Megkezdődött a felkészülés a Szent Márton Évre Szombathelyen

Szent Márton születésének 1700. évfordulóját fogják megünnepelni 2016-ban. Az esemény sok külföldi turistát, zarándokot is vonz majd a városba.

Szerző:
forrás: MTI
Via Sancti Martini
Fotó:
Pan Peter12
2014. július 9.

Szent Márton születésének 1700. évfordulóját fogják megünnepelni 2016-ban. Az esemény sok külföldi turistát, zarándokot is vonz majd a városba.

Szent Márton 316-ban született az egykori Savariában, a mai Szombathely területén, de az egyházmegyében már most megkezdődött a felkészülés, az emlékév eseményeinek szervezése és a következő hónapokban több olyan rendezvényt is tartanak, számos olyan kiadvány jelenik meg, amelyek célja Szent Márton életének megismertetése és a jubileumi év eseményeire történő lelki felkészülés segítése - mondta Veres András megyéspüspök.

 

Bejelentette: novemberben az egyházmegyében körbeviszik a Szent Márton nevét viselő vagy oltalma alatt álló templomokban Szent Márton ereklyéjét. Szintén novemberre készül el egy új ének- és imakönyv, amely Szent Mártonhoz kötődő egyéni és közösségi imákat tartalmaz.

 

 

Szent Márton kút és látogatóközpont


Veres András szólt arról is, hogy a jubileumi emlékévre való felkészülés részeként szeretnék azokat a nem hívő embereket is megszólítani, akik még keveset tudnak Szent Mártonról, nekik a város önkormányzatával közösen történészek, művészettörténészek bevonásával ismeretterjesztő előadásokat szerveznek.

 

 

A Szent Márton zarándokút 

 

Hírek a Szent Márton Útról
Miloud Hamaddache és Diego Vallati

arra vállalkozott, hogy a Szombathelyről Tours-ba vezető közel 2.500 kilométeres Szent Márton utat egyvégtében és kerékpárral tegyék meg. Szabó Jenő atya 2011-ben már végigtekerte a 2005-ben a Szent tiszteletére alapított, Szombathelytől a franciaországi Toursig vezető utat. Miloud Hamaddache május 7-én Tours-ból indult útnak Szombathely felé.  Az Diego Vallati május 26-án startolt Szombathelyről.

Szavai szerint a jubileumi évben akár több százezer zarándok is érkezhet Szombathelyre, ezért nagyon fontos, hogy a helyiek eligazítást tudjanak adni arról, hol találhatóak a legfontosabb Szent Márton-emlékek.
Maurer Péter, a jubileumi emlékévet előkészítő szervezőbizottság főkoordinátora a sajtótájékoztatón elmondta: már ebben az évben is egyre több zarándok érkezik Szombathelyre Franciaországból, Németországból, Olaszországból és a szomszédos országokból is a Szent Márton-turistautat követve. Hozzátette: Szombathelyről 2014-ben és 2015-ben is indul majd szervezett zarándoklat Toursba.


Maurer Péter szólt arról is, hogy 2014 szeptembere és 2015 áprilisa között a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémián zajlik majd havi rendszerességgel a Szent Márton életével és korával, valamint a hozzá köthető művészeti emlékekkel foglalkozó előadássorozat. Ugyanitt egy tudományos konferenciát is terveznek teológusok, történészek és művészettörténészek bevonásával.

 

 

Szombathely központja, Szent Márton utca


A sajtótájékoztatón bemutatták annak a hat részből álló, Szent Márton életének főbb eseményeit ábrázoló dombormű-sorozatnak a terveit, amelyet a jubileumra Veres Gábor szobrászművész készíthet el és amely a szombathelyi székesegyház középső kapuját díszíti majd.

Cikkajánló