Kékes rétihéják és kis sólymok bandáznak a Dél-Alföldön

Megjöttek az első telelő ragadozó madarak az északi országokból.

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
Naturecolors
Sourabh/Adobe stock
2019. október 14.

Megjöttek az első telelő ragadozó madarak az északi országokból.

Kékes rétihélya

 

Október elején érkeztek a kékes rétihéják, legelsőként, pont akkor, amikor a nálunk fészkelő hamvas rétihéják útra keltek. „A két faj általában minden évben egyszerre kezdi meg vándorútját, mintha váltanák egymást” - olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán. Kékes rétihéjából rendszerint kevesebb, mint száz példány telel a területen, ami annak köszönhető, hogy a madaraknak szükségük van saját, 2-3 négyzetkilométeres revírre. Pusztai területeken, gyepeken tartózkodnak, kisebb rágcsálókkal, madarakkal táplálkoznak.


A gatyás ölyvek október közepe, vége tájékán szoktak megjelenni, és a faroktollaik végén látható fekete sáv alapján lehet őket beazonosítani. Jönnek a kis sólymok is a Skandináv-félszigetről. Rájuk az a jellemző, hogy magányosan mozognak, és nagyon őrzik a saját területüket.

 

Parlagi sas


Olyan madárfajok állományai is felszaporodnak errefelé telente, amelyek egyébként fészkelnek is nálunk: a rétisas és a parlagi sas állományai például rendszerint a Kárpát-medencében telelnek, de a vándorsólymok szintén megjelennek. „A békéscsabai evangélikus templom tetejére például már nyolc éve minden télen visszajár egy tojó vándorsólyom” - írja a nemzetipark-igazgatóság.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Madárritkaságok tűntek fel a Dél-Tisztántúlon

Elkészült az idei téli sastérkép

850 gólya kelt útra idén a dél-alföldi tájakról

Egyre több a parlagi pityer a Dél-Alföldön
 

 

 

 

Cikkajánló