Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. december 4.

Kalandtúra Izraelben

Mindig szerettem túrabakancsban járni a világot, ezért tetszett nagyon a gondolat, hogy Izraelt is a földrajzi változatosságán keresztül fedezzem fel egy egyhetes kalandtúra során.

2018 októberében a Tel Aviv-i reptéren az érkezési oldalon a kígyózó sorban állva nagyjából egy óra várakozás után válaszolhattunk a sok-sok kérdésre: hol lesz a szállásunk, kivel, miért és kihez jöttünk Izraelbe? A beléptetés izgalmai után Tel Avivba érve kerékpárt béreltünk, és egy rövid városnéző túrára indultunk, hiszen aznap estére már Jeruzsálemben volt szállásunk. Az itthon már kezdődő őszből fura volt visszacsöppenni a nyárba, de 1-2 óra alatt asszimilálódtunk és hamar átvettük a város lüktetését. Kevés időnk volt, engem a tenger helyett a történelmi Jaffa homokköves sikátoraiban való bóklászás vonzott jobban. A történelmi városrész felfedezése után Jeruzsálem felé vettük az irányt, ahol az első éjszakánkat töltöttük.

 

 


Bár a szállásunk minősége nem volt kifogástalan, azonban az elhelyezkedése kárpótolt bennünket mindenért: Jeruzsálemben ébredni, és egy tetőteraszról látni a napfelkeltét és az ébredező várost - életem legcsodálatosabb élményei közé sorolódott. Reggelink elfogyasztása után bejártuk az óvárost, megnéztük az örmény negyed színes kis ajándékboltjait, bejártuk a Via Dolorosa-t, a muszlim negyed mecsetjeit, felsétáltunk az Olajfák hegyére, onnan csodálva a panorámát, melyet az óváros falai nyújtanak. A Siratófalnál töltött rövid idő számomra nagyon meghatározó volt, a rengeteg kavargó energia végigkísérte az egész hetet, melyet Izraelben tölthettem.

 

 

 

A TEMPLOMOS LOVAGOK ÉS A FRIGYLÁDA
Számos legenda kapcsolódik a Szentföldhöz. Például a Templomos Lovagok története is Jeruzsálemben kezdődött 1118-ban, amikor kilenc francia lovag engedélyt kapott Jeruzsálem királyától, II. Baldwin Le Bourgtól önálló katonai szervezet alapítására, hogy védjék a Szentföldre érkező zarándokokat. Baldwin átengedte nekik a palotája keleti szárnyát is, amely Salamon király egykori templomának közelében állt. Többen biztosak abban, hogy a Szent Grál mellett a zsidó hit legszentebb ereklyéje, a titokzatos frigyláda - amelyről azt tartották, hogy segítségével közvetlenül kapcsolatba lehet kerülni Istennel - is Jeruzsálem óvárosában volt elrejtve, ezért ásatásokat kezdtek azon a területen, ahol valaha Salamon király temploma állt...
 

Jeruzsálem története talán az időtlen közös múltról szól. Békében élnek itt zsidók, arabok, örmények és még sokféle vallás képviselői. A piacokon, boltokban egymás mellett árulnak a különböző vallású és nációjú emberek, a politikai zűrzavar itt egyáltalán nem érezhető. A görög ortodox egyház központja is Jeruzsálem. Ez az egyház mind a mai napig szent helyek őrzője, köztük a jeruzsálemi Szent Sír Templomnak is, melyet mi is felkerestünk. A szentély magában foglalja Jézus Krisztus keresztre feszítésének és egyben közeli sírjának és feltámadásának helyét. A templom a kereszténység egyik legfontosabb szentélye. Jeruzsálemben megállt az idő.

 


Izrael vallási változatossága mellett a földrajzi is elképesztő: hegy, sivatag, tenger és földöntúli tó egyaránt megtalálható a csöppnyi országban. A főváros rövid bejárása után Metsoke Dragot felé indultunk, a Holt-tenger vidékére, mely a tengerszint alatt helyezkedik el. Az éjszakát a Holt-tenger fölé magasodó sziklákon levő táborban töltöttük, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a környékre.

 

 

 

Másnap reggel innen indultunk volna a várva-várt kanyontúránkra. Azonban a 3. napunk fő programja - ami Izrael egyik legkalandosabb vizes kanyonjának meghódítása lett volna - átalakult. Sajnos az elmaradt esőzés miatt kialakult állóvízben elpusztult állatok között kellett volna úsznunk, ezért egy száraz kanyon (Wadi Darga) felé vettük az irányt. Engem a kősivatag a nagy meleg ellenére is rabul ejtett. Kövek, hegyek, kietlen táj, bármerre néz az ember. A túra fizikailag nem volt megerőltető, egy rövid rész volt csak, amely kicsit lelassította a haladást, de normál erőnléttel simán teljesíthető bárki számára. Élveztük a szokatlan tájat. Kattogtak a fényképezők a kanyonban.

 

 

 

Útközben Arad felé megálltunk megnézni egy szép vízesést az En Gedi oázisban, mely Dávid forrása néven ismert. A természetvédelmi területen pallókon és kikövezett úton kanyarogtunk felfelé a vízeséshez, abban a reményben, hogy az egész napi hőségben kicsit majd lehűtjük magunkat az oázis vizében. A hírek szerint néhány leopárd mellett sakál, róka és nyársas antilop is él a területen, mi azonban csak kőszáli kecskékkel, és nagy örömömre több szirtiborzcsaláddal találkoztunk. A tengerszint alatt kirándulni nem mindennapi élmény, főleg, hogy a Holt-tengert láthattuk végig a háttérben.

 

 

A következő napunk korán kezdődött. 2001-től tagja a Világörökségi Listának a Maszada-hegy, és mi onnan terveztük megnézni a napfelkeltét. Arad felől közelítettük meg a helyszínt, és szerencsénkre a felhők eltűntek mire felértünk, így teljes pompájában nézhettük a napfelkeltét Az érzés leírhatatlan volt: nyugalom, csend, kopár hegyek körben mindenütt, rengeteg madár és a naptól vöröslő várfalmaradványok. A Maszada erőd egy fennsík tetején, több száz méter magasan, mégis részben a tengerszint alatt a Júdeai-sivatagban fekszik, közel a Holt-tengerhez. Erre a hegyre, ahol I. Heródes király a Római Birodalom legimpozánsabb villáit és palotáit építtette, már időszámításunk előtt az I. században is építettek falakat. Most pont úgy néz ki, ahogy a bibliai tájakat képzeli el az ember: várromok a semmiből kiemelkedő hegyeken, kopárság mindenütt, és persze a vöröslő sivatag.

 

 

Ma az izraeli katonák számára Maszada a hősiesség, a becsület és a hazaszeretet szimbóluma. A történet 2000 évre nyúlik vissza: a római légiók őrállomását zsidók egy csoportja elfoglalta, majd néhány év múlva óriási küzdelem árán szerezték vissza a rómaiak, ám az elhúzódó ostrom után, a fennsíkra érve már csak halottakat találtak. Mivel a zsidók vallása tiltja az öngyilkosságot, ezért a legenda szerint a várvédők egymást ölték meg, hogy elkerüljék a rabszolgaságot.


Ahogy a Maszada hegyén való napfelkeltét, úgy a Holt-tenger magas sótartalmú vizében való megmártózást, lebegést sem szabad kihagyni, ha Izraelben járunk! A sós víz gyógyító, regeneráló hatásának nincs párja a világon, azonban 10-15 percnél tovább nem javasolt a vízben tartózkodni. A Holt-tenger nevével ellentétben nem tenger, hanem egy lefolyástalan tó, melyet a Jordán folyó táplál. Sajnos a folyó vízhozama folyamatosan csökken, a tó pedig apadásnak indult. Pesszimista előrejelzések ötven évet mondanak a tó végleges eltűnéséig... Pont a vízben voltunk, amikor a fejünk fölött húzott el délre három vadászgép. Egészen eddig semmi jele nem volt az évezredes háborúskodásnak. A többiek itt és otthonról is nyugtatgattak, hogy ez itt teljesen normális, de ebben a percben nem voltam tökéletesen biztos abban, hogy biztonságos helyen vagyunk.

 


Kalandnyaralásunk következő állomása az Ein Avdat Nemzeti Park volt a Negev sivatag közepén, ahol különleges sivatagi panoráma és egy újabb kanyon várt bennünket. Itt egész évben patak folydogál a kanyon közepén. A park neve is a vízforrásra és a valaha élt nomád arab nép, a nabateusok által épített Avdat városának évezredes kultúrájára utal. Az általuk működtetett „fűszer út” (Gázától Petráig) középpontjában volt Avdat. A nabateusok ismerték a sivatag titkait, tudták, hol található víz, ismerték az öntözéses technikákat, így magas színvonalú mezőgazdasági kultúrát alakítottak ki a sivatagban. Petra volt a fővárosuk, a sziklából kifaragott város romjai, a hatalmas sírtemplomok is az ő történelmükkel fonódnak össze.

 

 

A terv szerint innen nem messze, tradicionális beduin sátrakban töltöttük volna az éjszakát, de a szállás betelt, így Mitzpe Ramon városában éjszakáztunk, a Negev sivatag közepén. A Negev sivatag 60%-át foglalja el Izraelnek, mintegy 12 000 km2-en terül el. Amikor itt télen és tavasszal beindul az esőzés, a kiszáradt medrek hegyi patakokká változnak, és egy rövid időre minden kivirágzik. Vacsi után irány a Camel hegy, naplemente a sivatag közepén. Sajnos a napot nem láttuk, de a szél az nagyon fújt. Talán ez volt az egyetlen alkalom a héten, hogy pulcsiban fáztam Izraelben. Az élmény azonban így is megérte, gyönyörű fények és sziklaalakzatok voltak, amerre a szem ellát.

 


Másnap reggel a Timna Nemzeti Parkba indultunk. A Timna völgy Mitzpe Ramontól délre található, innen Eilat még 30 km. Ez a hely az időszámításunk előtti 5. századi rézérc bányáiról vált ismertté. A táj gyönyörű. Hatalmas homokkövek és lenyűgöző természeti formák között túráztunk a sárgás-vöröses homoktengerben. A park egyik leghíresebb látnivalója a Salamon oszlopai néven ismert vörös homokkőből kialakult szikla. A közelben egy több ezer éves Hathor-szentély romjai is megtalálhatók. Hathor, egyiptomi istennő védelmezte és segítette a bányászokat, hogy megfelelő érceket találjanak, és azokból harci eszközöket tudjanak készíteni. Ezenkívül ő a zene, a tánc és a termékenység istennője is, és a halottakat is ő üdvözölte a következő életükben. A forróság tikkasztó volt már, mire ideértünk, előtte azonban még megnéztünk egy-két másik híres geológiai alakzatot is, például a Gombát, mely a nevét a formájáról kapta. Belépőjegyünk magában foglalt egy magunk által színes homokból teletölthető is üvegcsét is, így a túra végeztével lelkesen neki is álltunk a kis emléktárgyak elkészítéséhez.

 


A park csodái után elindultunk Eilatba a szállásunkra, ahol 2 éjszakát töltöttünk. Másnap reggel irány a Vörös kanyon! Eilat után erős kontraszt volt újra a sivatag csendje. A főúttól nyugatra az egyiptomi határ magas szögesdróttal védett vonala húzódott. Jobbra kanyarodva, nagyjából két kilométer múlva egy parkolóban ért véget az autók számára is járható út. Innen a magyar kéktúrához hasonlóan festett jelzések vezettek minket tovább a kanyonig, majd vissza egy körtúrával a buszunkhoz. Míg itthon általában a fákra, itt Izraelben fák hiányában az utat határoló kövekre festik a jeleket. Először egy kiszáradt, kavicsos folyóvölgybe értünk, amelyben csak néhány szárazságtűrő fa zöldellt. A kavicsos mederben bokáig süllyedtünk, de hamarosan stabilabb lett a talaj.

 


A völgy lassan összeszűkült, végre odaértünk a Vörös-kanyon bejáratához. A kanyon nagyon kicsi, alig 200 méter hosszú szurdok. Vöröses falait simára csiszolta az özönvízszerűen érkező eső. Szerintem ez a túra is könnyen teljesíthető bárki számára, bár némi ügyességet kíván az átjutás az alig egyméteres szűkület egy-két létráján és drótkötelein. Megnéztük felülről is a kanyont, készítettünk pár fotót, aztán irány a tengerpart! Bár reggel még hűvös volt, a nap egyre melegebben sütött, így megváltás volt végre megmártózni a Vörös-tengerben. A víz alatt a szivárvány minden színében pompázó halacskákat láttunk. A délutánt és a másnap délelőttöt a tengerparton töltöttük. Próbáltam minél több pozitív energiát begyűjteni magamba a tenger mellett töltött pár órában, hiszen ebéd után indultunk is vissza Tel-Avivba, a kalandnyaralás véget ért.

 

 

A repülőtéren másfél-két órát várakoztattak bennünket, mire egyáltalán elkezdték a „kikérdezést”. Hogy hívják a nagymamámat, kaptam-e ajándékot valakitől, miket vásároltam, csak úgy záporoztak a kérdések. Megkönnyebbülés volt végre átérni és várni tovább a repülőgép indulására. Izrael minden várakozásomat felülmúlta, de bőven maradt még bennem hiányérzet a látnivalók megtekintésével kapcsolatban. Megnyugtató volt a kietlen sivatag messzeségébe nézni és csak úgy „lenni”. 

 

 

Ezekkel a költségekkel számolhatsz

7 éjszaka szállás és buszozás: 120 000 Ft

Belépők: kb. 15 000 Ft (csoportos jegyek)
Repülőjegy: 50-60 ezer (Wizz Air)
Evés: az étkezés kint nem olcsó, egy étteremben nagyjából háromszoros áron lehet enni.
Telefonálás, internet: érdemes helyben venni SIM-kártyát, de wifi is sok helyen van

 

Szöveg és képek: Udvarnoki Renáta

A Pilis déli kilátópontjai

A Pilis déli kilátópontjai

2024.04.19.

Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.

→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház

2024.04.19.

Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak, és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.

→ Tovább
Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

Kőszeg ostromának legendája, avagy Jurisics Miklós és Ibrahim pasa barátsága

2024.04.18.

Kőszeg egy tündéri kis ékszerdoboz az Alpokalján, történelmi hangulatot árasztó utcáit, ódon várfalait, és az 1532-es ostrom történetét bizonyára mindenki ismeri. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a városka töröktől való megmenekülését a legendák szerint a hősies küzdelem mellett két nagyszerű ember barátságának is köszönheti.

→ Tovább