Megnyílnak a Magas-Bakony lezárt útjai a természetjárók előtt

Alsóperén látogatóközpontot is avattak, megújult a Nádasdy arborétum és szabadtéri színpaddal és vadászkápolnával is gazdagodott a környék.

Szerző:
forrás: MTI
HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.
Fotó:
HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt.
2013. október 1.

Alsóperén látogatóközpontot is avattak, megújult a Nádasdy arborétum és szabadtéri színpaddal és vadászkápolnával is gazdagodott a környék.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a HM VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. látogatói központ és vadászkápolna avató ünnepségén Olaszfalu-Alsóperén elmondta, hogy az eddig elzárt turistautakat, erdei utakat a jövőben bárki szabadon látogathatja.

 

A közigazgatási és igazságügyi miniszterkiemelte, hogy a VERGA Zrt. nem csak kinyitja kapuit a látogatók előtt, hanem beruházásokkal járul hozzá a közjóhoz. A Magas-Bakonyban egy turisztikai, illetve vadászközpontot hoznak létre, megvalósítva a cégnek azt a küldetését, hogy azok is betérhessenek ide, akik nem vadászni jönnek és nem az erdészeti szakma képviselői.

 

 

Ez a kezdeményezés illeszkedik ahhoz a kormányzati elképzeléshez, hogy az elzárt területeket, így például az eddig elzárt turistautakat, erdészeti területeket, erdei utakat megnyissák a turisták előtt - közölte.

 

Papp Gyula, a Veszprém Megyei Vadászkamara elnöke arról beszélt, hogy az erdőket sokoldalúan kell hasznosítani, a gazdasági és természetvédelmi célok mellett az üdülési, rekreációs lehetőséget is biztosítani kell.

 

 

Tengerdi Győző, a VERGA Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a cég tavasszal hirdette meg a Jövő a kezünkben van című közjóléti programját, amelynek során közel félmilliárd forintból kilátók, erdei tornapályák, túraútvonalak, kerékpárutak, erdei iskolák épülnek és újulnak meg, valamint a vadászati kultúrához kapcsolódó rendezvényeket támogatnak.

 

Ennek keretében jött létre az alsóperei Bakony zöld szíve központ: egy 40 millió forintból megépült fedett szabadtéri színpad, a Szent Imre-kápolna, ami 30 millió forintból jött létre, a felújított Nádasdy arborétum, ahol most a beruházás keretében a nemzet összetartozását jelképező, fenyőfából ácsolt nyolcméteres Magyarság Keresztjét állítottak fel, s ugyancsak az arborétumban kapott helyet az újonnan kialakított Példaképek Emlékparkja, ahol a neves vadász és erdész elődök emlékére az erdőgazdaság 12 fát ültetetett.

 

 

Ezen kívül 75 millió forintból 240 négyzetméter alapterületű látogatóközpont is épült, ahol olyan ritkaságokat tekinthetnek meg az érdeklődők, mint például hat, egészben preparált oroszlánt, két leopárdot, egy krokodilt és több vállmontázsos orrszarvút.

 

 

A vadászkápolnát ökumenikus istentisztelet keretében Márfi Gyula veszprémi érsek, Steinbach József református, valamint Szemerei János evangélikus püspök áldotta meg és szentelte fel.

 

Cikkajánló