Kiderült, ki lett az év magyar természetfotósa 2018-ban

Idén 26. alkalommal hirdették ki a hazai természetfotózás legrangosabb pályázatának győzteseit. A díjátadó estéjén lehullt a lepel a kategóriagyőztes képekről, megtudhattuk, ki lett „Az Év Természetfotósa”, és melyik kép kapta „Az Év Természetfotója” címet.

Szerző:
Pálvölgyi Krisztina / TM
Fotó:
Pálvölgyi Krisztina
Az Év Természetfotósa 2018 / naturArt
2018. november 7.

Idén 26. alkalommal hirdették ki a hazai természetfotózás legrangosabb pályázatának győzteseit. A díjátadó estéjén lehullt a lepel a kategóriagyőztes képekről, megtudhattuk, ki lett „Az Év Természetfotósa”, és melyik kép kapta „Az Év Természetfotója” címet.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott le 2018-ban is a hazai természetfotózás egyik legfontosabbnak tartott eseménye. A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége által idén is kiírt Lenergy - Az Év Természetfotósa pályázat díjátadóját és a legjobb képeket bemutató kiállítás megnyitóját november 6-án tartották a Magyar Természettudományi Múzeumban.

 

 

A díjátadót Fáth Péter elnök nyitotta meg és vezette végig, ahogy azt az eddigi évek során megszokhattuk. Idén 4063 pályamű érkezett be 294 fotóstól. A zsűrizés 4 fordulóban zajlott, az első kivételével mind nyilvánosan, hogy ezzel is kizárják a részrehajlást. 14 kategóriában díjazták az első három helyezettet és számos különdíjat is kiosztottak. A díjátadó végén derült fény a legjobb fotó és a legjobb fotós kilétére. Idén „Az Év Természetfotója” Nagy Bertold Délutáni pihenő című macskabagolyról készült multiexpozíciós képe lett.

 

Nagy Bertold: Délutáni Pihenő - „Az Év Természetfotója” 2018-ban

 

A fotó ismerős lehet a Varázslatos Magyarország fotópályázat követőinek, hiszen Bertold egy ehhez nagyon hasonló fotója került annak a pályázatnak a 2017-es albumára. A két pályázat egyébként tavaly óta szoros együttműködésben segíti egymást, hiszen a cél közös, hazánk természeti értékeinek és sokszínűségének bemutatása, a hazai természetfotósok támogatása, akiknek világszínvonalú munkáját az is bizonyítja, hogy sok rangos nemzetközi pályázaton komoly eredményeket érnek el.


Visszatérve a mostani pályázathoz, az abszolút győztes, azaz „Az Év Természetfotósa” idén Potyó Imre lett.

 

Potyó Imre „Az Év Természetfotósa” trófeájával két díjnyertes képe előtt, amelyek a Növények és gombák kategóriában 2. és 3. helyezést értek el. Imi különleges pólóban érkezett, amit egy rajongójától kapott meglepetésként, a pólón a pályázatban második helyezést elért kövi rákos képének sematikus grafikáját láthatjuk

 

Érdekesség, hogy Imre úgy tudott győzni, hogy kategóriagyőztes képe nem is lett. Ez annak köszönhető, hogy a nyertest nem a zsűri közvetlenül választja, hanem egy matematikai számítás eredménye, amihez viszont elengedhetetlen, hogy több képével is jó helyezést érjen el. Potyó három kategóriában második, egy kategóriában pedig harmadik lett, és 7 képe jutott be a döntősök közé.

 

Potyó Imre: Spórazuhany - Az állatok viselkedése kategória dicséretre méltó elismerés


A pályázat céljai között a felnövekvő természetfotós generáció ösztönzése is szerepel, és külön kategóriában győztest is hirdetnek, idén „Az Év Ifjú Természetfotósa” címet Füssi-Nagy Regő kapta. A 17 éves fiú már évek óta komolyan foglalkozik a fotózással, főként Sárospatak melletti tanyájuk környékén, a Bodrogközben járja a természetet, de a Zempléni-hegységben is szeret túrázni.

 

Füssi-Nagy Regő: Fényár - Ifjúsági kategória 3. helyezés

 

Regő is autodidakta módon tanulja a fotózást, könyvekből és internetről, például Máté Bence leírásaiból. Nagy öröm lehet számára, hogy díjként olyan háromnapos fotózási lehetőséget kapott, amiben a Bence által létrehozott lesekben lesz lehetősége kipróbálnia magát, mégpedig maga Máté Bence mentorálása alatt, azaz együtt fognak fotózni és aztán kiértékelni az elkészült képeket. Biztosak vagyunk benne, hogy sok hasznos dolgot fog tanulni a tavalyi Év Természetfotósától.

 

A két tehetséges ifjú fotós: Füssi-Nagy Regő (balra) kategóriagyőztes Szárnyalás című képével, Koncz-Bisztricz Tamás (jobbra) 2. helyezett Szem című fotójával

 

Az ifjúsági kategória másik nagy nyertese az a Koncz-Bisztricz Tamás, akinek munkáit már évek óta figyelemmel kísérjük a Varázslatos Magyarország fotópályázaton. Itt most három képével is bejutott kategóriájának döntős képei közé, Szem című képe második helyezést ért el.

 

Koncz-Bisztricz Tamás: Az élet bölcsője - Ifjúsági kategória dicséretre méltó elismerés


Idén senkinek nem sikerült kategóriagyőzelmet sokszorozni, viszont Daróczi Csabát mégis kiemelnénk, mert három díjazott képe mellett - egyik közülük a Napnyugtától napkeltéig kategória győztese fotója - ő kapta a legtöbb különdíjat.

 

Daróczi Csaba: Fázisok - Napnyugtától napkeltéig 1. helyezés

 

Sokszor felmerül a kérdés, hogy vajon elég-e egy jó kép elkészítéséhez a fotós felszerelés minősége és a fotótechnikai tudás. Kétségtelen, hogy a természetfotózás fontos alappillérei ezek, és a rohamosan fejlődő technika egyre szélesebb felhasználói körnek teszi lehetővé, hogy akár ilyen témák fotózásával is megpróbálkozzon. Azonban a jó természetfotóhoz a technikai felszereltség és tudás mellé elengedhetetlen a fotós egyéni látásmódja, esztétikai érzéke, kreatív ötletei, tehetsége. Erről is ír Kalotás Zsolt, a pályázat zsűrijének elnöke az idén kiadott Az év természetfotói - Magyarország 2018 fotóalbumának bevezetőjében.

 

Az év természetfotói - Magyarország 2018 fotóalbumának borítójára Gódor Miklós Ködfátyol című képe került

 

A drónos fotózást is megemlíti Kalotás Zsolt, ami szintén a technikai fejlődésnek köszönhetően sokak számára elérhető már, így rengeteg természetfotós dolgozik ezzel az eszközzel. Mégis, a mostani kiállításon csak elvétve láthattunk ilyen képet, ami nem véletlen. Ugyanis bár nagy számban érkeztek be ilyen fotók a pályázatra, az értékelésnél már nem volt elegendő a technika által adott különleges látvány ahhoz, hogy a kiemelt képek közé kerüljön. Ehhez esztétikai szempontból kifogástalannak kellett lennie, és valami különlegesen érdekeset kellett mutatnia.

 

Lang Nándor: Csibe - Kompozíció, forma és kísérletezés kategória 1. helyezés

Valaki csibét, valaki tojást lát a vízimadarak lábnyomai, a jég és a hó által rajzolt formában

 

A díjátadó után az addig lepel alatt rejtőzködő kategóriagyőztes képeket is láthatóvá tették, így vált teljessé a pályázathoz kapcsolódó kiállítás anyaga. A 125 döntős képből álló tárlatot 2018. november 7. és 2019. január 21. között nézheti meg a nagyközönség. Az átadó estéjén sok szerző büszkén fotózkodott döntőbe került és díjazott képeivel, megérdemelten.

 

Fáth Ádám Az ősz festőpalettája című képe előtt, amiért a Kompozíció, forma és kísérletezés kategória 2. helyezését kapta, valamint egy különdíjat is, melynek jutalma a kezében látható másolat


Aki teheti, menjen el megnézni ezt a valóban magas színvonalú és izgalmas kiállítást. Ha pedig otthon is nézegetni szeretné valaki 2018 legjobb természetfotóit, akkor szerezze be a már említett albumot, amit a döntős képekből állítottak össze.

 

Végül mutatunk még pár döntős fotót ízelítőül.

 

Rakó Alex: Jelenés - Tájak kategória 1. helyezés

Ez a kép sokáig versenyben volt Az Év természetfotója címért

 

Násfayné Kőházi Mária: Petefonalak fogságában - Az állatok viselkedése kategória 2. helyezés

 

Valkó Lajos: Rohanás - Az emlősök viselkedése kategória 1. helyezés

 

Szabó Ilona: Vajolet és Androméda - Tájak kategória 3. helyezés

Ilona exklúzív képes túrabeszámolóját a fotó elkészítéséről ide kattintva olvashatjátok!

 

Esteban Sanchez: Fekete-fehér természetfotók kategória 1. helyezés

 

dr. Nagy Edit: Éjjeli röpte - Napnyugtától napkeltéig kategória 3. helyezés

 

Ifj. Lőrincz Ferenc: Nylon - Kezünkben a Föld kategória 3. helyezés

A Tursita Magazin is sokat foglalkozik a természetet károsító hatásokkal, főként a műanyagok környezetbe kerülésével, ezekről itt és itt olvashatsz.

 

Orbán Péter: Élet és halál között - Kezünkben a Föld kategória 2. helyezés

 

Maráczi László: A nagyhal - Az emlősök viselkedése kategória dicséretre méltó elismerés

 

Rácz Péter: Jégesés - Tájak kategória dicséretre méltó elismerés

Mi is beszámoltunk arról a Bajkál-tónál tett fotós túráról, ahol ez a kép is készült. Kaszás Gergő, a túra ötletgazdája mesélt nekünk szibériai kalandjukról, amit ide kattintva nézhettek meg.

 

Gergely József: Hangyarajzás - Az állatok viselkedése kategória dicséretre méltó elismerés

 

Násfay Krisztina: Végvár - Állatok és környezetük kategória dicséretre méltó elismerés

 

Kovács Tamás: Tánc az ördöggel - Az emlősök viselkedése kategória dicséretre méltó elismerés

 

 

Az Év Természetfotósa díj 2018 díjazottai
Az Év Természetfotója 2018-ban: Nagy Bertold - Délutáni pihenő 
Az Év Természetfotósa 2018-ban: Potyó Imre
Az Év Ifjú Természetfotósa 2018-ban: Füssi-Nagy Regő

 

 

Kategóriagyőztesek:

I. Kezünkben a Föld - Győri Zoltán: Reggeli műszak
II. A madarak viselkedése - Gódor Miklós: Röntgen
III. Az emlősök viselkedése -Valkó Lajos: Rohanás
IV. Az állatok viselkedése - Szőke Attila: Reggeli a baldachin alatt
V. Az állatok és környezetük - Diós Kristóf: Kertek alatt
VI. Az állatok szemtől szemben - Mérhay László: Kíváncsi
VII. Növények és gombák - dr. Nagy Edit: Virágvasárnap
VIII. Kompozíció, forma és kísérletezés - Lang Nándor: Csibe
IX. Tájak - Rakó Alex: Jelenés
X. Élet a vízfelszín alatt - Földi László: Körforgás
XI. Napnyugtától napkeltéig - Daróczi Csaba: Fázisok
XII. Fekete-fehér természetfotók - Esteban Sanchez: Pont, pont, vesszőcske…
XIII. A fenntartható energiatermelés és a természet kapcsolata - Kerekes István: 3+3
XIV. Ifjúsági kategória - Füssi-Nagy Regő: Szárnyalás  

 

Még több elismerés
Dr. Tildy Zoltán-díj, az Uniqball támogatásával - Herpai Imre: Szellemkép

A TermészetBÚVÁR magazin különdíja; A legjobb, búvármerüléssel készített kép - Ifj. Lőrincz Ferenc: Delfincsalád tánca

A Magyar Fotóművészek Szövetsége különdíja - Daróczi Csaba: Három grácia

A Magyar Természettudományi Társulat különdíja - Daróczi Csaba: Zene füleimnek

A Multiexpo Kft. különdíja - Fáth Ádám: Az ősz festőpalettája

A Pigmenta Képalkotó Központ különdíja - Szabó Ilona: Vajolet és Androméda

A Sakertours Team különdíja - Daróczi Csaba: Vízreszállás

A Uniqball Kft. különdíja - Barta Balázs: Csend

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület különdíja - Heincz Miklós: Királyok harca

 

Kapcsolódó cikkek:

Fókuszban a ternészet - Interjúk hazai természetfotósokkal

Magyar fotósé a világ egyik legjobb asztrofotója

Magyarok a hazai és nemzetközi természetfotópályázatokon

Cikkajánló