Keresés eredménye

Várak régen és most

Számos vár nyerte vissza régi fényét az utóbbi évtizedekben, de vajon milyennek látta ezeket a történelmi jelentőségű építményeket a múlt század embere? Képes időutazásunkon most ti is megnézhettek jó néhány várat egykori állapotában és napjainkban.

2024.03.28.

Te is lehetsz király a kőszegi várban

A kőszegi Jurisics-várban már kapásból azzal fogadtak minket, hogy az emberek manapság alapvetően „élményvadászok”, ezért itt már az első percben arra törekednek, hogy a látogatókat bevonják a sztoriba. Számunkra sem volt menekvés: köpenyt kanyarítottunk a vállunkra, ha kellett, szablyát ragadtunk vagy éppen koronát nyomtunk a fejünkbe, és eltöltöttük a várban életünk egyik legközépkoribb hangulatú délutánját.

2019.11.18.

A Vasszűz nyomában

A Vas megyei turizmustorta jelentős részét az Őrségben szeletelik fel. Ezenfelül ott van még a gyógyfürdőturizmus, amelynek Bük mellett Sárvár is a központja. Kőszeg és környéke legfeljebb harmadik lehet ebben a sorrendben. Pedig a táj itt is gyönyörű, s felfedezésre váró szépségek is rejlenek errefelé. 

2016.12.27.