Kerékpáros kalandtúrával vár Szentendre

Köszöntsd egy jó kis kerékpártúrával az őszt! Szeptember 5-én, szombaton a Pilis hegyeiben, a Duna mellett és a Szentendrei-sziget lankáin tekerhetsz. Az esemény mellett sor kerül egy nyilatkozat aláírására is, amelyben a térség polgármesterei az EuroVelo 6 kerékpárút kiterjesztését szorgalmazzák.

Szerző:
Szentendre Város Önkormányzata
Fotó:
Szentendre Város Önkormányzata
2015. szeptember 2.

Köszöntsd egy jó kis kerékpártúrával az őszt! Szeptember 5-én, szombaton a Pilis hegyeiben, a Duna mellett és a Szentendrei-sziget lankáin tekerhetsz. Az esemény mellett sor kerül egy nyilatkozat aláírására is, amelyben a térség polgármesterei az EuroVelo 6 kerékpárút kiterjesztését szorgalmazzák.

A bringázás szerelmesei a VII. Pilisi Tekerőn négy, Szentendréről induló és oda visszatérő útvonal közül választhatnak. Legkisebbektől a legelszántabbakig mindenki válogathat a távok között.


A résztvevőknek a sportállomásokon játékos feladatokat kell teljesíteniük, majd a Bázison minden résztvevő tombolasorsoláson vesz részt, ahol sok-sok értékes nyereménnyel gazdagodhatnak, a fődíj pedig nem más, mint egy Neuzer kerékpár. A túra napján és éjszakáján a Leányfalu Termálfürdő ingyenes minden résztvevő számára.


Nevezés és részletes információ ide kattintva érhető el.


Az eseményhez kapcsolódóan a térség polgármesterei közös nyilatkozatot írnak alá, amelyben az EuroVelo 6 kerékpárút Pest megyei szakaszának megépítését szeretnék szorgalmazni. A Szentendrei nyilatkozatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek címezik, és a NGM államtitkára veszi át.

 

A Pilisi Tekerő útvonalai

 

Családi I.


Szentendre, Postás strand - Leányfalu, Strandfürdő - Szentendre, Postás strand
Kellemes 10 km-es túra, végig kiépített kerékpárúton, egész napos ott tartózkodással a strandfürdőben. A gyerekek első kerékpártúrája lehet!

 

Családi II.


Szentendre, Postás strand - Szigetmonostor/Horány - Tahitótfalu, Bodor Major - Leányfalu, Strandfürdő - Szentendre, Postás strand
30 km-es túra a határcsárdai réven át Horányig, majd a Nagy-dunai gáton haladva Bodor Majorig, visszafelé egész napos ott tartózkodással a strandfürdőben. A sportállomásokon izgalmas feladatok kicsiknek, nagyoknak.

 

 

Kalandos Tekerő


Szentendre, Postás strand - Pilisszentlászló, Ifjúsági tábor - Csobánka, Sportpálya - Pomáz, Magyar Vár - Szentendre, Góliát Vízisport telep - Szentendre, Postás strand

45 km-es túra. Szentendre belvárosát elhagyva a pilisi hegyekben barangolhatsz izgalmas sportállomásokat érintve, majd a Pilis leküzdése után felfrissülhetsz Szentendrén, a Vízisport telepen.

 

Extrém Tekerő


Szentendre, Postás strand - Tahitótfalu, Bodor Major - Pilisszentlászló, Ifjúsági tábor - Csobánka, Sportpálya - Pomáz, Magyar Vár - Szentendre, Góliát Vízisport telep - Szentendre, Postás strand
70 km-es túra. A Duna mellett a Tahi hídig, majd rövid kitérővel a Szentendrei-szigetre, aztán irány Tahiból a pilisi hegyekbe, izgalmas sportállomásokat érintve, majd a Pilis leküzdése után felfrissülhetsz Szentendrén, a Vízisport telepen.

 

 

Kapcsolódó cikkek:

Extra túratippek bevállalósoknak

Tekerés a Fertő tó környékén

 

Cikkajánló