Kibújt a tojásból az első két túzokcsibe

Ezen kívül még két tojás van a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson. A madarak nevelése nagyon sok odafigyelést kíván, nemcsak etetni, de például sétáltatni is kell őket.

Szerző:
kmnp.hu/TM
Fotó:
Wikipédia / DĹąrzan cîrano
2017. június 1.

Ezen kívül még két tojás van a dévaványai Túzokvédelmi Állomáson. A madarak nevelése nagyon sok odafigyelést kíván, nemcsak etetni, de például sétáltatni is kell őket.

A most kikelt fiókák a Kiskunságból származnak, a tojásokat a Körös-Maros Nemzeti Park területéről mentették.
Az állomást egyelőre csak a kistúzokok és a tojások lakják, de a mezőgazdasági munkák zöme még csak most kezdődik, így előfordulhat, hogy újabb tojásokat kell menteni - íjra a nemzetipark-igazgatóság a honlapján.

 

Illusztráció


Az 1978. óta működő dévaványai Túzokvédelmi Állomáson eddig már csaknem 700 madarat repatriáltak, azaz vadítottak vissza. Csibék az ország minden részéről érkeznek ide, felnevelésükhöz különösen nagy odafigyelésre van szükség. A túzok ugyanis kényes madár: biztosítani kell számára a megfelelő hőmérséklet és táplálék mellett az elegendő sétát, mozgást, mert anélkül életképtelenné válik. A csibék repatriálását 8-10 hét múltán, nyár végén kezdik meg.

 

Dévaványán mi is jártunk:

 

 

A túzok birodalmában
Dévaványa említésekor elsőként mindenkinek egy lenyűgöző madár, a túzok jut eszébe. Valóban, a fokozottan védett állat a helyieknek és az itt létrehozott, nemzetközi hírű rezervátum munkatársainak is a szíve csücske, ám a tiszántúli településre és környékére nem csupán emiatt érdemes ellátogatni. >>
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

A túzok birodalmában

Dévaványa, ahol jó túzoknak lenni

Sikerrel vadították a túzokokat

 

 

 

 


 

Cikkajánló