MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2017.08.15. 14:15,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter

Kőről-kőre a Gerecsében

A népszerű túrasorozat legújabb állomása ezúttal egy olyan röghegységbe kalauzolt, amely látványos felszíni formáival és barlangjaival kápráztatott el minket. Mindeközben még kéktúrapecséteket is gyűjtögettünk.

Nyáron a hőség miatt nem nagyon megyünk teljesítménytúrákra, de kivételt teszünk, ha olyan túráról van szó, mely mindig valami újat és izgalmasat tartogat számunkra. Ilyenek a Kőről-kőre túrák is, melyek már a nevükben is az egyedi tematikát hirdetik. Hazánk legszebb és legérdekesebb földtörténeti helyszíneit hol hosszabb, hol rövidebb túrákkal járjuk be. Ezúttal egy nem túl nehéz, 28 km-es táv várt ránk a Gerecsében, mely fehérlő mészkő- és dolomitsziklák közt vezetett minket Nyergesújfalutól egészen Dorogig.

 

Fotó: Lánczi Péter


Váltakozó létszámú kis csapattal jártuk végig a túrát, melyhez hol csatlakozott egy ismerős, hol előre ment, de alapvetően már a rajtot megelőzően, a döcögő vonaton összeált a társaság krémje. Ezen az álmos vasárnapon (augusztus 13.) még a kora reggeli rajt ellenére is szépszámú túrasereg szállta meg az Esztergomból Nyergesújfalura tartó szerelvényt, amihez a Pestről érkezőknek – mint nekünk – már hajnalban el kellett indulniuk. Hiába. Az elszánt természetjárók a hétvégén sokkal korábban kelnek, mint hétközben.

 

Fotó: Lánczi Péter

Szent Donát szobor és emlékmű Nyergesújfalu határában

 

Fotó: Lánczi Péter

Borospincék közt a Német-völgyben


Nyergesújfalut elhagyva a településhez tartozó Német-völgy szépen karbantartott borospincéi között vettük az irányt a hegyek és az első ellenőrző pontunk felé, amely egy magaslesen elhelyezett kód felírását jelentette. Az út során ekkor még nem volt dolgunk kövekkel. Ezen a szakaszon inkább a virágokkal és a gyomokkal sárgába, zöldbe öltözött táj volt a jellemző, melyet a szél tengerhez hasonlóan hullámoztatott. A széles utat később benőtt, szűk ösvények váltották, melyek a Gerecse egyik eldugott településére, Bajótra vittek bennünket.

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Fotó: Lánczi Péter


Az ősidők óta lakott kis települést alig volt módunk szemrevételezni, mert az útvonal vezetése és a hosszú lépteink miatt gyorsan elhagytuk a falut. Szerencsénkre még ezzel a gyors látogatással is volt módunk megnézni Bajót legfőbb nevezetességét, a 13. században épült templomot. Falai egykoron egy vár részét is képezték, melyet még a spanyol származású Bajóti Simon ispán építtetett, aki az első írásos feljegyzések szerint a település és a környék birtokosa volt. A templom az évszázadok során átélt háborúkat és tűzvészt is. Legutóbbi felújítására a 90-es években került sor, és azóta már az orgonáját is újjáépítették.

 

Fotó: Lánczi Péter

Bajót híres temploma


Bajótot meredek kaptatókkal hagytuk el, és ezzel megkezdtük az emelkedést a híres bajóti Öreg-kőre. Ez a látványos vidék nemcsak a turisták kedvence, hanem a régészek lelőhelye, a barlangászok kutatóhelye, a geológusok tereptan helyszíne, a falmászók gyakorlóhelye. Egyszóval a kövek itt mindenki számára nyújtanak valamit. Olyanoknak is, akik kutatják, azoknak is, akik csak gyönyörködnek benne, vagy éppen csak sportolásra használják.

 

Fotó: Lánczi Péter

Jankovich-barlang


Lenyűgöző ez a természetes menedék, mely egykoron az ősember otthona is volt, és amelyet ma Jankovich-barlangnak neveznek. Az 1911-es ásatások idején előkerült paleolit leletek egyedülállóságát jelzi, hogy azok saját kultúrát képviselnek (jankovichi kultúra), de más szempontból is rendkívüli a lelőhely. A tágas, de mindössze 35 méter hosszú barlang védettséget élvez, ennek ellenére bárki szabadon látogathatja. 20 méter magas csarnokában egy 7×7 méteres, felszínre vezető kürtő nyílik, a betörő fény pedig különös atmoszférát kölcsönöz az üregnek.

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Fotó: Lánczi Péter


A terem végében, annak bal oldalán egy sokkal szűkösebb és sötétebb járatba ereszkedhetünk le, ahol a szag és a jellegzetes hangok árulkodnak a barlang jelenlegi lakóiról. Ezeket a denevéreket még a kőről-kőre népes túrahada sem zavarta meg nappali szunyókálásukban. Igaz, némelyik példány a lámpák fényére panaszos cicergéssel reagált, mintha csak félálomból azt üzente volna: hagyjatok minket aludni!
Itt, egymáshoz közel több üreget is találunk, melyek közül mi ezúttal csak kettőt néztünk meg. És bár az utunk hivatalosan nem vitt fel az Öreg-kő tetejére, mi kíváncsiak voltunk a kilátásra is, amiben nem kellett csalódtunk.

 

Fotó: Lánczi Péter

 Kilátás az Öreg-kőről

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Miután leereszkedtünk a meredek hegyoldalon, immáron az Országos Kéktúra jelzéseit követve folytattuk az utunkat a Szalézi szerzetesek bölcsőjének számító Péliföldszentkeresztre. A szép és rendezett környezetet a Szent-kútnál értük el, ahonnan a rendház és a templom felé vettük az irányt. Ezen az idilli helyen található az OKT egyik bélyegzője, ezért sokaknál előkerültek a kéktúrás pecsételő füzetek is.

 

Fotó: Lánczi Péter

Szent-kút és a Mária kegyhely

 

Fotó: Lánczi Péter

Pecsételés Péliföldszentkereszten


Innentől – kis túlzással – egészen a célig kéktúrázással folytattuk az utunkat. Mogyorósbánya felé kukoricaföldeken és napraforgótáblák közt kanyarogva csodáltuk meg – ezúttal keleti irányból – az Öreg-kő kopott szikláit, de déli irányban is gyönyörködhettünk a szelíden hullámzó gerecsei tájban.
Mogyorósbányán nemcsak a pecsétet gyűjtöttük be, hanem egy kis frissítőt is, mielőtt nekiláttunk a még több mint 500 méter szintemelkedést tartogató utunknak. Gyorsan átértünk a Tokodi pincékhez, ahol az ínyenc pecsétgyűjtögetők még régi Kéktúra bélyegzőt is találhatnak a Kavics-laknál.

 

Fotó: Lánczi Péter

Tokodi pincék felé

 

Fotó: Lánczi Péter


Tokod előtt még megmásztuk a Kis-követ, ahonnan 360 fokos panorámával vehettük szemügyre a környéket. Ennek ellenére a tekintetet mégsem a Gerecse távolabbi magaslatai vagy a pilisi és budai hegyek látványa vonzotta, hanem a közvetlenül előttünk magasodó 311 méteres Hegyes-kő. Itt is kiválóan megfigyelhetjük a Gerecsére oly jellemzően barázdált, ferde teraszos mészkősziklákat, melyek úgy festenek a tájban, mintha csak egy óriási gereblye fésülte volna őket ilyen szabályosra. Utunk ezen szakaszán már a nap is kisütött, egyre melegebb időben és déli harangszóban ereszkedtünk le Tokodra.

 

Fotó: Lánczi Péter

Hegyes-kő

 

Fotó: Lánczi Péter

Kilátás a Hegyes-kő oldalából


Az igazolópecsét beszerzése után megkezdtük a túra talán legmeredekebb és leghosszabb kaptatóját, ami a Nagy-Gete platójára vezetett. A kórók és sziklagyepek közt kanyargó, fehér futószőnyegként elterülő, köves ösvény egyértelműen jelzi a vékony földréteg és az erózió problémáját. Nem véletlen, hogy ez természetvédelmi terület, ahol csak gyalogosan lehet közlekedni. Ezt a tényt sok cross motoros figyelmen kívül hagyja, nem is sejtve, mekkora károkat okoznak a talajban, és ezáltal a környezetben.

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Fotó: Lánczi Péter

Nagy-Gete tetjén


A Nagy-Gete 456 méteres magasságát fokozatosan vesztettük el, ahogy Dorog irányába ereszkedtünk. A dorogi vasútállomás – azaz a cél – innen már csak pár kilométerre volt, de addig még érintettük a régi dorogi bányatelepet, és nem sokkal később a település számos utcáját is. Meg kell vallanom, sokkal szebb állapotban van ez a bányászváros, mint legutóbbi ittjártamkor. Látszik a törekvés, a múlt században elszenvedett építészeti csorbákat az önkormányzat igyekszik kijavítani, élhetőbbé téve így ezt a régi szénbányászvároskát, melynek utolsó bányáját még 2004-ben zárták be.

 

Fotó: Lánczi Péter

Kilátás Tokodra a Nagy-Getéről

 

Fotó: Lánczi Péter

Dorog városháza


Egy kiváló túra után értünk be a célba, ahol a szervezők, Imre és Viktor vártak minket jelvénygyűjteményünk legújabb darabjával, amit a 28 km-es táv teljesítésért kaptunk. Bár még kánikulában is hajlandóak lettünk volna végigjárni az utat, szerencsénkre a hőmérséklet szinte egész nap ideális volt. Csak a délután előbújó nap volt némileg tikkasztó, amit mi a célba érés után hideg sörökkel orvosoltunk. Ez lehet, hogy szentségtörésnek számít a neszmélyi borvidéken eltöltött túranap után, de ez cseppet sem frusztrált minket. Élményekben és jó hangulatban ezen a túrán sem volt hiány, és már kíváncsian várjuk a következő Kőről-kőre túrát, amely szeptember 24-én lesz a Balaton-felvidéken.

 

Fotó: Lánczi Péter

 

Kattints a térképre a nagyításért 

 

Kapcsolódó cikkek:

KŐRŐL-KŐRE A VELENCEI-HEGYSÉGBEN

KŐRŐL-KŐRE A ZEMPLÉNI-HEGYSÉGBEN

KŐRŐL-KŐRE A PILISBEN

KŐRŐL-KŐRE A BÜKKBEN

 






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...