Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. április 24.

Kab-hegy, duplán az igazi

Ismétlés a tudás atyja? A Déli-Bakony legmagasabb pontját, az antennákkal tűzdelt Kab-hegyet vettük célba, és - akárcsak három hete az Írott-kő esetében - az élményt meg is dupláztuk. Szinte júliusi melegben, de sikerrel vettük a kétszeres kihívást. 

Hegymenet, K2 - de ez nem az a K2. A tavaszi Kab-hegyi túrák összefűzésének eredménye ez a cím. Összetevői: egy déli, húsz kilométeres táv, illetve egy északi, ami meg 12. Meg persze köztük a hegy, a maga 599 méterével: így jön ki a harminckettes végeredmény. Mindkét résztávot ismertük már Laci öcsémmel: a délit többször teljesítettük Téli Kab-hegy 20 TT néven (ez decemberi túrát jelent), illetve többször jártunk az októberi Őszi Kab-hegy 12 TT-n is, kicsi lányommal. Hát akkor most duplázzunk. Előnevezettekként pillanatok alatt útnak is indulhatunk, egy kevés aszfaltozás után pedig jöhet a jobbos letérés.

 

 

Az útvonal tekintetében meglehetősen szabad kezet ad a Zöld Bakancs Egyesület: mehetünk a kék kereszten, vagy az OKT-n is - és ezeket variálhatjuk is. Mi felfelé a kéket választjuk, a kék keresztet meghagyjuk visszaútra. Így felfelé valamivel hosszabb, de ennyit megér a kis változatosság. Igaz, így nem pontosan „toronyiránt” megyünk, de sebaj, a zöldellő természet bőségesen kárpótol.

 

 

Az erdők és mezők ugyanis csodaszép színekben pompáznak, zsenge zöldjük - meg a sokfelé látható repce sárgája - üde, lélekemelő látványt nyújt. Különösen a hosszúra nyúlt tél után: jó pár idei havas-saras túrát idézünk fel, ahol már nagyon vártuk a tavaszt. Nos: itt van, teljes mellszélességgel. Talán kissé mintha túlzásba is vinné? A hűvös, friss reggelt követően ugyanis igen hamar melegre, sőt, nagyon melegre változik az idő. Túratársaimmal egy szál pólóban indultunk, és örülünk, hogy nem kell a levetett holmit cipelni. Sok minden mást se nagyon, hiszen több helyütt is ellátás vagy büfé vár: mindenki könnyű szerelvénnyel ballag az úton. Ami egyelőre kiválóan járható, ám hamarosan megérkezünk a hegy lábához, a sűrű erdőbe, ahol már tapasztalatból tudjuk: előszeretettel megáll és felgyülemlik az eső- és hólé. Nagy pocsolyák, dagonyás, sőt: lápos részek következnek - igencsak figyelni kell, hová lép a láb.

 

 

Kerülgetünk és kitérünk, átlépünk és ugrunk. Néha meg-megcsúszunk, de esés és gond nélkül megvan ez a szakasz. Vajon lefelé a kék kereszt is ilyen lesz? - azt gyanítjuk, hogy igen.

 

 

Meg is érkezünk annak végpontjára, ahol beletorkollik a kék sávba, vagyis a mi utunkba. Innentől északra vesszük az irányt, és határozottan jobb, köves-kavicsos úton folytatjuk a csúcshódítást. Ami szinte lebeg felettünk - pontosabban a tornyok, messze magasodva a hegy fölé.

 

 

Alattuk a kilátó fa építménye szerénykedik, sőt, szinte eltörpül. Mi persze tudjuk, hogy a szerénységre semmi oka: pompás panoráma lesz majd onnan. Ahhoz azonban oda fel is kell jutni… Az emelkedő szöge erősödik, meredekebb lesz, megérkezik a vadkerítés is. Átvágunk rajta az új ácsolású falétrán, és pompás, gyönyörű erdők között folytatjuk a balos, majd jobbra visszakunkorodó úton.

 

 

 

Nyugat felől vágunk neki a csúcstámadásnak (ahogy mondani szokás). Komoly, erős emelkedő, megdolgoztat rendesen. Felérkezve persze a látvány jutalmaz és feledteti a szuszogtató, pulzuspörgető menetet. Nyugat felé kalandozik tekintettem, mert innen ezt remekül megtehetem, a kilátóból viszont már nem (az dél felé néz). Így hát felfedezhetem a méltóságteljes Tanúhegyek pompás sziluettjeit, sőt, Laci remek fényképezőgépének segítségével annál részletesebben is szemügyre vehetem őket. Csobánc, Szigliget, Szent György, Hegyesd… megannyi többször bejárt kúp vagy tömb. Jobbra, észak felé meg a Somló vonzza a tekintetet, magányos óriásként.

 

 

 

Aszfalt jön, és máris Imiék fogadnak, zsíros kenyérrel és friss hagymával, paprikával és citromos vízzel. Pótoljuk az imént elégetett kalóriákat, és mehetünk is tovább, még mindig észak felé. A hosszú kanyar után még egy kis aszfaltozás, de aztán újra csodaszép erdők fogadnak. Itt is akadnak saras, kerülgetős részek, de tempónk ezzel együtt is kellemes. Beszélgetősen kellemes: örülünk a szép erdőknek, a madárdalnak, illatoknak és a lenge szellőnek. Bizony, az árnyék és légmozgás már nem csupán kívánatos, de szükséges a jó közérzethez. Nagyon meleg van! Nem áprilisi, nem is májusi, nyári meleg, harminc fok közelében.

 

Úrkútra érkezve ez az érzés csak erősödik az aszfalton, nyílt terepen, házak között. Jól esik hát a hideg frissítő a Kéktúra büfében, ahol Tiborral elegyedünk beszélgetésbe a kellemes teraszon. Ő már visszafelé tart - mi még mindig északnak. Igaz: nem sokáig. Az iménti OKT-pecsét után már csak pár száz méter a Csárda-hegyi Őskarszt: itt is önellenőrző pontunk van. Gyors pecsételés, és lezúgunk a falépcsőkön a mélyedésbe, újra megcsodálni a száz millió éves hatalmas sziklákat, melyek a külszíni mangánércbányászat során kerültek napvilágra.

 

 

Aztán forduló, déli irányt veszünk - amit aztán lényegileg a célig tartani is fogunk. Elhagyjuk a falut, és annak névadóját, a szépen felújított kutat is (fotózni most igen nehéz, autók állják körbe). És újra a zöldellő erdő, virágzó fákkal tarkított mezők, a lombok fölött fel-felbukkanó piros-fehér csíkos antennatoronnyal. 

 

 

 

Mondhatjuk tehát, hogy „toronyiránt” megyünk, még ha kicsit más is ez a torony. Az erdőből kiérkezve szinte előttünk magasodik, de a látvány azért csalóka: menni kell még addig. Mégpedig „műúton”, és még nagyobb melegben - amit az aszfalt nagy intenzitással még fel is erősít. A hosszú íven aztán felérkezünk, közben kéktúrázókat igazítunk útba a pecsét felé.

 

 

És Imi, Attila újra, ma már harmadszor. Elmúlt kicsivel dél, jólesik tehát a finom, roppanós virsli. És lám, egy ismerős arc! Fa Nándor is itt túrázik, szívesen ad autogramot is az oklevelem hátoldalára. Itt ugyanis megkapjuk a díjazást. Logikus lépés, hiszen Nagyvázsonyba nyilván vissza kell ballagnunk, és az útvonal (ahogy említettem is) szabadon választható lefelé. Előbb azonban kilátózunk, fotózunk és panorámázunk.

 

 

Aztán ereszkedés az „iménti” hegyoldalban. Ismerősök kaptatnak felfelé: a vasvári túra-csapatból többeket is megismerek, üdvözölök. Kerítés mentén megyünk visszafelé, Laci javaslatára: ő gyakorlottabb Kab-hegyes, rábízzuk magunkat. Aztán jöhet a hosszú ereszkedés; kék, majd kék kereszt.

 

 

Ez is megérkezik, kíváncsian nézzük: milyen lesz. Hát, nagyon hasonló, mint a kék volt felfelé. Itt is sok dagonyás-lápos rész akad, kerülgetés és kitérés szükséges jó pár helyen. Aztán elhagyjuk a hegy lábát, és a puha talajnak is nyoma vész. Ligetes részeken haladunk tovább, szép rétek bújnak meg a fák között-mögött, kisebb-nagyobb völgyek és árkok, fasorok és nagy-nagy rét következik.

 

 

 

Ez utóbbi már felfedi célunkat, a lent megbúvó falut is. A dombok-hegyek ölelte Nagyvázsony hívogat a fák fölé magasodó Kinizsi-várral. Nyílegyenesen tartunk feléje, könnyű ereszkedéssel. Vissza-visszatekintve pedig elbúcsúzunk a Kab-hegytől: antennái és sziluettje egyre távolabbról vehetők ki. Vetések és rétek, Laci még készít pár remek képet, és le is érkezünk.

 

 

A büfében igen jól esik a mosakodás és a hideg frissítő! Kellemes mozgással és a gyönyörű természet csodálatával ünnepeltük meg a Föld Napját: tehettük volna-e méltóbban?

 

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!


 

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább