Látványosan fejlődik a Zselic

Nyárra megújul a hajmási Csepegő-kőhöz vezető lépcsőrendszer, és utat jelölnek ki a kaposgyarmati mésztufahasadékhoz. 

Szerző:
MTI
Fotó:
geocaching.hu / túráZoo
Burger Barna
2018. március 13.

Nyárra megújul a hajmási Csepegő-kőhöz vezető lépcsőrendszer, és utat jelölnek ki a kaposgyarmati mésztufahasadékhoz. 

A projekt folytatása annak a kezdeményezésnek, amellyel a térségben tavaly 27 kilométer hosszú, Gálosfa, Kaposgyarmat, Hajmás, Gödre községet, a tiszta vízéről, cseppköveiről híres Csepegő-követ, és több nevezetességet is érintő, a térképen szívet formázó turistautat hoztak létre.

 

A Csepegő-kő

 

A tiszta vizéről, cseppköveiről és különleges növényeiről nevezetes Csepegő-kő lépcsőjének rekonstrukciójához a Sefag Zrt. nyújt segítséget, a turistaútvonalak kijelölésében, fenntartásában, oktatást segítő táblák kihelyezésben pedig számítanak civilek, önkormányzatok együttműködésére.

 

Zselic látképe

 

Balázs László, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke a Csepegő-kő jelentőségét hangsúlyozta, valamint arra is rámutatott, hogy Somogyban kevés ilyen geológiai képződmény van, és a nagyközönségnek való bemutatásukra régen is születtek tervek, elképzelések. A Csepegő-kő védettséget élvez, a hely nagy tömegű látogatók fogadására nem alkalmas, gépkocsikkal nem is közelíthető meg, „némi népszerűsítés azonban nem árt neki” - tette hozzá.

 

Kapcsolódó cikkeink:

A Zselic látványosságait köti össze az új turistaút

Még interaktívabb lesz a zselici Csillagpark

Íme, a vadiúj Zselici Csühögő Csühögő
 

Cikkajánló