Már hirdeti az őszt a csillagvirág

A Csanádi pusztákon már bontogatják szirmaikat az első őszi csillagvirágok. Kedvező években lila fátyolfüggönyként borítják be az ürmös szikes pusztákat.

Szerző:
kmnp.hu
Fotó:
shutterstock.com
2014. augusztus 14.

A Csanádi pusztákon már bontogatják szirmaikat az első őszi csillagvirágok. Kedvező években lila fátyolfüggönyként borítják be az ürmös szikes pusztákat.

Magyarországon ürmös szikes gyepekben egyedül a Dél-Tiszántúl területén, azon belül is a Csanádi pusztákon találkozhatunk őszi csillagvirággal, valamint nem védett területen a Nagylak melletti úgynevezett „Külső-csiga” gyepes területein. Ezzel szemben a Dunántúlon, a Kelet-Bakonyban és a Balaton-felvidéken ettől eltérő élőhelyeken sziklagyepekben és bokorerdőkben él. Korábban a Dél-Tiszántúl szikesein élő állományt külön fajként, balkáni csillagvirágként is elkülönítették a botanikusok.

 

 

 

A csúcsvirágzás idején egy-egy gyepfoltban akár több tízezer vagy több százezer tő is virágzik


Általában augusztus végén kezd virágozni, idén azonban a szokásosnál korábban megjelentek az első fürtös virágok az ürmös szikes puszták mozaikos foltjain. Most még csak néhány szálat csodálhatunk meg a Körös-Maros Nemzeti Park területén, később, a csúcsvirágzás idején azonban egy-egy gyepfoltban akár több tízezer vagy több százezer tő is virágzik.

Az őszi csillagvirág viszonylag kisméretű, mindössze 8-15 centiméter magas növény. Szára lilás árnyalatú, virágzata szintén lila színű, leveleit virágzása után hozza. Védett növény, természetvédelmi értéke tövenként 5000 forint.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Nőnapi csillagvirág-számlálás a Nyíregyházi Sóstói-erdőben

Sikeresen vigyáztak a sasfiókákra

Szaporodnak a foglyok Dévaványán

Cikkajánló