Jövő nyártól új köntösben a sümegi palota

Rendezvények, családi programok és kiállítások kapnak majd helyet a Püspöki Palotában, melyet a Nemzeti Kastélyprogram keretein belül újítanak fel.

Szerző:
turizmusonline.hu
Fotó:
MTI / Varga György
2018. július 10.

Rendezvények, családi programok és kiállítások kapnak majd helyet a Püspöki Palotában, melyet a Nemzeti Kastélyprogram keretein belül újítanak fel.

Az épületben 1500 négyzetméternyi belső terület újul meg. A fejlesztéseket másfél milliárd forint uniós és mintegy 320 millió forint hazai forrásból kivitelezik. Megújítják az első emeleti termeket, a fogadóteret, és egy Tágra nyílt szemmel című új kiállítást is létrehoznak, amely Padányi Biró Márton püspök és Franz Anton Maulbertsch festő „sümegi kalandjait” mutatja be.

 


Emellett megtekinthető lesz a Nyolcak gyűjteménye nevű állandó kiállítás is a legjelentősebb magyar avantgárd művészcsoport tagjainak alkotásaival, a belső udvaron pedig esti épületvetítési programokra várják majd az érdeklődőket. Az épület (a Palota Pince kivételével) már zárva tart, a tervek szerint jövő nyáron lesz újból látogatható.

 

 

A 2017 és 2020 között zajló Nemzeti Kastélyprogramnak és Nemzeti Várprogramnak köszönhetően 20 kastélyt és 19 várat varázsolnak újjá, mintegy 50 milliárd forint értékben.

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Rendezvények és gasztronómia a gyulai Almásy-kastélyban

Tiszadobi kastély, minden szegletében más mesével

Két éven belül a Wenckheim-kastély is megújul

A nádasdladányi főúri palota sem marad ki a kastélyszépítésből

Cikkajánló