Látványosság a föld alatt

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, és Nógrád megyéket magába foglaló területen több barlangfürdő is található. Az egész évben látogatható miskolctapolcai barlangfürdő mellett várhatóan még 2014 nyarán adják át a közel egymilliárd forintos beruházással létesülő demjéni, tufába vájt barlangfürdőt.

Szerző:
MTI.hu
Fotó:
Danigabi77
Hotel Cascade Resort
2014. június 12.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, és Nógrád megyéket magába foglaló területen több barlangfürdő is található. Az egész évben látogatható miskolctapolcai barlangfürdő mellett várhatóan még 2014 nyarán adják át a közel egymilliárd forintos beruházással létesülő demjéni, tufába vájt barlangfürdőt.

A 760 méter hosszú barlangrendszerben több mint 1500 négyzetméteres vízfelülettel rendelkező földalatti vízi világot alakítanak ki. Még ebben az évben befejeződik az egri vár mintegy 2 milliárd forintos rekonstrukciójának első üteme is: október végéig megújul a látogatók elől jelenleg elzárt Török-kert és Szép-bástya, illetve a fegyvertár, kiépül a várfalsétány, és megvalósul a teljes közmű-rekonstrukció. A vár alatti kazamatarendszer is bővül, eddig elzárt részek is látogathatóvá válnak 2015-re, a januárban indult rekonstrukció a négyhektáros területen fekvő vár egynegyedét érinti.

 

 

Demjéni barlangfürdő- látványterv


A középhegységi területen természetes barlangok sokasága található az Aggteleki és a Bükki Nemzeti Parkokban, a mesterséges földalatti attrakciók közül pedig kiemelkednek a borvidékek több tíz kilométernyi történelmi pincerendszerei.


Az Észak-magyarországi régió az ország harmadik legnépszerűbb turisztikai régiója, a kereskedelmi szálláshelyeken 2013-ban közel 1,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, 11,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Az MT Zrt. regionális üzleti terve óvatos, 2,5 százalékos bővülést prognosztizál, ami további 30 ezer vendégéjszakát jelent a régió kereskedelmi szálláshelyeinek, de optimista becslések szerint akár az országos átlagot (4,5 százalék) jelentősen meghaladó mértékű növekedés folytatódhat a régióban.

 

 

Lillafüred, Palota szálló

 

A régióban tavaly a belföldi vendégéjszakák száma 10,6 százalékkal, a külföldieké 17,5 százalékkal bővült. A térség 2008-óta dinamikusan fejlődik, igaz a vendégforgalmat erős területi koncentráció jellemzi: a régió leglátogatottabb öt települése közül négy heves megyei, ezek Eger, Egerszalók, Mátraszentimre, Gyöngyös, illetve Miskolc.


Észak-Magyarországon a vendégéjszakák és a vendégek fele is Heves megyébe érkezik, a külföldiek közül a lengyel és a szlovák vendégek száma a meghatározó.

 

A megvalósult minőségi szállodafejlesztések a megyében 6 százalékos kapacitásbővülést hoztak tavaly. A tematikus és wellness szállodafejlesztések mind Gyöngyös-Mátra, mind Eger térségében beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

Cikkajánló