Magyarország is részese lesz a Duna élővilágát helyreállító hétéves programnak

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet és a Coca-Cola Vállalat a napokban bejelentette, hogy új, hét évig tartó, úttörő együttműködésbe kezdenek a Duna és ártere élővilágának helyreállításáért.

Szerző:
WWF
Fotó:
WWF
2014. június 27.

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet és a Coca-Cola Vállalat a napokban bejelentette, hogy új, hét évig tartó, úttörő együttműködésbe kezdenek a Duna és ártere élővilágának helyreállításáért.

A nagyszabású program célja, hogy 2020-ra 12 millió mÂł édesvíz kerüljön jobb ökológiai állapotba a Duna vízgyűjtőjén, ami 4800 olimpiai versenyuszoda vízmennyiségének felel meg. Mindemellett 530 000 hektár, azaz 7422 futballpályányi vizesélőhely helyreállítása szerepel még a 2020-as tervek között. A Coca-Cola Alapítvány 4,4 millió dollár támogatást nyújt a hat országban - Ausztriában, Bulgáriában, Horvátországban, Magyarországon, Romániában és Szerbiában - hét éven át tartó projekthez. Magyarországon első lépésként egy Dráva menti holtág helyreállításához járul hozzá ez a támogatás.

 

 

 

Szerbia

 

A Duna, az Európai Unió leghosszabb folyója, ártereinek 80%-át vesztette el az elmúlt 150 év alatt. A károkat főként a duzzasztógátak és árvízvédelmi töltések építése, a mederkotrás- és szélesítés okozták. A beavatkozásokat a vízenergia hasznosítása, a hajózás és az árvízvédelem tették szükségessé. A folyamszabályozás azonban súlyos következményekkel járt. Elsősorban a halak életfeltételei változtak meg drámaian, de a vizesélőhelyekhez szokott madárvilág is jelentősen átalakult, a folyó menti élőhelyek víztisztító kapacitása pedig fokozatosan romlott. A Duna és mellékfolyói immár nem nyújtanak megfelelő életteret az itt élő, sokszínű élővilágnak.

 



A mohácsi Szabadság-sziget az élőhely rekonstrukció előtt...
 

A rekonstrukciók során gátak és töltések eltávolításával korábbi ártereket kötnek majd újra vissza a folyóhoz, növelik a szabad folyású szakaszok hosszát és elősegítik a halak vándorlását. Ezzel veszélyeztetett erdők, dús rétek számára biztosítják a fennmaradást, valamint hosszú távon értékes halfajok életfeltételei javulnak majd a Coca-Cola Alapítvány támogatásából, amely Európai Uniós források felhasználásával egészül ki, hogy az élőhelyek helyreállítása minél hatékonyabb legyen. A fejlesztések hatása kiemelkedő értékű. Ha csak a közelmúltban történt szerbiai, boszniai és horvátországi árvíz pusztító következményeit vizsgáljuk, kijelenthetjük, hogy nagy valószínűséggel ezek az árhullámok sem okoztak volna ennyire súlyos károkat, ha a környező ártér természetes funkciójának megfelelően működhetett volna.

 

 

...és utána 

 

“A WWF és a Coca-Cola az érintett országok hatóságaival és szervezeteivel együttműködve az ott élők és a természet javára, közösen szeretné helyreállítani a Duna és mellékfolyóinak élővilágát - mondta Andreas Beckmann, a WWF Duna-Kárpátok Programjának vezetője. - Ugyanakkor a felelős vízgazdálkodás érdekében helyi mozgalmakat is életre kívánunk hívni.”

Magyarországon az élőhelyek állapotának javítása a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum területén zajlik majd. A hosszú, szabályozatlan folyószakaszoknak és a gazdag vízi élővilágnak köszönhetően ezt a területet Európa Amazonasaként is emlegetik, amely Ausztriától Szlovénián, Magyarországon és Horvátországon át Szerbiáig nyúlik. A Coca-Cola és a WWF együttműködésének első lépéseként a Horvátországgal közös projektben a barcsi Ó-Dráva holtág helyreállítására kerül sor. A cél a terület vízellátásának és az itt található ártéri erdő ökológia állapotának javítása, valamint a horgászat feltételeinek javítása.

 


 

Horvátország

 

“Ez az egyedülálló program jelenleg a legnagyobb Európában azok között, amelyek a Coca-Cola Alapítvány támogatásával valósulnak meg - jelentette ki Ulrike Sapiro, a Coca-Cola helyi közösségekért és a környezetvédelemért felelős európai igazgatója. - 2007 óta működünk együtt a WWF-el. A nemzetközi szervezet a vizesélőhelyek és vízkészletek megóvásában működik közre és ezzel kapcsolatban egy hatékonyabb üzletmenet kialakításában van vállalatunk segítségére. A víz egyre szűkülő erőforrás, ugyanakkor ez termékeink elsődleges összetevője. Ezért folyamatosan törekszünk arra, hogy vízfelhasználásunk hatékonyságát növeljük és céljainkat a WWF-fel együttműködve nagyszabású, nemzetközi programokon keresztül megvalósítsuk.”

 


 

A WWF és a Coca-Cola június 29-én Szerbiában indítja el az Élő Duna Turnét, amellyel az ártéri és vízi élővilág megmentésének és helyreállításának fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A 25 állomásból álló, több mint egy éves turné, amely Ausztriát, Bulgáriát, Horvátországot, Magyarországot, Romániát és Szerbiát járja majd be, a figyelemfelhívás mellett oktatási célokat szolgál.
 

Ha szeretne többet megtudni az együttműködésről, látogasson el a Partnerség Az Élő Dunáért  oldalra.
 

Cikkajánló