Megkezdődött a fehér gólyák őszi vonulása

A szakemberek egy jeladóval ellátott példányon keresztül követik a madarak útját

Szerző:
MTI
MME
Fotó:
Gulyás Attila
2013. augusztus 14.

A szakemberek egy jeladóval ellátott példányon keresztül követik a madarak útját

Annak, hogy lassan közeledik az ősz, itt a csalhatatlan jele: elrepültek az országból az első fehér gólyák. Ezt egy jeladóval ellátott példány mozgásának GPS koordinátái is alátámasztják.

 

A jeladóval ellátott példányt a Szécsényhez tartozó Pösténypusztán fogták be július 31-én, ezért a madár a Pöstény nevet kapta. A fiatal fehér gólya hátára GPS-GSM típusú jeladót erősítettek, ami a mozgásban nem zavarja. A készülék SMS-ben küldi el a madár pillanatnyi tartózkodási helyének koordinátáit, ez alapján követhető nyomon vonulása.

 

kobórlás a világban
A tavaly megjelölt hat példány közül bizonyíthatóan még kettő van életben: a Tisza, illetve a Zagyva névre keresztelt, előző évben kikelt madár Törökország déli részén tartózkodik a múlt év őszétől. Az, hogy nem tértek vissza a Kárpát-medencébe, nem szokatlan. A fiatal madarak ivarérettségük eléréséig, 3-5 éves korukig kóborolnak, és az is előfordulhat, hogy az afrikai telelőterületen töltik a nyarat.

Mint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület azt hírül adta, Pöstény jelölése után még egy hétig a fészek körül tartózkodott testvéreivel együtt, majd az Ipoly-völgyben észak felé kóborolt Ipolytarnóc és a szlovákiai Vilke felé. Itt 37 madár verődött csapatba, hat idősebb kivételével idén született, fiatal madarak.

 

Gyűrűik alapján azt is meg tudták állapítani, hogy többségük az Ipoly-völgyből származik, de akadt közöttük az Aggteleki-karszt szlovákiai oldalán befogott és jeladóval ellátott példány.

 

A gólyacsapat augusztus 10-én a Borsodi-mezőségen keresztül a Hortobágyi Nemzeti Park északi részére vonult, majd másnap délkelet felé elhagyta az országot. Egyetlen nap alatt a Retyezát-hegységig repültek, az éjszakát Déva közelében, Magyarbrettye községben töltötték, hétfőn kora délután pedig átkeltek a Kárpátokon, cikkünk készültekor pedig már Bulgária területén repülnek.

Aki szeretne elbúcsúzni kedves madarunktól, feltétlenüól utazzon el a Dinnyésre, ahol 2013.08.17-én Gólyabúcsúztató Napot tartanak.

 

 

Cikkajánló