Kaposvár nem semmi!

Egy fővárosi barátom furcsálotta, hogy Somogyország fővárosába készülök. Azt mondta, hogy ott nincs semmi. Visszatérve utamról, meg kell állapítsam, nagyot tévedett.

Szerző:
Dabis Balázs Silvius
Fotó:
Dabis Balázs Silvius
Gulyás Attila
2014. június 19.

Egy fővárosi barátom furcsálotta, hogy Somogyország fővárosába készülök. Azt mondta, hogy ott nincs semmi. Visszatérve utamról, meg kell állapítsam, nagyot tévedett.

2007-2013 között Kaposvár közel 2.8 milliárd forintot költött turisztikai fejlesztésekre, ebből 1.8 milliárd származott európai uniós forrásokból. Az eredmény nemcsak látszik, de már újabb eredményeket szül. Egyre többen érkeznek a városba, akik gyógyulásra vágynak, vagy a kulturális értékekre kíváncsiak, de az ökoturisták, kerékpárosok, lovagolni vágyók is bőven találhatnak maguknak olyan helyszíneket és programokat, amelyek akár több napra is itt marasztalják őket.


Séta a belvárosban

 


Szökőkutakkal mindenfelé találkozhatunk Kaposvárott

 

Kaposvár, bár vára ma már csak képeken, a címerben és romokban látogatható, egy igazán szép belvárossal büszkélkedhet, amelynek főutcája és főtere nemrég rangos díjakat nyert, de a legszebb, virágos város címet is joggal hozták el. A helyiek méltán büszkék számos szökőkútjukra, a különleges, körbejárható szobrokra és a szépen felújított, gyönyörű, szecessziós épületek sokaságára, amelyek az elmúlt századok világába repítik az ide utazókat. Ha egy ódon ház már nem menthető meg, homlokzatát egyben tartva, mögé modern épületeket, gyakran lakóházakat építenek, így a belváros hangulata változatlan marad.

 

 

Fantasztikus hangulattal varázsol el a belváros

 

Modern hang-, és fénytechnika a középkori romoknál
Azért bőven van még mit felújítani, különösen a hatalmas és különleges Csiky Gergely Színház épülettömbje szorul renoválásra, de remélhetőleg a következő években erre is tudnak majd áldozni, hiszen Kaposvár egyik fő attrakciója éppen a remek színészekkel és darabokkal csalogató színház volt, amely országos hírnevet szerzett Kaposvárnak a kultúráért rajongók körében is.

 

Azért nekik is van jó hírünk! A Szentjakabi Nyári Színházi Esték újra, teljes egészében visszaköltözött eredeti helyére, a szentjakabi bencés apátságba, ahol megújult a színpad, a nézőtér kibővült, és már mozgáskorlátozottak számára is elérhető. Ráadásul az 1061-ben alapított apátság romjain is gőzerővel dolgoznak. Itt kiállító tér és szépen felújított romkert lesz nemsokára.


Rippl-Rónai öröksége


A város neves szülötte szinte védjegyévé vált Kaposvárnak. Életének és munkásságának színtere, Kaposvár egyik dombján, a Római-hegyen található, és 2012-ben itt csodát műveltek a kaposváriak. Nem csupán a Római-villa homlokzatát tették rendbe, ahol a művész 1908 és 1927 között alkotott, hanem megnyitottak egy nem hétköznapi látogatóközpontot, rendbeszedték a hatalmas parkot, és mindezeken felül létrehoztak egy annyira értékes kiállítást is, amely joggal nyerte el 2013-ban az Év Kiállítása címet.

 

 

Itt élt a kiváló festő

 

A legnagyobb látványosság a látogatóközpontban az Andrássy Tivadar részére készült ebédlőnek a teljes rekonstrukciója. Ennek eredetije a II. világháború alatt megsemmisült, de tervek és fényképek alapján újra elkészítették a varázslatos ólomüveg ablakokat, bútorokat, étkészleteket, amelynek különleges hangulatát mindenkinek meg kell tapasztalnia.

 

Fitness - wellness

 


Kültéren és beltéren is kiváló pihenési lehetőség kínálkozik

 

A Virágfürdő teljes körű szolgáltatásokkal várja a sportolni, gyógyulni, vagy élménystrandolásra vágyókat. A gyógyvíz mellett, szaunaparkot, masszázst, vízi gyógytorna programokat is kínálnak, de a gyerekek sem fognak unatkozni az élménycsúzdákkal, barlangokba vezető vízijáratokkal feldobott, fentről virágformájúnak tetsző strandon.

 

A városokat pihenésük alatt inkább messze elkerülők is találhatnak remek szállásokat Kaposvártól távolabb, ahol egy nagy séta után ugyanúgy élvezhetik a vadászházakból kialakított erdei hotelek wellness-szolgáltatásait. A Sefag Zrt. turisztikai irodája egy tucatnyi ilyen szállást újított fel az elmúlt időszakban Somogy megye erdeinek legszebb helyszínein. A régen csak vadászokat fogadó épületek nemcsak kicsinosodtak, hanem számos extra szolgáltatással is bővültek. A Kaposvártól mindössze 20 kilométerre található Hotel Kardosfa is ilyen. Bár a szobák és a wellnessrészleg is kiváló, ennek a háznak a legnagyobb attrakciója a lélegzetelállítóan finom ételeket kínáló étterem és a zavarbaejtően kedves, szolgálatkész személyzet. Ilyen vendéglátásban ritkán részesülhetünk manapság.


Sötét Somogy

 



A Kardosfa szálló

 

Kaposvár városfejlesztői, a Duna-Dráva Nemzeti Park szakemberei kiváló érzékkel kovácsolnak előnyt ebből a megyét csúfoló sztereotípiából. A várostól délre található Zselic erdőségei ugyanis kiváló, sötét egeket kínálnak a csillagászat szerelmeseinek. Számos észlelő és érdeklődő érkezik a Zselici Csillagoségbolt-parkba, hogy megtapasztalja a hazánkban egyedülálló, fényszennyezettségtől alig terhelt égboltot, amelyen a halványabb galaxisok, kevésbé fényes üstökösök is tisztábban kivehetők. Persze egy hétköznapi, városban élő utazó számára már az újholdas éjszakák ragyogó tejútja is káprázatos meglepetéssel szolgálhat, a helyiek azonban nem érik be ennyivel. A zselici csillagos égbolt túrák meglepő sikerén felbuzdulva, Kardosfa közelében már épül a csillagvizsgáló, amelyben planetárium is helyet kap, és a laikus közönség kiszolgálásán kívül, ez a helyszín minden bizonnyal az amatőr és profi csillagászok egyik kultuszhelyévé válik majd.

 

Négy lábon és két keréken

Aki az autós, gyalogos felfedezéseken kívül más izgalmakra is vágyódik, érkezzen kerékpárral, vagy béreljen egyet Kaposváron. Ez a környék kiváló a tekeréshez. A város - Rómához hasonlóan - hét dombra épült, így lágy emelkedők és kellemes lejtők teszik változatossá a kerékpáros túrát. A városfejlesztés is felismerte ezeket a remek adottságokat, így a következő időszakban mintegy 80 kilométer egybefüggő kerékpárút-hálózatot jelölnek ki. Lehetőségünk lesz a Zselicben barangolni, vagy éppen körbetekerni a Deseda-tavat. Ez utóbbihoz már most is lehet kerékpárúton eljutni, és egy nagyot strandolni, de más izgalmak is várják a vízpartra érkezőket. Már csak napok kérdése, és átadják a Fekete István Látogatóközpontot, amely a Deseda élővilágát mutatja be számunkra, remek kilátóhely lesz, és számtalan programot is kínál a jövőben. A tó egyik fő attrakciója az a napelemes kishajó lesz, amellyel hazánk egyik leghosszabb mesterséges taván feledhetetlen kirándulásokat tehetünk majd.

 



A Desedát megkerülni vastagabb kerekű bringával már most is lehetséges,
de nemsokára teljesen körülöleli a tavat a szilárd burkolatú kerékpárút


Akik pedig lovagolni szeretnének, keresve sem találhatnának jobb helyet Somogynál. A magát kiválóan hirdető Katica-tanyán, a világszerte híres kaposmérői lovasíjászok bázisán kívül, a Kaposvári Egyetem Lovasakadémiáján rengeteg program várja a lovaglás iránt rajongókat. A Meistro Lovastanyán pedig főként a családok tudnak remekül szórakozni, hiszen itt az állatsimogatón túl, középkori fegyverzetekkel, különleges játékokkal is megismerkedhetnek a kicsik, és szüleik a lovaglás mellett horgászhatnak is a tavacskában. Sőt, ha kedvünk tartja, felülhetünk egy törpe pónik által hajtott, nem mindennapi körhintára is.

 

<object width="680" height="383"><param name="movie" value="//www.youtube.com/v/JkdvE9gAYJA?hl=hu_HU&version=3"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="//www.youtube.com/v/JkdvE9gAYJA?hl=hu_HU&version=3" type="application/x-shockwave-flash" width="680" height="383" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true"></embed></object>

 

Korábbi cikkeink:
Turisztikai fejlesztések Kaposvár térségében
Uniós elismerés
Rockenbauer Pál Emléktúra
A határ a csillagos ég
CSILLAGNÉZŐ TÚRA A ZSELICI CSILLAGOSÉGBOLT-PARKBAN
 


 

Cikkajánló