Megtalálták a Tátrában eltűnt két barlangász felszerelését

A két barlangkutató hétvégén tűnt el a Lengyel-Tátrában. Felszerelésüket kedden megtalálták, de a barlangászokról továbbra sem tudnak semmit.

Szerző:
MTI/TM
Fotó:
Grzegorz Momot / PAP
2019. augusztus 21.

A két barlangkutató hétvégén tűnt el a Lengyel-Tátrában. Felszerelésüket kedden megtalálták, de a barlangászokról továbbra sem tudnak semmit.

A két harminc év körüli barlangász szombaton ragadt a szlovák határhoz közeli Nagy Havas-barlangban (Jaskinia Wielka Sniezna), körülbelül 400 méteres mélységben, miután víz öntötte el a szűk alagutat. A többfelé elágazó barlangrendszerben a mentők kedden eljutottak abba az üregbe, ahova feltételezésük szerint kollégáik menekülhettek a víz elől. A helyszínen megtalált felszerelés mellett élelmiszer is volt.

 

 

A feltételezések szerint a két férfi egy eddig fel nem térképezett nyílásba próbált továbbjutni, és a felszerelés terhükre lehetett a szűk térben. A mentőakció résztvevői - a tátrai hegyimentők mellett bányamentők, tűzoltók és tűzszerészek - jelenleg megpróbálják kiszélesíteni a nyílást.

 


A szakemberek rendkívül nehéznek minősítik a mentést. Nemcsak a többfelé ágazó barlangrendszer, a szűk folyosók, de a négy Celsius-fokos hőmérséklet és a magas páratartalom is nehezítik a mentést. Ráadásul a barlangrendszert szellőztetni is kell, mert a jobb átjárhatóságot biztosító pirotechnikai munka, sok apró robbantás során mérgező szén-monoxid keletkezik.


Kapcsolódó cikkek:

Meghalt egy magyar hegymászó a Magas-Tátrában

Most először bukkantak ősember nyomaira a Tátrában

A Magas-Tátra esszenciája egy körtúrában

Látványos légivideó a Tátráról

Cikkajánló