Itt is érdemes kirándulni a gyerkőccel

Összegyűjtöttünk még néhány remek családi túracélpontot, ahol garantáltan nem fognak unatkozni a kisebbek sem.

Szöveg:
Fotó:
zalakaros.hu
ANPI
Nógrádi Attila
2021. szeptember 3.

Összegyűjtöttünk még néhány remek családi túracélpontot, ahol garantáltan nem fognak unatkozni a kisebbek sem.

Égerösvény és csigatúra, Zalai-dombvidék

Zalakaros és környékének turisztikai kínálata az utóbbi években két remek, gyermekbarát szabadtéri programlehetőséggel, az Égerösvény és a Csigatúra tanösvénnyel bővült. Mindkettő élvezetes módon mutatja be a Kis-Balaton térségének élővilágát és természeti értékeit. A mindössze 250 méteres, 5 állomásból álló Égerösvény nem a hosszú baktatásra, hanem a szórakoztató ismeretterjesztésre fókuszál. 2016-ban az Év Ökoturisztikai Létesítménye pályázaton tanösvény-kategóriában ezüstérmes lett. Különlegessége, hogy egy pallósoron sétálva látványos tájékoztató táblák és Tőzike tündér kíséretében járhatjuk be a zalakarosi „Termáltó és Ökopark” melletti égerligetet. A félórás program kiváló levezetése lehet egy fürdőzős napnak. A Csigatúra tanösvény a Zalakarosi-parkerdő területén lévő kilátó mellől indul, ami már önmagában is jó túracélpont. A közel 1 km hosszú erdei sétaút interaktív kirándulást kínál gombákkal, madárhangokkal és erdei állatokat bemutató információs táblákkal. A tanösvény érinti a Dél-dunántúli Kéktúra nyomvonalát.

Kincskereső játékösvény, Aggtelek

Kalandos ismeretszerzésben lehet része annak, aki ellátogat Aggtelekre, a Baradla barlanghoz, ahol kincskereső gyűjtőlappal fedezheti fel az Aggteleki Nemzeti Park érdekességeit és természeti látnivalóit. A barlang fogadótérségében található, 6 állomásból álló, mintegy 1 km hosszú élményösvényen interaktív játékok sokasága és akadálypálya is várja a kincskeresőket. Az alacsonyan elhelyezett táblákat sok figyelemfelkeltő kép és érdekes információ színesíti. A barlangbejárat közelében lévő Tourinform-irodában beszerezhetők a játékhoz szükséges kincskereső kellékek, amelyekkel még az indulás előtt érdemes felszerelkezni. A menetlevélre helyesen beragasztott matricákért cserébe a túra végén kis ajándék jár. Az egyórás séta jó kiegészítése az aggteleki barlangtúrának.

Gulya-domb, Veszprém

A veszprémi állatkertben látványos gyerekbarát fejlesztések történtek az elmúlt években, amelyeknek köszönhetően lassan ott tartanak, hogy az állatok megtekintése már csak amolyan hab a tortán program. Van ügyességi kalandpark, kölyökdzsungeles játszóház, állatsimogató, zoopedagógiai oktatásprogram és egyhetes nyári tábor, ám az egyik legújabb és leglátványosabb újításuk a Dinópark, ahol életnagyságú őshüllőszobroktól eshetnek transzba csemetéink. A kezdődő vagy már szépen kifejlett dinómániát tovább súlyosbíthatja, hogy miniásatáson is részt vehetnek a gyerekek, amely során apró csontokat és fogakat túrhatnak elő a homokból. Ha maradt még energiánk az állatkert után, érdemes egy kisebb-nagyobb sétát is betervezni a szomszédos Gulya-dombi-parkerdőbe, amely egy 70 hektáros erdőterület gondozott tisztásokkal, tanösvénnyel, játszótérrel, sportpályával, kerékpárutakkal. Ha már itt járunk, feltétlenül keressük fel és másszuk meg a tavaly átadott, 22 méter magas Gizella királyné kilátót, ahonnan remek kilátás nyílik Veszprémre és a környező dombokra.

Egri várazás másként, Pilis

„Műegriváras” kalandunkhoz a főváros szomszédságában található Pilisborosjenő északnyugati végébe kell elautóznunk (a Dózsa György út végéig), majd ott is hagyhatjuk a járművünket az út menti parkolóban. Onnan tudjuk, hogy jó helyen járunk, hogy egy kis fabódés büfé van az egyik sarkon, ahol hétvégente bográcsban rotyog valami. A rutinosabbak már a túra előtt odamennek a büféshez, és „foglalnak” kellő mennyiséget a napi menüből, ami rendszerint hamar elfogy. Nem elhanyagolható részlet, hogy a parkoló mellett egy játszótér is van, de ne itt vezessük le a gyerek energiáit, hanem indítsuk meg őket toronyiránt az Országos Kéktúra jelzését követve a földúton. Körülbelül egy kilométer múlva érünk egy elágazáshoz, ahol térjünk le balra, majd néhány száz méter ereszkedés után gyakorlatilag nekimegyünk az egri vár másolatának, amelyet még a hatvanas évek első felében húztak fel az Egri csillagok című film díszleteként. Innentől kezdve csak rajtunk múlik, hogy mennyi ideig engedjük őrjöngeni a gyerekeket a romok között. Tipp: ne azon a földúton menjünk vissza a parkolóba, amelyiken jöttünk, hanem keressük meg azt a kis ösvényt a vár alatt, amelyik visszavisz Pilisborosjenő felé, mert így belefutunk egy elhagyott kőfejtőbe, amelynek a közepén ott ácsorog a híres Teve-szikla. Ez bizonyos szögekből tényleg úgy néz ki, mint egy megkövült dromedár.

Ha esik az eső, irány Szentendre!

Ne szegje kedvünket, ha a várva várt hétvégén szakad az eső, ugyanis van jobb - és nem mellesleg sokkal olcsóbb - program a játszóháznál. A természet furcsa szeszélye, hogy a kisgyerekek többsége menthetetlenül vonzódik a járművekhez, a legtöbbször „minél nagyobb, annál jobb” alapon. Ezt a hozzáállást és lelkesedést használhatjuk ki, ha Szentendre felé vesszük az irányt, és meg sem állunk a Városi Tömegközlekedési Múzeum nevű helyig, amelyet közvetlenül a HÉV-végállomás és a Volán-pályaudvar mellett találunk. Egy buszjegy áráért juthatunk be (diákoknak és nyugdíjasoknak még olcsóbb) a BKV-rajongók mennyországába, ahol a kiállított járművek többségére fel is lehet szállni. Van itt minden, ami valaha is megfordult utasokkal Magyarországon: forgalomból kivont és rekonstruált villamosok, buszok, trolik és HÉV-szerelvények, de a járművek között ácsorog egy Haraszti névre keresztelt gőzmozdony is, amelyet még 1887-ben helyeztek forgalomba a legelső HÉV-mozdonyok egyikeként.

A cikk első részét ide kattintva olvashatod.

A cikk a Turista Magazin 2017. áprilisi számában jelent meg.

A KORÁBBI MAGAZINOKAT ITT LEHET MEGRENDELNI.

Cikkajánló