MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Korábbi lapok

MÁRCIUS

2017. MÁRCIUS

745,- Ft
 
Vásárlás
  Előfizetés
Top 10 Látványos kilátópontok

Egy túra valódi csúcspontja lehet, ha a fárasztó kaptatók után elénk tárul a táj.

Messzelátó Birodalmai lépegető a falu felett – Krisztina-kilátó

Ha felmegyünk a 308 méteres tengerszint feletti magasságban álló kilátó teraszára, 11 méterrel máris közelebb leszünk az éghez.

Ti Írtátok Sárkánygerincen a Magas-Tátrában

Téli túra a Sárkány-tavi-gerincen.

Körkép
Játékválogató (nem csak) természetjáróknak
(Írta: Nagy Loránd István)
„A játék a magyar nyelvben kettős jelentésű: egyrészt olyan tevékenység, amelyet gyermekek és felnőttek kedvtelésből, szórakozásból, testi-szellemi erőik foglalkoztatására folytatnak; másrészt eszköz, maga a játékszer” – foglalja össze igen tömören a nagylexikon.

 

A Hónap Turistaháza
Stájer örökség – Erdőélmény az Alpokalján
(Írta: Nagy Loránd István)
Van egy hely a Kőszegi-hegységben, amelyet szinte minden kéktúrázó ismer. Három épület, egy üldögélésre csábító szabadtéri pihenő, egy kecses harangláb, körös-körül az erdő. És a nyugalom, amely minden átitat. Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskola a hivatalos neve, de ez csalóka, hiszen múzeum és erdei szálláshely is van itt. Mi ez utóbbira fókuszáltunk, és nem bántuk meg, hogy a Nyugat-magyarországi-peremvidék felé vettük az irányt.

 

Mesél a Térkép
Római utak a Pilisben
(Írta: Lánczi Péter)
Nem kell régésznek lennünk, hogy letűnt korok nyomaira bukkanjunk a terepen. Csak tudnunk kell, mire érdemes figyelni, hogy izgalmas felfedezéseket tehessünk.

 

Kiruccanás
Kék hullámon a zöldek közé
(Írta: Gulyás Attila)
Sokszor hallani, hogy a Dunakanyar csak egy karnyújtásnyira van Budapesttől, de a kijutás korántsem egyszerű. A titkos aduász a Dunán érkezik.

 

História
Egy ismeretlen kastély karnyújtásnyira a fővárostól
(Írta: Hidvégi Brigi)
Senkit nem hibáztatok, ha még soha életében nem hallott az acsaújlaki Prónay–Patay-kastélyról. Én is csak teljesen véletlenül, egy kevésbé ismert netes fórumon bukkantam rá, és meglepetten konstatáltam: amellett, hogy kivételes állapotban van, Budapest belvárosától csupán egy óra autóútra található. Látogatásunkkor aztán kiderült, hogy a kastély nem csak küllemében lóg ki a hasonló épületek sorából.

 

Barlangászat
A Baradla titkainak nyomában
(Írta: Gulyás Attila)
Hazánk egyik legnagyobb és leglátogatottabb barlangrendszere még mindig tartogat meglepetéseket és kihívásokat a kutatók számára. Megnéztük, milyen különleges technikával tárják fel a mennyezetből kiinduló, eddig szinte elérhetetlen kürtőket.

 

Két Keréken
Így tekerhetsz az erdőben legálisan
(Írta: Tóth Judit)
Ha valaki terepen szeretne bringázni, azt Magyarországon elméletileg nem teheti meg akárhol. Ezt sokan nem tudják, de sokan azok közül sem tarják be, akik tudják. Utánajártunk a szabályoknak.

 

Tudatos vásárló
Elállós ügyek – Fogyasztóvédelmi gyorstalpaló
(Írta: Nagy Loránd István)
Sokat vásárolunk. Szolgáltatásokért, termékekért fizetünk napi szinten, fizikailag létező és virtuális boltokban egyaránt. Az újnak általában örülünk, függetlenül a dolog természetétől. Néha rádöbbenünk, hogy felesleges volt az újítás, máskor meg minőségi kifogásunk merül fel szerzeményünkkel kapcsolatban. Ilyenkor megyünk intézkedni, élni a jogainkkal. A baj csak az, hogy rendszerint a legalapvetőbb dolgokkal sem vagyunk tisztában. Egyes kereskedők ezt mesterien kihasználják, mások az elégedettségünkre összpontosítanak. Mi segítünk képbe kerülni.

 

Nemzeti Parkjaink
A hegyek őrzője – Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
(Írta: Tóth Judit)
Különleges év ez a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság életében, hiszen hazánk harmadik nemzeti parkja éppen négy évtizeddel ezelőtt alakult meg. A negyvenéves jubileumot az igazgatóság színes programsorozattal ünnepli, amely során a csillagoktól egészen a barlangok mélyéig járhatjuk be gyönyörű hegyvidékünket.

 

Zöldhullám
Mocsári béka
(Írta: Nagy Loránd István)
Él hazánkban egy békafaj, amelynek egyedei az év túlnyomó részében ránézésre szinte megkülönböztethetetlenek a laikusok számára a barnabékák más képviselőitől. A párzási időszakban azonban valami megváltozik egy időre: a sekély vizeket valószínűtlen kék pompába öltözött hímek lepik el, és különös kórust alkotva hívogatják bugyborékoló hangjukkal nőstényeiket. Választottunk nem akárki, hanem az idei Év Kétéltűje cím büszke birtokosa.

 

Gasztro
Rántott erdei zöldségleves
(Írta: Dabis Balázs Silvius)
Még alig találhatunk zöldet az erdőkben, a tavaszi napfény első sugaraira előbúvó növények mégis alkalmasak arra, hogy egy finom levest készítsünk belőlük – akár egy túra végén, akár egy turistaházban.

Kosárba
 
Vásárlás
  Előfizetés

Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. augusztus
H K Sze Cs P Szo V
010203040506
07080910111213
14151617
18
1920
21222324252627
28293031
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. augusztus
Orbán Péter:
Egyedül a viharban
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...