Gyönyörű bélyegzők várják a kéktúrázókat

Az elmúlt hetekben új, rozsdamentes pecsételődobozok jelentek meg az Országos Kékkör mentén, de nemcsak a dobozok, maguk a pecsétek is teljesen újak. Ezeket mutatjuk most be.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Turista Magazin
2015. november 5.

Az elmúlt hetekben új, rozsdamentes pecsételődobozok jelentek meg az Országos Kékkör mentén, de nemcsak a dobozok, maguk a pecsétek is teljesen újak. Ezeket mutatjuk most be.

Régen a kéktúrázók, ha nem találtak egy ellenőrző ponton bélyegzőt, az adott szakasz teljesítését más módon próbálták igazolni. Vasútállomás, postahivatal, múzeum, étterem, élelmiszerbolt pecsétje került a füzetbe, köztük sok egyedi, érdekes lenyomat, amelyet évek múltán is izgalmas megcsodálni, felidézve a túra emlékeit.


Minden dobozban egyedi lenyomat

 

A kéktúra népszerűségének megfelelve most minden helyszínen ilyen egyedi lenyomattal gazdagodhat igazolófüzeted. Egyedi, de mégis egységes, hiszen a sarkára állított négyzet felső részében látható az adott településre, tájegységre jellemző kép, valamint az alatta elhelyezkedő felirat és logó minden esetben ugyanabban a sorrendben, formában jelenik meg a különböző helyszínek bélyegzőin.

 

 A Magyar Természetjáró Szövetség munkatársai az elmúlt hetekben valamennyi bélyegzőhelyre kihelyezték az új dobozokat és a hozzájuk tartozó bélyegzőket az Országos Kékkör mentén

 

 

A TERVEZŐ MOTIVÁCIÓI, GONDOLATAI

Megkérdeztük Tokaji Nagy Csaba grafikust, hogy milyen vezérvonal mentén dolgozott az új koncepción, hogyan született meg az OKK új bélyegzősorozata.

 

TNCS: A pecsétek megújítása során több igényt is ki kellett elégítenünk. Az MTSZ vezetősége egyedi, emblematikus, képpel ellátott, a pecsételőhelyre, környezetére, a régióra utaló megoldást kívánt. A négyzet alakzat örökségként maradt ránk, amelyet örömmel hagytunk meg, csupán forgattunk rajta 45 fokot. Megmaradt a régi forma, de újszerű lett a megjelenés. A képi és szöveges osztás így izgalmasabb megoldást kaphatott.

 

Reményeink szerint a sorozat jellegzetes helyszíneire büszkén és karakteresebben emlékezhetnek a teljesítők, de szívesen nézegetik a lenyomatokat a leendő túrázók is. A természetjáróknak különleges kapcsolata van a pecsétekkel, hiszen azok megtalálása, használata célt és elégedettséget ad. Egy kitöltött túrafüzetben a grafikus pecsétek azonnali emlékképeket villantanak fel a teljesítőkben, segítenek újra megélni az élményeket, felidézni a heyszíneket. Lépésről lépésre megalkotott fotóalbumként működnek.

 

Ez a túrázásnak az egyik legizgalmasabb szeánsza, fontosnak tartottuk emelni a rangját.


Már kint vannak a dobozok, sok túrázó meglepődve bélyegez a Kéken az új pecsétnyomókkal. Milyen visszhangok jutnak el hozzátok? Tetszik a kéktúrázóknak az új pecsét?

TNCS: Nagyon örülünk, hogy a visszajelzések igazolják a tervezés során megfogalmazott legfőbb elvárást - első pillantásra megszerethetők az új bélyegzők, egyénivé, személyes élményalbummá varázsolják az igazolófüzeteket. Ezúton is bátorítjuk az Országos Kékkörön túrázni vágyókat, hogy gyűjtsék be a teljes sorozat lenyomatát. Az új pecsétsor mindenki, még a régi teljesítők számára is új játékot és motívációt nyújthat, az „elsőáldozók” pedig könnyen igazi gyűjtővé, valódi természetjáróvá válhatnak. Azonban nem árt az óvatosság, mert a Kék könnyen megváltoztatja az életet. Egészségesebbé tesz,

és szó szerint kinyitja az ajtót Magyarország legszebb tájaira. Ha ehhez egy pecsét csak egy lépéssel is közelebb visz, akkor jó munkát végeztünk.

 

 

Itt nézheted meg az összes bélyegző lenyomatát

 

Készítettünk egy kisfilmet, amely az Országos Kékkör mentén kihelyezett valamennyi bélyegző lenyomatát megmutatja, így mindössze másfél perc alatt végigtekerhettek gondolatban az OKK-n, és ha megtetszik egy felvillanó helyszín, máris szervezhetitek a következő túrátokat.

 

Végig az Országos Kékkörön - mindössze másfél perc alatt from Turistamagazin on Vimeo.


Kapcsolódó cikkek:

Új pecsételődobozok a kéktúrán
Németh Csaba: A régi dobozok elképesztő energiával bírnak

Az Országos Kékkör újjászületése

 

 

Cikkajánló