Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2018. szeptember 2.

Kirándulás a vízesések paradicsomában

Idén a nyaralásunk megszervezése komoly fejtörést okozott, sokáig nem igazán tudtuk eldönteni, mi is lenne a kedvünkre való. Végül a „jól bevált” Horvátország mellett döntöttünk újra, immár sokadszor. Mivel három évvel ezelőtt nem jutottunk el Plitvicébe, nem volt kérdéses, hogy idén hová megyünk.

 Pénteken munka után indultunk (1 óra körül), és pár megállót beiktatva este 9 körül érkeztünk meg Slunjba, a szállásunkra. Elég fáradtak voltunk, de mivel aznap volt a holdfogyatkozás, ezért még 10 órakor rávettük magunkat egy rövid sétára a városban. Végül úgy dőltünk be az ágyba, mint egy zsák krumpli, hogy röpke 5 óra múlva keljünk is.

 

 

Szombat reggel tehát korán indult a nap, mert az volt a tervünk, hogy nyitásra (7 órára) már ott leszünk a nemzeti park bejáratánál, és hellyel-közzel ez sikerült is. Kicsit még kábán ültünk be a kocsiba, de a csípős reggeli hegyi levegő segített felébredni, amikor megérkeztünk. A belépő nem mondható éppen olcsónak (főszezonban 250 kuna fejenként), de higgyétek el, megéri. Mindenesetre, ha tehetitek, menjetek inkább főszezonon kívül, mert pénzt spórolhattok és szerintem az embertömeget is megúszhatjátok.

 

 

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy a 4-6 órás H útvonalat járjuk majd be (ide kattintva eléritek az útvonalakat), mert a honlap alapján az tűnt a legszimpatikusabbnak, valamint egy leírásban is ezt javasolták, mint legpraktikusabb útvonal. De amikor megérkeztünk, gyors újratervezés után a busz helyett inkább hajóra szálltunk. Ennek egyik oka az volt, hogy a busz csak kb. 20 perc múlva indult volna, és a sor is hosszú volt, a hajóra pedig a menetrend szerint kb. 5 perc múlva fel tudtunk szállni.

 

 

Szóval a gyors újratervezés és a tó átszelése után el is indultunk kezdetben a C útvonalnak megfelelően (ami egyébként körülbelül a H inverze). Amikor leszálltunk a hajóról, lélegzetelállító látvány fogadott minket, kedvesen kanyargó fapallók és hihetetlenül kristálytiszta, türkizkék víz.

 

 

Majd amikor elágazáshoz értünk, ismét volt egy kis újratervezés, és ahelyett, hogy a tavak mellett sétáltunk volna a C útvonalon, mi a tavak felett végigmenő erdei ösvényen, a K útvonalon folytattuk a túránkat. Érdekes volt ebből a perspektívából, úgymond madártávlatból is megnézni a tavakat és a vízeséseket. Örülök, hogy ilyen spontának voltunk, és nem ragaszkodtam az elképzeléseimhez, mert így még változatosabb lett a kirándulás. Arról nem is beszélve, hogy ezen az útvonalon alig találkoztunk emberekkel és a fák árnyéka is kellemes időt biztosított a melegben.

 

 

A felső tavakat megkerülve érkeztünk el a busz felső megállójához és a pihenőponthoz. Meg is álltunk kicsit szusszanni, tízóraizni, üldögélni és feltöltődni. A túra következő szakaszában azt hiszem, kicsit alternatív útvonalon közlekedtünk. Ha jól gondolom, akkor a C útvonalon mentünk, csak ellenkező irányban... Bevallom őszintén, nem olvastam utána nagyon mélyrehatóan, de sehol sem találkoztam olyan tiltással, hogy ne lehetne mindkét irányban közlekedni a pallókon, és táblák sem jeleztek ilyet. Mindenesetre az emberek kb. 90%-a szembe jött velünk, és nem a mi irányunkba haladt. Persze akadtak még ilyen (talán) renitensek, akik velünk egy irányba közlekedtek, de elenyésző volt a számuk.

 

 

 

Ennél a vízesésnél találkoztunk a legnagyobb tumultussal, a szembejövő forgalom óriási volt, és sokáig csak álltak az emberek a „dugóban”. Mi viszont nagyon szépen tudtunk haladni, mert nem kellett arra várni, hogy az előttünk lévők megmozduljanak. Sokat gondolkoztunk, vajon nem járunk-e tilosban, de mivel a különböző, egymással szembe menő útvonalaknak vannak átfedései (ráadásul pont itt), így én arra jutottam, hogy nagy hibát nem követtünk el.

 

 

A hajómegállóba visszaérkezve nagy szerencsénk volt, mert pont felértünk a következő járatra, ami a „hosszú úton” közlekedett, és a tavat átszelve pár perc alatt meg is érkeztünk az alsó tavakhoz, a nagy rétre. Itt ejtőztünk egy kicsit, és tettünk egy apró kitérőt a K útvonalon a tó mentén, hogy magunk mögött hagyjuk a tömeg zaját.

 

 

A kitérő után a H útvonalon folytattuk tovább a kirándulást. Végigsétáltunk az alsó tavak partján, és megnéztük a nagy vízesést. Na, itt már azért volt egy kis tömeg, és a vízesés előtti szűk szakaszon előfordult, hogy csak lépésben lehetett haladni, mert mindenki megállt fényképezni.

 

 

Elég szűk volt a hely a kétirányú forgalomnak, éppen ezért előzni nem igazán lehetett, viszont sokan jó ideig bámészkodtak. A vízesés tényleg nagy, annyira, hogy nem is igazán lehetett róla jó képet készíteni. Mondjuk a sok ember miatt is nehéz volt. Nagysága ellenére azonban engem annyira nem nyűgözött le, de lehet, hogy csak azért, mert már nyűgös voltam a tömeg miatt.

 

 

A kis pihenő után folytattuk a H útvonalat annyi módosítással, hogy tettünk egy kis kitérőt a C útvonal „farkincájával” a kilátópontra. Na, innen már sokkal szimpatikusabb volt a nagy vízesés, egész pofásnak mondható.

 

 

A buszmegállóhoz érve viszont úgy döntöttünk, hogy inkább gyalogszerrel fejezzük be a hátralévő szakaszt. Így a folyóparton sétálhattunk végig, ami hihetetlenül nyugodt és csendes volt, mert alig találkoztunk turistákkal. Azt hiszem, ez volt az egyik kedvenc részem, mert az emberi zajongás helyett csak madárcsicsergést és a tó morajlását lehetett hallani.

 

 

Ennek a szakasznak a végén vissza is értünk a kiinduló ponthoz, ahol reggel felszálltunk a hajóra. Egy kicsit még üldögéltünk a tóparton, és figyeltük a hangyabolyként nyüzsgő embereket, majd komótosan összeszedtük magunkat, és elindultunk az autóhoz. Az alábbi térképen láthatjátok, milyen útvonalon mentünk végig, szinte alig maradt rész, amit ne jártunk volna be.

 

 

Szerény becsléseim szerint körülbelül 12-14 km volt a túra. Komolyabb emelkedővel pedig csak az út elején, az erdős részen találkoztunk. Ennek ellenére elég rendesen elfáradtunk a végére, amit talán annak is köszönhettünk, hogy alig aludtunk 5 órát. Hazafelé menet én majdnem elaludtam a kocsiban.

 

 

Be kell vallanom, több félelmem is volt a főszezoni Plitvice-túrával kapcsolatban. Az első például, hogy nem lesznek-e nagyon sokan, ami majd elveszi a hely varázsát. A második pedig, hogy szépek lesznek-e a vízesések a forró, nyári, csapadékmentes időjárás miatt. Szerencsére azt tudom mondani, hogy mivel jó korán indultunk el, és többször is a kevésbé frekventált utakon haladtunk, így nem volt olyan vészes az embermennyiség, amit el kellett viselni. Persze pár helyszínen azért nagyon-nagyon, már-már gusztustalanul sokan voltak. Alapvetően én, aki nagy tömegundoros vagyok, azt tudom mondani, hogy összességében teljesen elviselhető volt az embermennyiség, amit kerülgetni kellett. Szerintem a víz mennyisége is rendben volt, bár tavasszal, a téli hóolvadást követően vagy a csapadékosabb őszi időszakban biztos még látványosabbak a vízesések, de július végén is mesés élményben lehetett részünk.

 

Itt el tudjátok érni a hivatalos túrák útvonalait térképekkel, leírással.

 

 

Ha lehetőségetek van például egy horvátországi nyaraláskor, odafelé vagy visszaúton szánjatok egy napot erre a csodás helyre. Lehetőség szerint minél több időt töltsetek el itt, minél hosszabb útvonalat bejárva. Viszont ha pénzt szeretnétek spórolni, akkor főszezon előtt tavasszal, vagy utána, ősszel látogassatok el ide. Szeptember 1-től például jóval kedvezményesebb a belépő. A főszezoni 250 kuna helyett „csak” 150.


Szöveg és fotó: Bubcsó Tímea

 

Bubcsó Tímea blogját ide kattintva böngészheted.

Fedezzük fel a palóc fővárost!

Fedezzük fel a palóc fővárost!

2024.03.28.

A Nógrád vármegye északi peremén, Budapesttől jó órányi autózásra fekvő egykori vármegyeszékhely, Balassagyarmat erős túlzással sem nevezhető felkapott turistacélpontnak. Pedig ez a bájos, szépen fejlődő Ipoly-parti városka történelmi városközpontjával, a Palóc Ligettel, és a közelmúltban átadott, igényesen kialakított tematikus tanösvényeivel egy remek városnéző kirándulást ígér az ide látogatóknak.

→ Tovább
Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

Mindszenty-emlékek nyomában a Cserhátban

2024.03.20.

Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek a huszadik századi magyar történelem egyik legnagyobb hatású alakja az ötvenes években a felsőpetényi Almásy-kastélyban raboskodott. Ittlétének és szerencsés kiszabadulásának színhelyeit, emlékműveit kerestük fel a rétságiak által szervezett "Mindszenty nyomában" elnevezésű túrán.

→ Tovább