MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

2017.09.15. 17:15,   Szöveg: Szabó Ilona,   Fotó: Szabó Ilona

Küzdelmes túra a csillagokért a Dolomitokban

„Van, amikor totálisan kilátástalan az ember helyzete. Úgy érzed, hogy már a legnagyobb erőfeszítések mellett sem fog sikerülni, amit annyira szeretnél.” Szabó Ilona ismét álmodott. És hogy megérte-e megvalósítani? Az elkészített fotók magukért beszélnek.

Szabó Ilona régóta dédelgetett vágya, hogy az Alpok egyik kedvenc hegycsoportját, a Dolomitokat, csillagos környezetben is megfotózza. Nem volt könnyű az út a csodálatos képekig, de erről meséljen inkább ő maga. Természetesen a kalandos túrára állandó útitársa, Arti, a kiskutyája is elkísérte.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

 

Indulás előtt


- Semmi gond, majd összejön jövőre.
- Biztosan valami miatt így kell történnie!
- Engedd el!
- Ne bánd, lesz helyette más.
Sovány vigasz minden mondat. Mert semmi másra nem tudsz gondolni, csak hogy mennyire jó lenne, ha mégis valahogyan elérhetnéd. Így csaptam magamat az autómba éjjel fél 1-kor, és arra gondoltam, bármi áron is, de a csillaghullást és a csillagos eget a Dolomitok szikláival fogom megfotózni augusztus 12-én. Persze akadt ez meg az, amik mellett épeszű ember nem indul útnak, de ezt a legkisebb jóindulattal sem lehet elmondani rólam. Csak egyet láttam magam előtt: Isten játszóterét, amibe volt kegyes olyan elemeket építeni, amelyek látványa páratlan, lenyűgöző, szó szerint magával ragadó.

 

Odaút


Nyilván dominó-elv alapján, a baj – vagy inkább nevezzük váratlan fordulatnak – soha nem jár egyedül. Baleset az autópályán, dugó, kétszer eltévedtem. Tehát remekül kifutottam az időből, hogy odaérjek a Vajolet-tornyokhoz, amely a legendásan szép Trentino-Alto Adige tartományban található. Aznap nem is értem oda. Aztán, mire odaértem, kiderült, hogy éppen előző nap akkora vihar volt, hogy lezárták a felfelé vezető utat, mert a „fél hegyoldal” ráomlott az útra. Nosza, azért elindulunk – gondoltam –, majd kikerüljük a nem oda való elemeket. Iszonyat hosszúnak tűnt az út, és amikor azt hittem, hogy a végére értem, és dobtam volna le azt a rettenetesen nehéz fotóstáskát a hátamról, akkor realizálódott, hogy a java még hátra van, egy meredek és technikás via ferrata út, amit a súllyal és a kutyával éppen a hátam közepére kívántam.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

Felértem, és minden kínlódás után ott álltam, és hurrá, semmit sem láttam, akkora volt a köd.
- Köszi! Édes Istenem, igazán hálás vagyok Neked, ettől jobban aligha szúrhattál volna ki velem!
Nem sokkal később kaptuk a jó nagy szelet is, ami sátorállításhoz a hegyoldalon éppen már csak azt nem mondatta velem, hogy a legnagyobb lúzer vagyok a világon. Aligha marad ilyenkor másod, mint a remény. Remélni, hogy mégsem igazságtalan az a láthatatlan kéz és szem.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

 

A célpontnál


Kicsivel éjfél után a köd oszlásnak indult. Lépésről lépésre engedett egyre többet láttatni a több száz méteres tornyokból, majd rövid időn belül kristálytiszta lett az égbolt, és a csillagok fényében ott magasodtak előttem a Vajolet-tornyok mesebeli sziklái.

 

Fotó: Szabó Ilona


Évekkel ezelőtt volt szerencsém néhány mászóútját kimászni. Nagy kedvenc volt a Delago út, amely a nyugati tömb élén vezet fel a torony tetejére. Sok szép élmény miatt még közelebbinek éreztem magamhoz ezt a tájat, így nem kérdés, nagyon szerettem volna a lehető legfestőibben megfotózni a látványt aznap éjjel.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

Másik célpontom a szememnek-lelkemnek ugyancsak pazar hegycsoport volt, a Tre Cime di Lavaredo, azaz a három markáns hegycsúcsból álló hegytömb a Sexteni Dolomitokban, ahol idén télen nem kevés időt töltöttem el a menedékház fűtetlen falai között a kutyámmal, hogy a téli tájat fotózhassam éjszakai közegében. Ez a terület sem tartogatott kevesebb meglepetést ezúttal sem, kellemeset és kellemetlent egyaránt.

 

Nagy szerencse, hogy hótakarás nélkül negyedannyi idő alatt gyűrhető le bármilyen útvonal, mert lehet úgymond az úton haladni, nem kell hosszas kitérőket tenni, és nem kell elsüllyedni a néha akár derékig is érő hóban. Szóval csak úgy repültünk. Ezt legelőször akkor éreztem meg, amikor az Auronzo háznál kiszálltam az autóból, és kis túlzással, mint Mary Poppinst, úgy kapott fel a nem enyhe szellőcske. És éppen ugyanezzel a lendülettel vágott hátba az a remek csípős hegyi levegő is, ami ebben a magasságban éjszaka közel 35 fokkal volt kevesebb, mint a budapesti lakásomban előző éjjel mért hőmérséklet.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

 

Várakozás a fagyos hidegben


Köztudott, hogy ezer méterenként felfelé haladva, hat-hét fokkal esik a hőmérséklet, és lent a városban napközben is csak 15 fok volt. Eléggé fáztam. Na jó, nem finomkodok, tehát valami elképesztő módon fáztam. Ott ültem a kis lócán a winter room házikó előtt, vártam a hulló csillagokat, és bár korábban már millió kívánságot találtam ki rájuk, mégis most csak egyetlen egy jutott az eszembe:
- Istenem, add, hogy csak egy picit ne vacogjon az egész testem!
Valóban rettenetesen hideg volt, pláne, hogy a komplett éjszakát kint kellett töltenem a fényképezőgépem mellett, ami sok órán keresztüli folyamatos exponálást jelentett, hiszen ki tudja, éppen melyikbe hullik bele egyetlen fényes csillag.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

 

Megéri?


Hányszor ülünk – valóban vagy képzeletben – megtépázva, elfáradtan, valahol ott a sötétben, összekuporodva, mélyen a mélybe zuhanva. Mert már tényleg fáj az a sok lépés. Mert már kicsinálod magad, szép lassan kiszívod a saját véred, hogy elérd azt, amit valóban annyira szeretnél megadni magadnak és másoknak egyaránt.


Ilyenkor pörögnek a filmek, jók és rosszak, pro és kontra, szép dolgok és viharos utak a célokig.
Megéri / nem éri meg…
Csuda tudja. Egy biztos, minden úton akad egy-egy jó szó, egy-egy olyan látvány, életérzés és élmény, ami feledteti az árnyékokat, ami újra és újra mozgásra és alkotásra késztet. Lendületet ad, hogy felállj, menj, és ismét alkoss valami marandót másoknak és magadnak egyaránt.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

 

A cuki ráadás


Nem vagyunk egyformák, mint ahogyan az állatok sem. Vannak, amelyek sokkal barátságosabbak, míg más fajok szinte megközelíthetetlenek. Vannak területek, ahol ugyanazon faj szelídebb, míg másutt kilométerekkel tőled is menekülnek. Sőt, még egy adott területen élők jelleme között is óriási tud lenni a különbség.


Az egyik csípős kora reggel elindultam lyukról lyukra, hátha találok valami igazi cukiságot. Lekuporodtam egy kőre, és vártam. Kis idő elteltével egy jó dagi mormota kidugta a fejét az egyik kőtörmelék közül. Rám nézett, csak figyelt, és nem mozdult. Én sem. Eddig a történet normális. Aztán lassan felemeltem a fényképezőmet, az meg teljes gőzzel felém futott. No, itt majd beszartam, mert erre egy csöppet sem számítottam. Tudtam, hogy ezen a területen nem olyan félénkek, mégis amikor egy 50 centiméteres, szőrös négylábú csudahosszú körmökkel és még hosszabb fogakkal skerázik az irányodba, az nem olyan megnyugtató. Mit tudtam tenni hát, folyamatosan exponáltam! Gondoltam, legalább maradjon valami az utókornak.

 

Fotó: Szabó Ilona


De persze nem én kellettem neki, sem a fényképezőm, hanem csak a kesudió, mogyoró és mandula a zacsimból. És milyen az én szerencsém, dagika jóllakott, aztán távozott. Otthagyta nekem bátortalan társát, akivel nem piti módon szenvedtem meg, hogy alkalmanként kijöjjön a helyéről.

 

Fotó: Szabó Ilona

 

 

Köszönjük az Ilonától megszokott sajátos hangvételű beszámolót és a gyönyörű képeket! Szerintünk igenis megérte, de azért legközelebbre egy kevésbé cudar körülményekkel tűzdelt kalandot kívánunk neki!

 

Ha szeretnél még több képet megnézni tőle, akkor kattints ide, és látogass el oldalára, ahol egy blogot is indított a világban tett utazásairól.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Téli Drei Zinnen kaland egyedül egykiskutyával

Elkapott hullócsillagok fantasztikus fotókon
Galaxisvadász akcióban





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2018. január
H K Sze Cs P Szo V
01020304050607
08091011121314
151617181920
21
22232425262728
293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. december
Tóth László:
Téli rajz
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...