Karácsony a világ másik végén

Egy szobanövény volt a karácsonyfája annak a magyar házaspárnak, akik már 23 ezer kilométert tettek meg 28 országon át hosszúra nyúlt kerékpáros nászutukon.

 

Szerző:
forrás: 360fokbringa.hu
Fotó:
Harkányi Árpád
Zárug Zita
2014. január 2.

Egy szobanövény volt a karácsonyfája annak a magyar házaspárnak, akik már 23 ezer kilométert tettek meg 28 országon át hosszúra nyúlt kerékpáros nászutukon.

 

 

A fiatal házaspár utazásának célja a világ és benne saját maguk felfedezése. A kitűzött 40 ezer kilométer teljesítése mellett szeretnék felhívni a figyelmet többek közt a család társadalomban betöltött szerepére, az emberek nemzettől, vallástól, anyagi helyzettől független, általános szeretetére és segítőkészségére.

 


Útjuk során a családjuk és a barátaik hiányoznak nekik a legjobban, így az első külföldön töltött tél végi ünnep vegyes érzelmekkel telt. „Pakisztánban töltöttük az utunk első karácsonyát, ami nem volt könnyű. Mindkettőnknek ez volt az első, a szeretteinktől távol töltött ünnep. Egy szobanövényt díszítettünk fel kézzel festett díszekkel, ajándéknak pedig élelmiszereket vettünk, amelyeket használt újságpapírba csomagoltunk. Néhány apróságot leszámítva minden, amit egymásnak vettük, ehető volt. Egy percig sem bántuk ezeket a szerény ajándékokat, és nem csupán azért, mert szűk a büdzsénk. Számunkra nem az ajándékok a fontosak, hanem Jézus születését ünnepeljük. Ezt újságpapírba csomagolt tej és kenyér mellett is meg lehet tenni”- emlékezik vissza Zita.

 


2012-ben Vietnamban is kettesben töltötték a karácsonyt, idén azonban különleges örömben volt részük. Új-Zélandon élő magyar barátaik vendégszeretetét élvezték. „Azt hiszem, ennél távolabb már nem is lehetnénk az otthonunktól, egy kicsit mégis olyan volt, mintha otthon lennénk. Ráadásul az internet segítségével, videotelefonos kapcsolaton a szeretteink is csatlakoztak hozzánk szenteste” - tette hozzá Árpád, akinek egy évtizedes álma valósult meg a rendhagyó nászúttal.

 

Zita és Árpád fapados kalandjai nyomon követhetőek a Facebook-oldalukon.
 

Cikkajánló