MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumGalyakilátó

Korábbi lapok

MÁRCIUS

2016. MÁRCIUS

745,- Ft
 
Vásárlás
  Előfizetés
Toplista Hangulatos régi malmok

Slow turizmus a javából.

Messzelátó Óvár-kilátó – Szigliget

Kilátó az óvár régi tornya helyén.

A Hónap Turistaháza Kaán Károly kulcsosház

Turistaház a Szent György-hegy oldalában.

 

Élet a Kéken

Alföldi Kéktúra – Az Országos Kékkör harmadik része
(Írta: Horváth Béla)
Az elmúlt két évben a Turista Magazin hasábjain végigjártuk az Országos Kékkör két nagy egységét, az Országos Kéktúrát (OKT) és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát (DDK), így most már csak az Alföldi Kéktúra (AK) van hátra. Mivel mindkét nagy túramozgalmat már kétszer is teljesítettem – sőt, az OKT-n már a harmadik teljesítésem vége felé járok –, könnyű dolgom volt a cikkek írása során, rengeteg élményem gyűlt össze ugyanis az elmúlt évek során. Az Alföldi Kéktúra viszont más, nagyrészt számomra is új, hiszen ezt még nem teljesítettem. Bár 2015 tavaszán Szekszárdról indulva belevágtam már, csak hét túranapot tudtam teljesíteni, éppen csak belekóstoltam tehát. Ez csupán annyi előnyt biztosít a számomra, hogy az „indítórészeket” megírhassam ide, aztán ahogy haladok az utammal, egyre újabb fejezetek születnek majd.

 

 

Mozdulj!
Túra, ahol értékelik a teljesítményt
(Összeállította: Joó Annamária)
A teljesítménytúrázás Magyarországon viszonylag fiatal műfaj. Az elsőket (Kinizsi 100, Gerecse 50) a nyolcvanas években hirdették meg itthon, viszont azóta, és különösen az elmúlt évtizedben, gombamód szaporodtak a különböző hosszúságú és nehézségű túrák, amelyeken egyre többen indulnak el évről évre. Mi lehet a siker titka? Sport, természetjárás vagy a brutális erőpróba? Megkérdeztük, utánajártunk, összegyűjtöttük a legfontosabbakat, íme.

 

Erdőkerülő
Beköszöntött az erdőtüzek időszaka
(Írta: Hidvégi Brigitta)
A hóolvadás és a lombosodás közötti periódus az erdőtüzek szempontjából a legveszélyeztetettebb, és ilyenkor szinte naponta előfordul, hogy valahol lángra kap a növényzet. Elborzasztó tény, de az esetek túlnyomó részében az ember a felelős, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egy kis odafigyeléssel megelőzhető a baj.

 

História
Visegrád vára, ahol még ma is csattannak a kardok
(Írta: Hidvégi Brigitta)
Az élő középkor városának legfőbb látványosságához minden magyar ember biztosan elzarándokol legalább egyszer élete során, ha másként nem, egy osztálykirándulás alkalmával, ami után valószínűleg nem a történelmi nevezetességek maradnak a legemlékezetesebbek. Vannak, akik eleve nem szeretnek populáris úti célt választani, mert túl magasak az árak, túl sok az ember, vagy csak mert snassz. Mégis létezik egy nyomós érv, ami amellett szól, hogy másodjára vagy akár sokadjára is felkeresd Visegrádot.

 

Interjú
Madármérgezők nyomában
(Készítette: Hidvégi Brigi)
Falco abban különbözik egy átlagos németjuhásztól, hogy már messziről kiszagolja a mérgeket. 2013 szeptembere óta a különleges kutya több mint 200, mérgezésben elpusztult állat tetemét találta meg, és közel 100 csalétket kutatott fel. Gazdájával, Deák Gáborral beszélgettünk.

 

Ti írtátok
Mire jó a medvehagyma? – Kora tavaszi túra a Gaja-szurdokhoz
(Írta: Meskál László)
Már több évre visszamenőleg kötelező programként szerepel naptárunkban a medvehagymaszedés, amihez kiváló lehetőséget biztosít a Keleti-Bakony. Természetesen nem kizárólag a sokféle gyógyhatásáról ismert növény invitál bennünket, hanem a gyönyörű táj, a rengeteg látnivaló és a friss levegő is, amelyben már a tavasz illata is érződik.

 

Kötött pálya
Zakatolás a Bükk országútján
(Írta: Gulyás Attila)
Az Eger–Szilvásvárad-vasútvonal kanyargós pályáján utazva a vidék szinte valamennyi látnivalója elsuhan az ablak előtt. Hazánk egyik leglátványosabb vasútvonala a megyeszékhely központjától a Bükk-fennsík tövébe repít.

 

Lyukas bakancs
Szellemfalu az erdő közepén
(Írta: Lantos Gábor)
Előttem sáros földút kanyarog, a fejem felett két sas köröz. Egyedül vagyok, erre senki sem jár, nincsenek jelzések és iránymutató táblák. Aztán a következő pillanatban egy keresztet látok kiemelkedni a fák koronája fölött. Ekkor válik biztossá, hogy jó helyen járok. Ott, ahol a Bakony északi széle méltóságteljesen simul bele a Kisalföld keleti medencéjébe. Ott, ahol egykoron élet volt, mára már szinte semmi sem maradt. Csak pár madár, néhány gyógynövény és 360 gyümölcsfa. Ez egy szellemfalu az erdő közepén. Megérkeztem Zsörkre.

 

Szezonnyitó két keréken – Vásárlási tanácsadó túrabringához
(Írta: Nagy Loránd István)
A tavasz közeledtével sokunkban egyre csillapíthatatlanabb vágy munkálkodik, hogy nyeregbe pattanjunk, aztán két keréken rójuk a kilométereket munkahelyünk vagy egy távoli túracélpont felé. Összeállításunkkal azoknak próbálunk segíteni, akik vásárlás előtt állnak, de fogalmuk sincs, mire kell ilyenkor figyelni. Főleg egy használt kerékpárnál.

 

Világjáró
Van a vándornak otthona?
(Készítette: Dabis Balázs Silvius)
Csonka Gábor, azaz Vándorboy, egyike azoknak a kortárs magyar utazóknak, akik a világ legtöbb országában megfordultak már. A magát globálnomádnak nevező világjáró 150 államban járt az elmúlt két évtizedben. Vándorboy nem egy szívbajos fazon, meglátogat kevésbé biztonságos, sőt sok esetben kifejezetten veszélyesnek ítélt régiókat is. Ennek ellenére nem egy adrenalinfüggő utazó, őt egészen más motivációk mozgatják, ha célpontot választ.

 

Zöldhullám
Gyógyító farontó – A lepketapló
(Írta: Nagy Loránd István)
Túrázzunk hazánk bármelyik lomberdejében, a gombavilág egy különösen szép, körkörös sávokkal díszített termőtestű képviselőjével az év bármely szakában találkozhatunk. E világszerte elterjedt, nem évelő taplófélét évezredek óta gyógyászati céllal hasznosítják a Távol-Keleten, de újabban Európában is egyre népszerűbb a természetes gyógymódokat előnyben részesítők körében.

 

Kosárba
 
Vásárlás
  Előfizetés

Közösségi oldalak
PROGRAMOK
2017. július
H K Sze Cs P Szo V
0102
03040506070809
10111213141516
171819
20
212223
24252627282930
31
program
korlátozás
A hónap fotója
2017. július
Megyeri Máté:
Berepülés
36. GERECSE 50
Így látták az idei Gerecse teljesítménytúrák résztvevői ezt a borongós, kissé hűvös, húsvét...