Lilában pompáznak a levendulamezők

Június második felében virágba borulnak a levendulaültetvények, amelyekből ma már országszerte egyre több van. A „Szedd magad” akciók még pár hétig eltartanak, ezen a hétvégén pedig az ország több pontján is levendulaünneppel várják a látogatókat.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
www.facebook.com/koroshegyilevendulas
Tóth Judit
levendulafesztival.hu
2021. június 16.

Június második felében virágba borulnak a levendulaültetvények, amelyekből ma már országszerte egyre több van. A „Szedd magad” akciók még pár hétig eltartanak, ezen a hétvégén pedig az ország több pontján is levendulaünneppel várják a látogatókat.

Meglepő, milyen sok levendulafarm van az országban. Ezek mindegyike lehetőséget kínál arra, hogy magunk gyűjtsünk virágokat, de számos érdekes levendulás programot is kínálnak. Túrákat, lepárló-bemutatót, sőt a levendulás szappan készítését is megtanulhatjuk.

Levendulamező a Nagy-Kevély lábánál

Pilisborosjenő határában évente többször is szoktunk kirándulni, ott a Nagy-Kevély, a Teve-szikla, a film kedvéért felépített egri vár. Egy kellemes, nem túl hosszú túra, mely kisgyerekkel is bejárható. Eddig valahogy mindig úgy alakult, hogy ősszel és kora tavasszal jöttünk ki, most azonban elhatároztam, hogy mindenképpen kinézek ide június második felében is, mivel az itteni levendulást még soha nem láttam teljes pompájában.

Ahogy kiszálltam az autóból, azonnal megcsapott a levendulaillat, a virágba borult ültetvény látványa pedig teljesen elvarázsolt. A lila mezőt és a háttérben magasodó Nagy-Kevélyt mintha csak egymásnak teremtették volna. Öt perc merengés egy levendulaültetvény közepén, és az ember úgy érzi, mintha kicserélték volna, és a világ is szebb lenne. Szóval már csak ezért is megéri kimenni. De persze itt is van Szedd magad!-akció, fotózni is lehet, és a fotósok kedvéért még egy kis területet is elkerítettek, ahonnan nem lehet a levendulákat leszedni.

Pappné Csonka Emőke és férje, az ültetvény tulajdonosai 2016-ban telepítettek itt levendulát egy közel egyhektáros területen, amit tavaly egy újabb, 5000 töves ültetvénnyel bővítettek. Pilisborosjenőn, mint a nevében is van erre utalás, a szőlő termesztésének van hagyománya, levendulát nem ültettek itt még ilyen nagy mennyiségben. A Szedd magad!-akció keretében június 23-tól július 4-ig várják a látogatókat, de már a szüret ideje alatt valamennyit leszednek saját részre is, amiből szárított csokrok és illatzsákocskák készülnek. A levendulaszüret után megmaradt levendulából pedig olaj készül majd.

Részletek: ITT

Kőröshegyi Levendulás


A Balaton déli partjához közel fekvő Kőröshegyen 2012-ben alapította levendulagazdaságát Szabó Lajos, ahol tavaly nyáron mi is jártunk. A birtok fekvése már önmagában is gyönyörű, a levendulától illatozó domb tetejéről ugyanis a Balaton és a Tihanyi-félsziget is látszik. A levendula egy részéből a Pannonhalmi Apátságban olajat készítenek, de szörp és testpermet is készül az itteni virágokból.
A Kőröshegyi Levendulásban idén egészen augusztus közepéig várják a látogatókat.

Részletek: ITT

Levendulaszüret Tihanyban

Ha levendula, akkor hazai termőhelyként a legtöbbeknek a Tihanyi-félsziget ugrik be. Az 1920-as évek közepén itt telepítette az ország első ipari célú levendulaültetvényét Bittera Gyula, korának neves gyógynövényszakértője. Az itt termesztett levendula kiváló minőségű és magas illóolaj-tartalmú, ami az itteni sok napsütésnek és a vulkanikus talajnak köszönhető. Az öreg levendulás ma már csak kis területen látható, de a félsziget több pontján is találunk újabb telepítéseket, közülük a legnagyobb a Külső-tóval szemközt fekvő ültetvény.

Tihanyban ezen a hétvégén kezdődik a Levendula Hetek programasorozat, amely július 4-ig rengeteg lehetőséget kínál, hogy mindenki elmerülhessen a levendulaélményben.. Többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, például kirándulásokat szervez az Aranyház forráskúphoz és az Öreg-Levendulásba.

Részletes program: ITT

Június 19-én, szombaton, Tihanytól nem messze, Dörgicsén is várják a levendula szerelmeseit.

Pannonhalmi Levendulanapok


Június 18. és 27. között Pannonhalmán a látogatók betekintést nyerhetnek az apátsági levendulatermesztésbe, megismerkedhetnek a levendulatermesztés fortélyaival, a monostori gyógynövényekkel és a szerzetesi gyógyászati hagyományokkal. A Gyógynövénykertben előadásokkal, vezetett tematikus sétákkal és kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Hétköznap és szombatonként látványlepárlást is tartunk, ahol testközelből nyomon követhetitek az illóolaj lepárlásának folyamatát.

Bővebb információ: ITT

Az Alföldön is találni levendulafarmokat. Például Csongrádon, ahol július 3-4. rendezik meg a Levendulaszüretet. A szintén Csongrád megyében található Dócon vasárnap tartják a Levendulaünnepet. Kiskunmajsán június 26-án és 27-én tart a szüret, számos érdekes programmal. A felsorolás nem teljes körű, még ennél is több levendulafarm van az országban, szóval ezekben a npokban és az elkövettkező hetekben különösen érdemes az orrunkat követni, mert sokfelé bukkanhatunk virágzó levendulamezőkre. S ha már ott vagyunk, álljunk meg egy kicsit, élvezzük a látványt és az illatokat. Nem fogjuk megbánni.


Cikkajánló