Még szebb kilátás a Velencei-tónál

A Bence-hegy rövidesen új kilátóval gazdagodik. A napokban zárták le azt az ötletpályázatot, melynek alapján megépítik a Velencei-tó egyik legnépszerűbb turistacélpontjára tervezett létesítményt. Így még impozánsabb kilátás nyílik majd a környező településekre és hegyvonulatokra, valamint a tóra.

Szerző:
Hidvégi Brigi
Fotó:
Hello Wood
2015. május 1.

A Bence-hegy rövidesen új kilátóval gazdagodik. A napokban zárták le azt az ötletpályázatot, melynek alapján megépítik a Velencei-tó egyik legnépszerűbb turistacélpontjára tervezett létesítményt. Így még impozánsabb kilátás nyílik majd a környező településekre és hegyvonulatokra, valamint a tóra.

A Velencei-tó északi partján hamarosan még csodálatosabb körpanorámában lehet részünk. A 210 méter magas, Velencétől könnyen megközelíthető Bence-hegy már most is kedvelt kirándulóhely; a remények szerint az új építmény még vonzóbbá teszi a helyszínt, s a látkép meghatározó elemévé válik. A kilátó a tervek szerint turistacsoportok, kiránduló osztályok (30-50 fő) befogadására is alkalmas lesz. Fontos cél a tartósság mellett az építészeti vonatkozásban is magas színvonal.


A Bence-hegyen már korábban is állt hasonló építmény, amelyet egy hajdani olajfúró toronyból alakítottak ki, s évtizedekig használtak. Idővel azonban lepusztult, sőt, életveszélyessé vált, így először lezárták, majd lebontották. Létrehozásának 50. évfordulóján (2014-ben) hirdette ki a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a Vadex Mezőföld Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. azt az ötletpályázatot, melynek nemrégiben született eredménye. A felhívásra nívós, innovatív tervjavaslatokat vártak, amelyekben a jelentkezők gondot fordítanak a környék infrastrukturális adottságainak kihasználására, valamint a turisztikai hasznosítás lehetőségeire és szükségszerűségeire. Összesen 156 pályamű érkezett, az első díjat Pozsár Péter (Hello Wood) kapta. A második helyezett Kruppa Gábor és Merkel Tamás terve lett, a harmadik díjat Bartha Zalán, Béres Csaba és Bozsó Barna nyerte. A velencei korzón kiállítják majd a nyertes pályaműveket és szavazni is lehet azokra.

 

A Hello Wood győztes pályaműve

Cikkajánló