Madárritkaságok tűntek fel a Dél-Tiszántúlon

Az utóbbi hetekben élénk a madárvonulás a Körös-Maros Nemzeti Park pusztái felett. Egyre gyakrabban bukkannak fel errefelé a hazánkban ritkán látható fakó rétihéják, és egy örvös rigót is megfigyeltek a szakemberek a Csanádi-pusztákon. 

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
Fotó: wikipedia
2019. április 5.

Az utóbbi hetekben élénk a madárvonulás a Körös-Maros Nemzeti Park pusztái felett. Egyre gyakrabban bukkannak fel errefelé a hazánkban ritkán látható fakó rétihéják, és egy örvös rigót is megfigyeltek a szakemberek a Csanádi-pusztákon. 

Magyarországon négy rétihéjafaj fordul elő. A barna és a hamvas rétihéja fészkelőként van jelen, a kékes rétihéja viszont csak telelni jár hozzánk. A negyedik faj, a fakó rétihéja (Circus macrourus), amely csupán átvonuló madár mifelénk, ősszel és tavasszal néhány tucatnyi példányát figyelhetjük meg a tiszántúli puszták felett.

 

 

Vonulásuk időpontjára jellemző, hogy március végén jelennek az első példányok (korábban, mint a hamvas rétihéják), s április végéig az utolsó átvonulók is eltűnnek. Magyarországon az egyik legfontosabb vonulási útvonaluk a Dél-Tiszántúlon található. A védett Csanádi- és Vásárhelyi-pusztákon rendszeresen előfordulnak, de csak kis számban - olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.

 

 

A tojókat és a fiatalokat nehéz a hamvas rétihéjáktól megkülönböztetni, a hímeket sokkal könnyebb. Ahogyan a neve is mutatja, a fakó rétihéja tollazata fakó, kékes-hamvas árnyalatú. Jellegzetes faji bélyege a szárnyvégeknél található 3-4 fekete színű evezőtoll. Fokozottan védett, pusztuló faj, egyre kevesebb van belőle. Ennek oka egyrészt a vonulási útvonalán tapasztalható nagy vadászati nyomás, másrészt a Száhel-övezet száradása, harmadrészt pedig az, hogy fészkelőhelyén egyre inkább feltörik az utolsó sztyeppi vegetációkat is.

 

Fakó rétihéja
A fakó rétihéják fészkelőhelye az orosz sztyeppéken található, egészen Kazahsztánig. A nyarat a Szaharától délre elterülő Száhel-övezetben töltik. Kisemlősökkel, apró énekesmadarakkal táplálkoznak. Vonuláskor napi 170-200 km-t is képesek egyhuzamban megtenni. Kis testükhöz viszonyítva nagyon hosszúak a farktollaik és a szárnytollaik, ezek segítik őket a repülésben. Rendszerint a földfelszínhez egészen közel, 50-200 centiméteres magasságban repülnek.
 

 

Magyarországon a fakó rétihéjáknál is ritkább madár, az örvös rigó (Turdus torquatus) egy példányát látták felbukkanni a nemzetipark-igazgatóság munkatársai a Csanádi-pusztákon. Mint írják: „A puszta északi részén ugrott fel egy bokorsorból, majd kiszállt a közeli gyepterületre. Itt kollégánknak sikerült lencsevégre kapnia. Tollazatából ítélve fiatal példányról van szó, mivel a fekete fejtollak és a nyakán lévő fehér örv között még nem olyan nagy a kontraszt, mint az idősebb madaraknál. A tollazatból az is megállapítható, hogy a Kárpát-medence költőállományához tartozó egyed került szemünk elé. A madár néhány perc elteltével felröppent és folytatta útját észak felé.”

 

Az örvös rigó tipikus hegyvidéki fészkelő, Európa szinte valamennyi magashegységi fenyvesében, borókás, bozótos élőhelyén költ, igaz, csak kisebb számban. Magyarországon csak az őszi és tavaszi vonuláskor tűnik fel néhány példány. Jellemzően magányosan vonul.
 

Kapcsolódó cikkeink:

Lassan benépesítik a gólyák a Körös-Maros Nemzeti Parkot

Kopácsoló, trillázómadarak hangjától hangosak az erdők

Gólyák célkeresztben - Mi történik Libanonban?

 

 

Cikkajánló