Megújult a kőszegi Chernel-kert

Számos új látnivalóval gazdagodva, teljes pompájában várja a látogatókat az Őrségi Nemzeti Park által gondozott fél évszázados arborétum.

Szerző:
MTI
Fotó:
ORSZAGALBUM.HU/DRIKA
SHUTTERSTOCK
2015. április 19.

Számos új látnivalóval gazdagodva, teljes pompájában várja a látogatókat az Őrségi Nemzeti Park által gondozott fél évszázados arborétum.

Egy nagyobb természetvédelmi program részeként uniós pályázati támogatás felhasználásával megújult röpdében például vörös vércsék, és olyan ritkán látható éjszakai ragadozómadarak is megfigyelhetők, mint a macskabagoly vagy az uhu.

 


A 88 millió forint értékű fejlesztésnek köszönhetően azokba a röpdékbe, amelyek a madarak nyugalma érdekében nem látogathatók, egy különleges kamerarendszert építettek be. A kamerák képeit a kerti séta közben egy helyi hálózaton keresztül okostelefonjaikkal, tabletjeikkel érhetik el a látogatók, akiknek nagyobb kényelmét új padok és asztalok is szolgálják.


A szakember szerint a hatalmas rétisas vagy az apró erdei fülesbaglyok látványa felnőttek és gyerekek számára egyaránt élmény, az úgynevezett gólyaudvar betekintő ablakán keresztül pedig "testközelből" figyelhetik meg az érdeklődők a telepen gondozott fehér gólyák mindennapjait, ez idő tájt a fészekrakás, a tojások melengetésének folyamatát.


A kert legfelső részében új madárvédelmi tanösvény létesült, ahol tájékoztató táblák segítségével ismerkedhetnek meg a látogatók a telepen élő további madárfajokkal, a madártelepítés eszközeivel és elsajátíthatják a szakszerű téli madáretetéshez szükséges legfontosabb tudnivalókat.

 

A megújult kőszegi Chernel-kert - a hétfő kivételével - 2015 május 1-jéig hétköznapokon 10 és 16 óra között, május elsejét követően pedig minden nap 10 és 17 óra között látogatható.

Kapcsolódó cikkünk:
Hogy került a segesvári óratorony Szarvasra?
Körforgás a Soroksári Botanikus Kertben (videóval)
 

Cikkajánló