Keresés eredménye

A gyulai Almásy-kastély láthatatlan fogaskerekei

Ha össze kellene állítanom egy listát azokról a magyarországi kastélyokról, ahol a legérdekesebb és legélvezetesebb tárlatvezetést és kiállítást találni, a gyulai épület biztosan benne lenne a top 3-ban. El is mondom, miért.

2021.06.28.

Hagyjuk, hogy a természet élje a maga életét

Ez a tanács a Turista Magazin nyári számának beporzó rovarokkal foglalkozó cikkében hangzik el. Nem túlzás, a rovarok az egész földi élet alapját jelentik, de egy ideje arról szólnak a hírek, hogy a rovarok és köztük a beporzók veszélyben vannak. A magazinban szakértővel járjuk körbe a témát.

2020.07.03.

Nyári berek – egy nap a vadregényes Kis-Balatonnál

A Kis-Balaton az állatok és a növények birodalma, amelynek életébe azért bepillanthatunk mi, emberek is. De nem akárhol és nem akárhogyan, hisz a terület egy része fokozottan védett. A Turista Magazin nyári lapszámában elmeséljük, mi mindent lehet itt látni, és hová érdemes elmenni.

2020.06.30.

Fura szerzetek és klassz kirándulóhelyek a nyári TM-ben

Nyári összevont számunkban nemcsak olyan furcsának tűnő, különleges hazai állatokat mutatunk be, amelyekről nem is gondolnánk, hogy körülöttünk élnek, hanem remek célpontokat is ajánlunk a Kis-Balaton, a Zselic, a Mecsek, a Gerecse és a Vértes ismert vagy kevésbé ismert természeti látnivalói közül is.

2020.06.26.

Megjelent a Turista Magazin legújabb nyári száma

Nyári összevont tematikus számunkban ezúttal a Velencei-tavat és környékét vesszük górcső alá. Ingókövek, kőtengerek, különleges sziklahalmok között kalandozunk a Velencei-hegységben, bejárjuk a Dinnyési-fertő rejtett kincseit, és a feltérképezzük a tó körüli családbarát helyeket is a vakációra. 

2019.06.28.

Balatonfüred, a strandon túl

A balatonfüredi Blaha Lujza utca gyönyörűen felújított épületei között sétálgatva hamar megfeledkezik az ember a hűsítő strandokról, és azon sem lepődne meg, ha egyszer csak Jókai Mór jönne vele szemben a macskaköves utcán.

2018.07.03.

Nyári lapszámunkban a Tisza-tónál kalandozunk

Biciklivel a Kőszegi-hegységben, a legjobb osztrák via ferrata útvonalak, rejtélyes bűntények emlékei a Pilisben, kéktúraélmények a Balaton-felvidéken, érdekes hazai filmes helyszínek, ahol kirándulni is lehet, vízitúra a Tisza-tónál - csak néhány a július-augusztusi számunk felhozatalából.   

2018.06.29.