Másszuk meg a Zengőt!

A Mecsek csúcsának megmászása pazar élményt nyújt, majd a csúcson csodás kilátással jutalmaz.

Szerző:
Gyurina Zsolt
Fotó:
Somogyvári D. György
2013. augusztus 18.

A Mecsek csúcsának megmászása pazar élményt nyújt, majd a csúcson csodás kilátással jutalmaz.

A Pécsvárad és Püspökszentlászló között elterülő hegyvidék lenyűgőző, a turistautak nyugalmat sugárzó erdőkön vezetnek keresztül, mindenképpen érdemes egy hosszabb túrát tenni arra, évszaktól függetlenül. Látnivaló pedig bőven van a környéken, minden korosztály számára.

 

Pécsváradtól indulva kellemes gyalogtúrát tehetünk egészen Püspökszentlászlóig - miközben feljutunk a Mecsek legmagasabb csúcsára, a 682 méter magas Zengőre, a híres-hirhedt kilátóig. A túra egy fél napot vesz igénybe, attól függően, milyen gyorsan megyünk, és például megállunk-e párszor a Bazsarózsa tanösvényen, amely méltán népszerű.

 

 

Maga a túra nem nehéz, könnyűszerrel járható, egyedül a csúcs utáni leereszkedésnél kell számítanunk meredekebb lejtőre. Érdemes a sárga jelzést követni majdnem végig, aztán a sárga kört, majd jön egy problémás szakasz, de arról kicsit később.

 

Bazsarózsa tanösvény
A Bazsarózsa Tanösvény a Pécsvárad mellett található Dombay-tótól indul, és a Mecsek legmagasabb pontján, a Zengő csúcson ér véget. Létesítésének célja egy olyan tanösvény megvalósítása volt a Kelet-Mecsekben, amely pontos, de közérthető módon mutatja be a még érintetlen természeti környezetet, illetve a hozzá közvetlenül kapcsolódó mondákat, legendákat, helytörténeti örökséget. A Tarkabarka Alapítvány (Telefon: 06 70 382 6332) iskolás csoportok számára játékos feladatokkal színesített túrát szervez.

Könnyed sétával juthatunk el a csúcsig. A Zengőnél a kilátóra nagy betűkkel ki van írva, hogy "Felmászni életveszélyes", ezt érdemes észben tartani. Itt vívta a katonaság és a természetvédelem nagy csatáját néhány évvel ezelőtt, a tét az volt, épüljön-e lokátorállomás a hegytetőn. Az emlékezetes harcba a később köztársasági elnökké választott Sólyom László is beszállt a győztes oldalon, mert a lokátor máshol épült meg. A bazsarózsák pedig maradtak a helyükön, azóta is boldogan virágoznak.

 

A csúcs után jön a fejtörő, ahol nagyon könnyen eltévedhetünk. A Mária-kápolnától már csak 500 méternyire van az arborétum az erdőn át, ám az eddig követett sárga turistajel tévútra visz. Ne lefelé induljunk a sárga jelen, hanem a kápolnától felfelé, azon az úton, amely úgy 50 métert követően teljesen reménytelennek tűnik. Mégis az lesz a helyes. A másik, jelzett út hosszan folytatódik az erdőn keresztül, és távolodik a falutól, az arborétumtól.

 

 

Püspökszentlászlóban érdemes megszállni, gyönyörű falucska a hegy és az erdő ölelésében, rengeteg vendégházzal. Gyönyörű természeti környezete és történelmi hangulata népszerű kirándulóhellyé teszi. A hagyomány szerint Szent László király szívesen vadászgatott a környéken. A faluban arborétum is található, különelegessége pedig a jezsuita rendi Vácz Jenő atya alapította Életrendezés Háza. Túránk a faluban ért véget, innét visszamentünk Pécsváradra, majd a Mecsek más gyönyörű tájaival ismerkedtünk. Érdemes egy rövid kitérőt tenni a Pécsváraddal szomszédos Zengővárkonyhoz, ugyanis a szelídgesztenyésben van Rockenbauer Pál természetjáró, televíziós szerkesztő sírja, a "Másfélmillió lépés Magyarországon" című, az Országos Kéktúrát végigjáró kultikus film atyja. Ez az ország egyik legnagyobb és leghíresebb szelídgesztenye ligeterdeje, több száz éves példányokkal.

 

Hasznos információk
Kép
AZ ORSZÁG EGYETLEN BIZÁNCI freskója

Pécsváradon a magyar államalapítás egyik legfontosabb helye, Szent István alapította az apátságot. Várként soha nem használták. A török időkben kezdődött hanyatlása. A virágzó középkori város a török időben lehanyatlik. Ebben az időben szerbek települnek a városba. 1689-től a pécsváradi apát megkezdi a németek betelepítését.  A várban található az ország egyetlen bizánci stílusú freskója!

Családos kirándulóknak különösen ajánlható, a gyerekek imádják a Hőspróbát, ha ügyesek, még királlyá is ütik őket.

 

 

 

 

 

 


 

Cikkajánló