Megjelent németül a Kékvándor

Megjelent Burger Barna fotóművész nagysikerű Kékvándor című kötetének német kiadása. Az albumot Berlinben mutatták be csütörtökön.

Szerző:
MTI
Fotó:
MTSZ
2015. június 15.

Megjelent Burger Barna fotóművész nagysikerű Kékvándor című kötetének német kiadása. Az albumot Berlinben mutatták be csütörtökön.

A Magyar Természetjáró Szövetség gondozásában megjelent kötethez Burger Barna több mint 10 ezer fényképet készített, miközben megszakításokkal másfél év alatt Hollóházától az Írott-kőig végigjárta az 1160 kilométer hosszú Országos Kéktúrát.


A kötet anyagából a berlini magyar nagykövetség galériájában kiállítást rendeztek. A művész a megnyitó alkalmából tartott könyvbemutatón elmondta, hogy mindig is szerette volna végigjárni az Országos Kéktúrát, amióta 14 éves korában látta Rockenbauer Pál Másfélmillió lépés Magyarországon című legendás dokumentumfilm-sorozatát. Barnának a túra megváltoztatta az életét, így például a budapesti belvárosból falura költözött az út óta.


Élményeit Kőrösi Zoltán íróval közösen öntötték szavakba, ez a szöveg szerepel az albumhoz kiválogatott nagyjából 300 kép mellett. Az író a bemutatón kiemelte, hogy az album a külföldön nemigen ismert „titkos, másik” Magyarországra vezeti el az érdeklődőt, de nem a vidéki Magyarország „szociológiai lenyomatát” mutatja be, hanem „a hazáról szól”.

Cikkajánló