Megújult jelzések Baranyában

Idén közel 100 km-en dolgoztak már a baranyai jelzésfestők és egy új jelzett utat is kialakítottak a Dél-Zselicben.

Szerző:
Strasser Péter
Fotó:
Gulyás Attila
Nagy Balázs
2013. szeptember 6.

Idén közel 100 km-en dolgoztak már a baranyai jelzésfestők és egy új jelzett utat is kialakítottak a Dél-Zselicben.

Baranya megyében több, mint 1400 km a jelzett turistautak hossza, ebből a Mecsekben közel 850 km található. A turista útjelzések legnagyobb részét a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség gondozza. Évről évre nagyjából előre elkészített terv szerint végzik az útjelzések felújítását. Új turistautak létesítését - tekintettel a már meglévő útvonalak igen nagy hosszára - általában nem szorgalmazzák, de kivételesen, indokolt esetben - főleg a jelzett utakkal kevésbé ellátott területeken - új turistautak kijelölésére is sor kerülhet. Így alakították ki ez év nyarán a Dél-Zselicben a Szentkatalin falut a kéktúra útvonallal összekötő kék négyzet jelzésű új utat.

 

A Mecseken áthaladó országos, illetve regionális turistautak karbantartása (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, Dél-dunántúli Piros Túra) kiemelten kezelik. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra teljes baranyai szakaszát 2006-ban újították fel, kapcsolódva az Országos Kék Kör az évi rekonstrukciójához. 2012-ben a Rockenbauer Pál Kéktúra Vándorlást előkészítve szintén felújították a baranyai szakaszt, ez az útvonal kb. 70 %-ában teljes felújítást, a többi részen javítást jelentett.

 

A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség jó kapcsolatban áll a Mecsekerdő Zrt. erdészeteivel, kérésükre több tanösvény útjelzéseit is felfestették, felújították.

 

Az elmúlt néhány évre visszatekintve kijelenthető, hogy 2009-ben 91 km, 2010-ben 168 km, 2011-ben 207 km, 2012-ben 173 km hosszan történtek útjelzés-felújítások. Ez évben a tavaszi és a nyári időszakban közel 100 km útjelzés felújítása készült el, a munkák ősszel még folytatódnak.

 

A baranya megyei 1400 km-nél is hosszabb, jelzett turistaút-hálózat jelzéseinek folyamatos karbantartása nagy feladat, melynek folyamatosan igyekeznek eleget tenni. Ezt a munkát mindenki a szabad idejében végzi és törekednek a jelzett hiányosságok folyamatosan javítására. Remélik - és ezt a visszajelzések általában meg is erősítik -, hogy a Mecsekben és Baranya megye más tájegységeiben a túrázóknak megfelelő támpontot adnak az ott található útjelzések.

Cikkajánló