túlról is, három kategóriában (a 3-4., az 5-6. és a 7-8. évfolyamos diákok külön csoportokban indulnak). A négyfős csapatok nevezése ingyenes. Idén több újdonság is színesítette a versenyt, de az alapok változatlanok maradtak.

 

 

A vetélkedő feladatai játékosak, főleg a logikára épülnek, így nem követelik meg feltétlenül a helyszíni tapasztalatot. A megoldási folyamat és maga az eredmény nyújt új és hasznos információkat a gyerekeknek. A feladatok megoldásához a selejtező levelezős fordulóiban még előzetes ismeretanyag sem szükséges, hiszen az esetek többségében megadják a megoldáshoz szükséges forrásokat vagy azok elérhetőségét.

 

 

Az első évben Hollóházától Putnokig „gyalogoltak” a diákok. A második évben a Bükk, a Mátra és a Cserhát következett, ezt követően pedig a Börzsöny, a Visegrádi-hegység és a Pilis tájain túráztak virtuálisan. Az idei tanévben a hűvösvölgyi indulást követően a Budai-hegységben, majd egy rövid szakaszon újra a Pilisben barangoltak. Ezt követően Csókakőig járták be a Gerecse lankáit, illetve a Vértes vadregényes tájait. A döntőbe kategóriánként a 11-11 legmagasabb pontszámot elért csapat kapott meghívást. Az idei döntő április 26-án kerül lebonyolításra Seregélyesen.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Bejárta a Bakancslista a Kéktúra Forma 1-es pályáját

Már a tiéd lehet az új RPDDK-igazolófüzet

Szemlélet és útmutatás - 31 éve nincs köztünk Rockenbauer Pál

Cikkajánló