Kedvcsináló leendő sziklamászóknak

Léteznek sportágak, amelyek kipróbálóik előtt egy teljesen új perspektívát nyitnak meg, a sziklamászás például a függőlegest. Összeállításunkban bemutatjuk a mászás típusait, és eláruljuk, milyen a jó mászótechnika.

Szerző:
Babcsán Gábor
Fotó:
Shutterstock
2015. július 2.

Léteznek sportágak, amelyek kipróbálóik előtt egy teljesen új perspektívát nyitnak meg, a sziklamászás például a függőlegest. Összeállításunkban bemutatjuk a mászás típusait, és eláruljuk, milyen a jó mászótechnika.

 

Aki azonban sziklamászásra vállalkozik, annak tisztában kell lennie saját határaival és képességeivel, mert ez a sportág kitartást, figyelmet, alázatot, jó erőnlétet igényel. Íme, a mászás típusai.

Falmászás: A leggyakoribb eset, hogy a mászó közel függőleges, többé-kevésbé tagolt falon mozog. A testsúly szétoszlik a végtagok között, a helyes testtartás az, ha a súlypont közel van a fal síkjához, és a lábak minél jobban átveszik a terhelést, sokszor jellegzetes, gyíkszerű mozgással. Ez a mászás igényli a legtöbb koordinációt és pontosságot. A nehéz szakaszok bonyolult koreográfiával mászhatók, és nagy szükség van az ujjak erejére. Jellemzően mészkő-, dolomit- és puhább homokkőfalakon másznak a sportág rajongói.

Áthajlásmászás: A sziklautakon az áthajló falszakaszok miatt nehéz a mászás, mert a fizikai igénybevétel a lábakhoz képest gyenge karokon és különösen az ujjakon összpontosul. Itt elengedhetetlen a dinamikus és gyors mozgás. Ráadásul az áthajlásokban kevés idő van a helyes mozdulatokon töprengeni. A legnehezebb terep a tetőáthajlás, ahol közel vízszintes a mászó teste, a legnagyobb erőt itt kell kifejteni a sziklamászásban, mindemellett a speciális beakasztós, feszítős lábtechnika szükséges. Az áthajlások a mészkőfalakon a legjellemzőbbek, de a többi kőzettípuson is mászhatók, ha vannak repedések.

Repedésmászás: A repedések meghódítása a mászás legkevésbé természetes formája. A sportoló az ujjait, a kezét, a karját és a lábát beékeli vagy befeszíti a kőzet repedéseibe, és így kapaszkodik meg, a kémények esetében az egész test belefeszül a széles nyílásba. Sok és leleményes módszer van mindezek technikai kivitelezésére, a repedéstípusok között létezik például ujj-, kéz-, ököl-, kar- és vállrepedés. Ez a fajta mászás fárasztó, többnyire lassú munka, és sokat kell gyakorolni a helyes technikát. Nem csoda, hogy a mászók általában nem rajonganak érte, pedig minden kőzettípuson szükség lehet rá, különösen grániton és kemény homokkövön.

 



Reibungmászás: Elvileg ez a legkomfortosabb mászás. A sportoló biztos lépés hiányában a mászócipő gumitalpán tapad a ferde sziklatáblán. A nehéz reibungos részeken alig vannak klasszikus értelemben fogások. Az ember a súlyát szétosztva oson fel a sziklán. Komoly egyensúlyérzékre, erős ujjakra és megfontolt mozgásra van szükség a reinbungutakhoz. Grániton és homokkövön jellemző.


Milyen a jó mászótechnika?


A mászás az egyik legkomplexebb sport, számtalan fizikai-szellemi képesség együttműködésén alapul, mint mozgástechnikának pedig alapvető szabályai vannak, amelyekkel tisztában kell lenni, ha eredményt szeretnénk elérni. Lássuk, melyek ezek, a teljesség igénye nélkül.


1. A hatékony mászás első számú kritériuma: igyekezzük a súlypontunkat a lehető legkevesebbet mozgatni. Az ideális koreográfiát csak megközelíteni tudjuk, de minél egyszerűbb és letisztultabb a mozgás, annál jobb.


2. Lábbal kell mászni! Habár elsőre úgy tűnik, hogy a sziklamászó az ujjain lóg a mélység felett, a jó mozgás alapja a pontos lépéstechnika. A legjobb, ha a test súlypontja alatti lépéseket teszünk. A nagyon magas vagy távoli fellépések csak jó fogásokkal kombinálva ajánlhatók. Minél gyakorlottabbak vagyunk, annál jobban terheljük a lábakat, csak annyira kapaszkodjunk, hogy épp ne essünk le.

3. A mászás tudatos és kontrollált mozgás, előre eltervezett kis mozdulatsorozatokból áll, miközben folyamatosan tervezzük a következő néhány mozzanatot. Különösen a lépéseket kell memorizálni. A nehéz részek legyőzésének kulcsa a gyors és pontos mozgás.

4. Minden útnak van egy ideális koreográfiája - a mászó feladata, hogy kitalálja -, amely a szikla topográfiájától és a személyes adottságainktól (fizikai és lelki) függ. A sportolónak pontosan kell tudnia, hogy a következő szakaszon milyen mozdulatokkal tud feljutni a legkönnyebben.

 



5. A hatékony mászás olyan, mint a tánc: a nehéz helyeken lendületesen kell mozogni, a könnyű szakaszokon pedig egyensúlyi helyzetekben pihenünk, és átgondoljuk a következő nehéz részt. Teljesen nyitott testtudattal kell alkalmazkodni a szikla formakincséhez.

6. Mászáskor a legfontosabb az, amit a megfelelő lépéstechnikáról írtam a bevezetőben, de minél nehezebb egy út, annál jobban rá vagyunk utalva az ujjaink és karunk erejére is. Például egy kb. 80 fokos sima sziklatáblán a lábunkon állunk, és a lépésekhez keressük a fogást, az áthajlásban mindez épp fordítva van: az ujjerő dominál, és a fogások legjobb kihasználásához kell lépni.

 

Egy vagány sport története

A sziklamászás a hegymászás egyik, talán legfontosabb ága, történetük és fejlődésük szorosan összefonódott. Az alpinizmus aranykorában, a 19. században az Alpok összes csúcsát meghódították. A század végén Albert F. Mummery irányításával a Mont Blanc-csoport legvadabb gránitcsúcsait is elérték. Ezek a nehézségi skálán 5-ös fokozatú túrák voltak, ami elképesztő eredmény, tekintve, hogy a vezető gyakorlatilag biztosítás nélkül mászott.
A 20. század elején kialakultak a biztosítástechnika mai formái (karabinerek, sziklaszögek, ereszkedő technika stb.), amelyek segítségével az Alpok legmeredekebb falain is feljutottak a sport kedvelői. Ugyanebben az időben alakult ki a homokkőmászás a Drezdai-homokkőhegység sok száz sziklatornyán a mai nagyon sportos és kalandos stílusában.

A sziklamászás lassan fejlődött tovább egészen a 70-es évekig, amikor az USA gránitvidékein - főleg a Yosemite-völgyben - megjelent a forradalmian új modern sportmászás, amely teljesítménysportként inspirálta a rajongóit. Az amerikai sziklamászás sztárjai, mint John Bachar, gyorsan másztak 10-es nehézségű utat, de kötél nélkül is felmerészkedtek 9-es fokozatú utakon.
A mai topmászóknak kifinomult edzésmódszereik vannak, és igazi atléták egy 11-es úton. Nem mellékesen óriási akaraterejük van. A sziklamászás napjainkban is az, mint a kezdetekben volt: teljes testet és lelket kívánó, kalandos természeti sport. És ami a legfontosabb: mindenki a saját szintjén találhatja meg benne a kihívást és az örömöt.

 

Megjelent a Turista Magazin 2015. márciusi számában.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Már te is kipróbálhatod a tatabányai via ferratákat

Viva la via ferrata - videóval

Magyarország első vasalt útja Cseszneken

Babcsán Gábor: "Az őrangyalom vigyáz rám" - videó
 

Cikkajánló