Július 1-én megnyílhat a Tátra első via ferratája

Vasalt turistautak eddig is voltak  a Tátrában, de nem klasszikus via ferratak.

2013. május 9.

Vasalt turistautak eddig is voltak  a Tátrában, de nem klasszikus via ferratak.

A Magas-Tátra első, láncokkal biztosított turistaútját július 1-én szeretnék megnyitni a nyilvánosság előtt. A világ más részein via ferrata vagy klettersteig néven ismert, első biztosított turistaút a Vörös-torony-hágót és a Kis-Nyereg-hágót köti majd össze. Az útvonal igényes magashegyi terepen vezet, melyet felszerelnek a biztosításhoz használható fix kötelekkel, fémhágcsókkal és más mesterséges segédeszközökkel. Ezeknek az eszközöknek a célja az, hogy növeljék az utat használók biztonságát, ezáltal megfelelő felszereléssel olyan turisták is bejárhassák ezt az útvonalat, akik nem rendelkeznek a nehéz magashegyi terepen szükséges hegymászó tapasztalattal. „A Vörös-torony-hágót és a Kis-nyereg-hágót összekötő útvonal olyan újdonság, amely eddig sem a Magas-Tátrában, sem Szlovákiában nem volt” - mondta Lenka Maašovská, a Magas-Tátra Regionális Idegenforgalmi Szervezet vezetője.

 


A Vörös-torony-hágó f: Molnár Anikó

 

Az idegenforgalmi szervezet már befejezte a szükséges egyeztetéseket Tátravárossal, valamint a Tátrai Nemzeti Park Állami Erdészetével (Státne lesy TANAPu). „A nemzeti parknak van egy látogatási rendje. Ebben olyan szabályok vannak lefektetve, melyeket tiszteletben kell tartani. Mindkét fél pozitívan állt az ügyhöz. Nincs gond azzal, hogy egy ilyen via ferrata megépüljön” - mondta Maašovská.

 

Az idegenforgalmi szervezet jelenleg a környezetvédelmi hatósággal tárgyal, aki az ilyen jellegű utak megépítését engedélyezheti. Az útvonal kiépítésének költsége Maašovská szerint 30.000 € lehet. „Üdvözlöm ezt a kezdeményezést. Ez egy olyan lépés, amely hozzájárulhat a Magas-Tátra vonzerejének növekedéséhez” - mondta Róber Gálfy hegymászó és hegyi vezető. Véleménye szerint nem kell attól aggódni, hogy tömegek látogatják majd az útvonalat. A via ferraták kiépítésének azonban van egy másik oldala is. „Aki ilyen útvonalat akar létesíteni, annak azzal is tisztában kell lenni, hogy egy ilyen útvonalnak kell, hogy legyen tulajdonosa, aki felügyeli az útvonalat, és felelősséggel tartozik érte” - tette hozzá Gálfy.


Nagyon fontos az ilyen biztosított útvonalakon a turisták biztonsága. A Hegyi Mentőszolgálat még nem nyilvánított véleményt ebben az ügyben. Abban az esetben, amennyiben az engedélyezési eljárás sikeresen befejeződik, az idegenforgalmi szervezet július 1-én szeretné megnyitni a Magas-Tátra első via ferratáját a nagyközönség előtt. „Ez sok tényezőtől függ. Legfontosabb a biztonság, valamint a törvényi előírások betartása” - mondta Maašovská. Az első via ferrata átadását követően egy év elteltével szeretnék értékelni a projektet. „Meglátjuk, hogyan fogadja a turistatársadalom az első ilyen útvonalat, és csak ezt követően döntünk a hogyan továbbról” fejezte be Maašovská.


A Vörös-torony-hágó (Priečne sedlo, 2352 m) a Kis- és a Nagy-Tarpataki-völgy közötti összeköttetést teszi lehetővé, alapvetően ez az hágó köti össze a Téry-menedékházat a Hosszú-tavi menedékházzal. A hágó június 15. és október 31. között látogatható, a Kis-Tarpataki-völgyből egyirányúsított, jelzett turistaúton.


A Kis-Nyereg-hágó (Sedielko, 2372 m) a Kis-Tarpataki-völgyből a Hásó-Jávor-völgybe történő átjutást teszi lehetővé, a Tátra főgerincét keresztezve. Szintén június 15. és október 31. között használható, de ez az útvonal mindkét irányból járható.
A Vörös-torony-hágót és a Kis-Nyereg-hágót egy gerinc köti össze, melynek legmagasabb pontja a Vörös-torony (Široká veža, 2462 m). Ez a gerinc bakancsos turisták számára elérhetetlen, a két hágót a nyári szezonban a Kis-Tarpataki-völgy zárlatában, pontosabban a Kis-Nyereghágó-völgyecskében haladó a zöld és sárga jelzésű turistaút köti össze.
 

Szöveg: www.magas-tatra.info fotó: Molnár Anikó

Cikkajánló