MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2017.02.23. 16:00,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter és Mohai Kata

Kőről-kőre a Velencei-hegységben

Új év, új Kőről-kőre-túrák! A népszerű köves tematikájú túrasorozat idén is folytatódik, ráadásul új állomásokkal is bővült. Naná, hogy mi sem hagytuk ki az elsőt, ami hazánk legkisebb hegységében, az egyik legizgalmasabb földtörténeti vidéken járt.

Sokfelé jártam már kis hazánkban, de bevallom, a Velencei-hegységet mindig elkerültem. Mondhatni pökhendi módon ügyet sem vetettem erre a környékre, melynek a hegységtitulusát is gúnynak tartottam, és a „velencei” szóról is csak a strand jutott eszembe. Bár láttam képeket a táj érdekes sziklaképződményeiről, de úgy voltam vele, hogy ezt a „sziklakertet” majd ráérek megnézni az unokáimmal. Egyébként is: mit tud nekem nyújtani ez a zsebkendőnyi terület – gondoltam magamban –, melynek a legmagasabb pontja is csupán 352 méter? Viszont még mielőtt végleg magam ellen fordítanám a velencei táj szerelmeseit és a környék patriótáit, jelentem, február 19-én gyökeresen megváltozott a véleményem erről a vidékről.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM


Ezt kétségtelenül a Kőről-kőre-túrasorozatnak köszönhetem, melyet még tavaly, a teljesítésért járó mutatós jelvények miatt kezdtem el, majd azért is folytattam, mert kiváló útvonalai olyan helyekre is elvittek, ahol még nem jártam korábban. Miután sosem csalódtam ezekben a köves tematikájú utakban, úgy döntöttem, idén legalább azokra a túrákra elmegyek, melyek új helyszíneken és tájegységeken vezetnek. Így eshetett meg velem, hogy már az idei sorozat első, új állomásán nem várt felfedezéseket tehettem, egy általam korábban csak lesajnált hegységben. Persze, azért a „hegység” jelzővel még mindig bajom van, mert én maximum dombságnak titulálnám a velenceit, de hát nem vagyok én geológus, hogy ilyen címekről döntsek.

 

 Fotó: Mohai Kata


Ez alkalommal sem egyedül indultam túrázni, mert Kata és Anikó – akik tavaly szintén „kőről kőréztek” – idén is be akarják gyűjteni a sorozatért járó kupát, velem együtt. Így vágtunk neki Sukoróról a hosszúnak egyáltalán nem mondható 18 kilométeres távnak, ami mindössze 480 méter szintemelkedést tartogatott. Mondjuk ezen az álmos, ködös vasárnap délelőttön egyikünk sem vágyott nagyobb kihívásra – ami azért általában jellemzi a Kőről-kőre-túrákat –, ezért most tökéletesen megfelelt nekünk ez a kényelmes kis kirándulás.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM


Az indulást követően alig hagytuk el Sukoró házait, máris a Gyapjaszsáknál jártunk, ami a környék egyik jellegzetes sziklája. Gyapjaszsáknak a népnyelv az olyan felszínre került gránittömböket nevezi, melyeket a természet hosszú idő alatt faragott ilyen formájúakra. Ezeknek a képződményeknek a pályafutása még 280 millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor a vulkáni tevékenységnek köszönhetően a föld alatt megrekedt, és szilícium-dioxidban gazdag magma lassú kihűlés által gránittá nem alakult. Hűlés közben azonban csökkent a térfogata, és repedezni kezdett. Később, mikor ezek a szétrepedt tömbök a felszín közelébe kerültek, a repedések mentén leszivárgó víz mállasztva legömbölyítette az éleiket. Ezek az érdekes földfelszíni alakzatok alkotják a Pákozdi-ingókövek természetvédelmi területet, aminek egyébként a magányosan álló Gyapjaszsák nem része.

 

Fotó: Mohai Kata


Kényelmes utakon és hatalmas ködben haladtunk a turistajelzéseket követve a Likas-kőig, ami a túra harmadik igazolópontja volt. A kő, nevéhez hűen tényleg „likas” volt, de nekem inkább Stan és Pant juttatta eszembe, akik egymásnak dőlve állnak az erdőben, kővé dermedve.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM

A nevéhez hűen tényleg „likas” kő

 

Miután elkészültek a fotók és az igazolókódot is felírtuk, az Angelika-forrás felé vettük az irányt. Innen a magasabb hegységeink völgyeire emlékeztető – és most a ködben még inkább vadregényesnek ható – Bodza-völgyben ereszkedtünk le egészen a Hurka-völgyig.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM

 

A Bodza-völgytől a Hurka-völgyig

 

Fotó: Lánczi Péter - TM

 

Az itt kanyargó befagyott patakot átlépve, és még pár száz métert megtéve értünk el a szántóföldekhez, ahonnan már csak három kilométert kellett gyalogolnunk a következő geológiai érdekességig.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM

 

 

Fotó: Lánczi Péter - TM

A Kocka


Ezek már az igazi Pákozdi-ingókövek voltak, melyek hírüknek megfelelően tényleg bizarr látványt nyújtottak, még ha nem is óriási sziklaalakzatokról van szó. Elsőnek a Kocka nevű követ vettük szemügyre, ami már ki tudja, hány száz éve nem dől se jobbra, se balra. Majd alig pár lépésre innen felmásztunk a Pogány-kőre. Mondanom sem kell, hogy ebben a ködben kilátásról szó sem lehetett, hiszen a látótávolság kétszáz méternél is kevesebb volt. Ezért csak a sziklákban gyönyörködhettünk, melyeket egyébként az 1991-ig itt gyakorlatozó szovjet katonák, majd „művészlelkű” fiatalok dekoráltak ki graffitikkel.

 

Fotó: Mohai Kata

 Pogány-kő

 

 

Fotó: Mohai Kata

Pandúr-kő


Az innen pár száz méterre található Pandúr-kő kétségtelenül a környék leglátványosabb képződménye. Talán közhelyes azt mondani a túránk hatodik állomáspontjáról, hogy óriások játszóterére érkeztünk, de az egymásra pakolt kövek látványa mégis ahhoz hasonlított. Itt is nagy fotózkodásba kezdünk, sőt még a kilátás reménye nélkül is felmásztunk a sziklákra, mielőtt a szirt alatti meredeken leereszkedtünk a gránit ösvényre.

 

Fotó: Mohai Kata

 

 

Fotó: Lánczi Péter - TM

 

A sárga jelzésen visszakanyarodtunk a már korábban bejárt szántóföldes szakaszhoz, ami egészen a negyedik ellenőrzőpontig vitt minket vissza. Innen egy darabon a piros forrás jelzést követtük, majd az idő kezdett kissé tisztulni, és még a nap is ránk köszönt egyszer-kétszer.
A Pollák-hegy és a Csúcsos-hegy oldalában még hatalmas sziklatömbök övezték az utunkat, de ahogy tovább haladtunk a sukorói cél felé, a sziklák kövekké szelídültek, és végül teljesen elmaradtak.

 

Fotó: Mohai Kata

 

Mielőtt még beértünk a célba, Sukoró utcáin vonulva megcsodáltuk a település rendezett portáit, présházait és szőlőskertjeit, melyek közül egynéhányat mi is szívesen elfogadtunk volna.

 

Fotó: Lánczi Péter - TM

 

És bár a köd miatt kilátásban nem volt részünk, és a velencei tájat uraló tóból sem láttunk semmit, azért mégis egy szuper túrát jártunk végig. Számomra új felfedezést jelentett ez a táj és az ingókövek, melyek lehet, hogy a ködben még izgalmasabbnak és valószínűtlennek tűntek, de az bizonyos, hogy már másként gondolok rájuk, mint korábban. Tehát mondhatom, ezúttal sem okozott csalódást a Kőről-kőre-túra, amivel ráadásul nemcsak én gazdagítottam új tájegységgel természetjáró tapasztalataimat, hanem a túratársaim is. A tanulság az, hogy mindig van mit felfedezni!

 

A túra útvonala (Kattints a térképre a nagyításért!)


A következő Kőről-kőre túra a Börzsönyben lesz március 12-én, amit már tavaly egyszer bejártunk, de idén új útvonallal és jelvénnyel hívogatja a kilométer- és az ereklyegyűjtőket.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kőről-kőre a Börzsönyben,

Kőről-kőre a Bükkben,

Kőről-kőre a Pilisben,

Kőről-kőre a Zempléni-hegységben,

Kőről-kőre a Bakonyban,

Kerékpárral a kutya, az oroszlán és a szfinx birodalmában






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2018. december
Nagy Ferenc:
Tükröződés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...