MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya

Lövészárkokban és bunkerek közt a magyar Maginot-nál

A Bázakerettye környékén eltöltött hétvégénk második napját zalaiasan mondva a „hegyen” kezdtük, ahol messzelátóról néztünk körbe a Mura és a Kerka völgyében. Innen elhagyott, de gondozott házak közt értünk a paranoia ékes példájához, a magyar Maginot-vonal egyik kis szegletéhez, ahonnan a Széchy család központján keresztül értünk vissza a kiindulási helyre.

Ha valahova hosszabb időre sikerül eljutnunk, akkor igyekszünk, hogy a kötelező nevezetességeken kívül a környék életével, lakóival, jellegzetes ételeivel is megismerkedjünk. Mivel szombat estére egy megbeszélt gasztrotúrát szerveztünk a barátainkkal, ezért az aznapi túra végét össze kellett csapnunk, hisz hosszú program várt ránk. A környék legismertebb éttermébe foglaltunk asztalt, mely méltán veszi fel a versenyt a legismertebb, legfelkapottabb helyekkel. Vacsora után még kiugrottunk a „hegyre”, ahol egy boronafalú présházban vártak bennünket borkóstolóra.

 

Fotó: Soós Margit


Vasárnap reggel feldobott hangulatban ébredtünk, kései reggeli után érzékeny búcsút vettünk házigazdáinktól, és továbbálltunk. A terv az volt, hogy Kiscsehiből Tormaföldére az erdészeti magánúton megyünk át, és közben a piroson elsétálunk a közelben található Vétyemi Ősbükkös szigorúan védett területére. A hatalmas, idős montánbükkök területén 40 éve semmilyen erdészeti munka nem folyt, így teljesen természetes körülményekkel találkozhatunk az átlagosan 190 esztendős fák között. Sajnos azonban a falu határában a sorompó zárva volt, így ezt a programot töröltük. Legalább lesz okunk visszatérni.

 

Fotó: Soós Margit


A hivatalos országúton értük el célállomásunkat, ahol a Keresztelő Szent János előtti téren hagytuk az autónkat, fejet hajtottunk a helyi hősi emlékműnél, majd a Petőfi utca folytatásán pillanatokon belül elhagytuk a települést, és takaros pincék, szőlők közt hullámvasutazva vonultunk a Szent János-hegy gerincén. Andalogva értük el a Zalára jellemző, négyszintes, fából készült kilátót, ahonnan a Kerka- és a Muravidék lebilincselő látványa tárult elénk. Rácsodálkozhatunk a Keleti-Alpok hófedte, csipkézett csúcsaira, no és a Kelet-Zalai dombság hatalmas erdeire.

 

Fotó: Soós Margit


Innen elhagyott, de rendben tartott épületek közt kanyarogtunk a piroson, melyet már erdei környezetben hagytunk el egy jól járható, jelzetlen szekérúton, és bükkök, tölgyek közt ereszkedtünk le aznapi túránk csúcspontjához, a magyar Maginot-vonalhoz.

 

Fotó: Soós Margit


Ha a környéken szeretnénk túrázni, indulás előtt tájékozódjunk, tervezzük meg az útvonalunkat, és térkép, illetve GPS legyen nálunk. Ezen kívül arról is tájékozódjunk a Zalaerdőnél, hogy az erdészeti sorompó nyitva van-e, és az adott napon látogatható-e az Ősbükkös!

 

Fotó: Soós Margit


Gyermeki izgalommal vártam, hogy elérjük „Erődországot”. Ennek oka, hogy én is a déli határszélen nőttem fel egy kis faluban. A környéken sok elhagyott „bunker” volt, amelyekben mi, gyerekek szívesen játszottunk katonásat. Igazán nem is ismertük ezeknek a valódi rendeltetését, a felnőttek nem beszéltek róla, aztán ahogy elkerültem, az egész feledésbe merült, és amikor ezt a túrát tervezgettük, elementáris erővel jöttek elő az emlékek.

 

Fotó: Soós Margit


A – hivatalos nevén – Déli Védelmi Rendszer kiépítését 1948-ban kezdték tervezni, amikor a különutas Jugoszláviát és annak vezetőjét, Titót a kommunista országok ellenségnek kiáltották ki. Sztálin kiadta a parancsot, hogy a szocialista vívmányokat meg kell védeni, és fel kell készülni III. világháborúra. Ennek a paranoiás parancsnak Rákosi és sleppje tapsolva, lelkesen tett eleget. A veszélyt délről vizionálták, az imperialisták „láncos kutyájának” irányából. Első lépcsőként határsávot jelöltek ki, és megkezdték az ellenségnek deklarált lakosok kitelepítését. Majd francia mintára megtervezték a védelmi vonalat az osztrák határtól a román határig, 630 km hosszan.

 

Fotó: Soós Margit


Ezekben az esztelen években a nemzeti jövedelem jelentős részét hadi célokra fordították. 1950-55 közt a kiépült védelmi szakaszokra 7 milliárd forintot költöttek. A Déli Védelmi Rendszer három védelmi gyűrűből állt, ezek közül az úgynevezett fő védelmi vonal épült ki a legteljesebben. Szovjet mintára erődökből, géppuskafészkekből álltak (ezeket a köznyelv bunkereknek hívta). 1955-re a tervezett 215-ből 90 készült el.

 

Fotó: Soós Margit

 

A földbe ásott erődítéseket futóárkok, lövészárkok kötötték össze. Az elkészült elemeket soha nem használták, gondozták, sőt még az őrzésükre sem fordítottak energiát. Aztán 1958-ra a magyar-jugoszláv kapcsolatok megenyhültek, a bunkerekre nem volt szükség, megkezdődött a védművek elbontása, ám ezek pont úgy sikerültek, mint az építésük, soha nem végeztek vele rendesen, így a beomlott, elgazosodott építmények az értelmetlenség jelképévé váltak. Az erődrendszer építményei legnagyobb részben Dél-Zalában maradtak meg, létezésükről szinte senki nem tudott, nem tulajdonítottak neki jelentőséget.

 

Fotó: Soós Margit


Mi ennek a Magyar Maginot-nak a Páka környéki szakaszát látogattuk meg, melynek a szocializmus megvédésén túl az olajvidék biztosítása is a feladata lett volna. A ma látogathatóvá tett bunkerek és lövészárkok kitisztítása a Páka Értékeiért Egyesület önkénteseinek áldozatos munkájával jött létre a Hadtörténeti Intézet szakmai támogatásával. A munkák során feltárták a parancsnoki és géppuskabunkereket, futóárkokat, tájékoztató táblákat helyeztek ki. Nekem különösen tetszett a mászkálás a futóárkokban, a bunkerek felfedezése, de kedvesem vegyes érzésekkel fedezte fel a múlt ezen árnyas korszakát. Fontos, hogy a bunkerek meglátogatásához elemlámpát vigyetek magatokkal!

 

Fotó: Soós Margit


A látogatás végeztével a Tormafölde felé vezető műúton tettünk meg 2 kilométert, és ott a piros kereszt jelzések mentén egy hangulatos mélyútban felkapaszkodtunk az Árpád-kori Mároki kápolnához, mely az elpusztult Petróc falu híveit szolgálta. Az épület idillikus környezetben, óriás bükkök ölelésében található. A 13. században román stílusban épült, de az eredeti elemek az évszázadok során jelentősen átalakultak. A körülötte lévő temetőt 1945-ig használták, a sírokat ma is gondozzák. A kápolnát napjainkban is használják, többek közt szőlővesszőszentelést tartanak.

 

Fotó: Soós Margit


A Szent János-hegy gerincéről a piroson ereszkedtünk le a Kerka völgyébe, a Széchyek uradalmi központjába, Szécsiszigetre. A falu nevezetességei közül elsőként a 18. században épített Andrássy-Szapáry kastélyt látogattuk meg. A főúri rezidencia az egykori szécsiszigeti végvár egy részének felhasználásával készült. A falu érdekessége még a vízimalom, amely a Kerka egyik holtágán 1953-ig működött, és ma kiállítás található benne. Sajnos egyik látnivaló sem volt nyitva, így be kellett érnünk a Bivalyrezervátum lakóinak a megnézésével. A faluból aztán az országúton tértünk vissza a Tormaföldén hagyott autónkhoz, és ezzel zártuk ezt a tartalmas dél-zalai hétvégét.

 

Fotó: Soós Margit

 

 

Szöveg: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit





HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...