Menedék az erdélyi fellegek fölött

Gyergyószentmiklóstól tíz kilométerre, a Hagymás-hegység legmagasabb csúcsai között találjuk az Egyes-kő égnek meredő szikláit. A megközelíthetetlennek tűnő magaslat nagyon is elérhető, ráadásul a tövében kényelmes ágyban is megpihenhetünk.

Szerző:
Gulyás Attila
Fotó:
Gulyás Attila
2018. október 4.

Gyergyószentmiklóstól tíz kilométerre, a Hagymás-hegység legmagasabb csúcsai között találjuk az Egyes-kő égnek meredő szikláit. A megközelíthetetlennek tűnő magaslat nagyon is elérhető, ráadásul a tövében kényelmes ágyban is megpihenhetünk.

A Keleti-Kárpátok mélyén elterülő, szédítő magaslatokból és mélységekből álló Hagymás-hegység a természetjárók igazi paradicsoma. Fő gerincén fut végig a vidék egyik legnépszerűbb, mintegy 18 kilométeres túraútvonala a Békás-szorostól, a környék legmagasabb csúcsáig, a Nagy-Hagymás tetejére, majd tovább, az Egyes-kő és az Ecsém csipkézett sziklacsúcsai felé. Az előbbi sziklái alatti nyereg idilli, kis vízszintes területén épült 1932-ben a menedékház, amely rövidesen a hegység túráinak kedvelt állomása, illetve célpontja lett.

 

A menedékház, az Egyes-kő, és a fellhőkig érő Ecsém 
 

Kisebb-nagyobb felújítások után a fából épült menedékház 2010-re nyerte el mai formáját. Bár ezt is felújításnak nevezik, valójában gyakorlatilag egy új épület épült az eredeti ház alapjain. Az eredeti épülethez hasonlóan, a gondnoki lakrészen kívül két fűtött földszinti szobában összesen 16 ágy, a padlástérben pedig újabb 16 fekhely áll a turisták rendelkezésére.

  

Lakosztály 1505 méteren 

 

Fűtés csak a földszinti szobákban van, e melegből azért jut bőven a tetőtérbe is. A földszinten találjuk az étkezőhelyiséget, két hosszú asztallal, rönkszékekkel és kályhával, ahol egyszerre 15-20-an férnek el. Külön szobában kapott helyet a csíkszeredai hegyimentők csapata. A házban főtt vagy hideg étel, illetve forralt bor és házi pálinka is vásárolható. A szállás díja 20 lej/fő/éjszaka. A ház előtti mezőn sátrazni is lehet.

  

Festői a kilátás az ebédlőből

 

Aki csak kisebb hegyi kalandokra vágyik, az Egyes-kőt legkönnyebben Balánbánya (románul: Bălan) felől érheti el. Innen a menedékház már csak négy kilométer, viszont még 640 méter szintemelkedést is le kell közben küzdeni. Az út végéhez közeli forrásból érdemes feltölteni a vízkészleteket.

 

A menedékház az Egyes-kő sziklafalának tövéből

 

A ház fölé magasodó Egyes-kő száz méteres sziklacsúcsára vezező ösvény közvetlenül a turistaház mellől indul. A megmászásához nem árt némi sziklamászó gyakorlat, hiszen sok része meredek, drótkötéllel biztosított, néhány lépése a via ferraták nehézségi skáláján eléri a C szintet. Bár a vastag drótkötelet kézi kapaszkodásra szánták, a vasalt utakra való beülők kantárjai is használhatók rajta.

 

Kilátás az Egyes-kőről


A csúcsról közel teljes körpanoráma tárul a szemünk elé: tiszta időben a Gyergyói-havasoktól a déli medencékig szinte a teljes, 30-50 kilométeres környéket belátni. A menedékház honlapja, elérhetőségekkel és részletes információkkal a www.egyesko.ro/hu/menedekhaz oldalon érhető el.

 

Hasznos információk

Milyennek is képzelné ma az átlagember az első erdélyi kirándulását? Némi kedvcsináló cikk és útleírás elolvasása, a tervezett túra „lerepülése” háromdimenziós műholdkép fölött, majd indulás térképekkel felszerelkezve, GPS-t követve, szinte minden, elsőként látott sziklát és fát „ismerve”... Mintha mindez már természetes lenne, és itthon valóban megkönnyítik a túrázást annak, aki így szereti. Persze régóta sejthető volt, hogy az elkényelmesedett természetjárót a természet előbb utóbb visszarántja a „normális” világába, ahol nincs más, mint ő és a hegyek. Fatális véletlenek sorozatának eredményeként, ahogy sejthető, épp Erdély felfedezésekor jött el ez a pillanat. Amikor aztán kalandoktól sem mentes kirándulás végén, ott álltunk egy hideg reggelen az Egyes-kő oldalában, túratársam egyszer csak felemelte az ujját, és a messzi, ismeretlen hegyek közé mutatott: alattunk a három székely medence, a Csíki-, a Gyergyói- és a Háromszéki-, a másik oldalon pedig a hegység névadója, a felhőkbe burkolózó, 1792 méteres Nagy-Hagymás. Szóval így is meg lehet ismerni egy távoli vidéket?! Az első egyes-kői reggel életre szóló élménnyel ajándékozott meg.

 

 

A Nagy-Hagymás az Egyes-kő csúcsáról 

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:
Gyergyószentmiklós, Erdély outdoor fővárosa
Megválasztották Erdély hét csodáját

Barangolás Erdélyben

Cikkajánló