Mérgezett csali végzett a parlagi sasokkal

Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség két parlagi sas pusztulását okozó vadász és társa ellen.
 

Szerző:
Turista Magazin
MME
2016. július 5.

Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség két parlagi sas pusztulását okozó vadász és társa ellen.
 

Természetkárosítás és állatkínzás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség Sz. Z. 54 éves kecskeméti és Sz. J. 38 éves városföldi lakos ellen - olvasható a police.hu-n. A gyanú szerint Sz. Z. hivatásos vadászként egy 2008 óta betiltott hatóanyagú növényvédő szert fecskendezett tojásokba, amelyekből a városföldi Sz. Józsefnek is adott.

 

A férfiak a mérgezett tojásokat 2014 novemberétől Városföld külterületén helyezték ki, elsősorban az elszaporodott rókaállomány ritkítására. A kirakott csaliktól két róka elpusztult, ám a húsukból táplálkozó -GPS-jeladóval is ellátott -, Remény nevű, illetve egy másik parlagi sas is elpusztult. A rendőrség a nyomozást 2016. június 30-án befejezte, és az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek.

 

A parlagi sas magyarországi költőállománya mintegy 180 pár, amely az Európai Unió állományának kétharmada. A parlagi sas Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint.

 

 

 

 

 

Reménytelen vége lett a megmentett fiókának

 

A mérgezés híre azért is kapott nagy sajtóvisszhangot annak idején, mert Reményt még tojásként mentették ki az utolsó pillanatban egy zavarás miatt elhagyott sasfészekből. A tojást mesterségesen keltették ki, majd a fiókát pótszülők fészkébe helyezték ki, ezt önkéntesekkel őriztették, és kirepülés előtt még egy GPS-nyomkövetővel is ellátták a szakemberek. Nevét egy internetes szavazáson kapta, és a sasbarátok népes tábora azóta is folyamatosan nyomon követte sorsát és öt országot érintő utazásait.

 

Remény az elmúlt két és fél évben öt országban járt, és nyomkövetője rekordszámú, több mint 15 ezer GPS-adatot szolgáltatott, így hazánkban eddig ez a madár segített a legtöbbet, hogy megértsük a fiatal parlagi sasok viselkedését, illetve megismerjük mozgáskörzetüket. A nyomkövető jelei alapján vált az is egyértelművé, hogy a madár elpusztult. A keresésben Falco, Közép-Európa egyetlen méreg- és tetemkereső kutyája is részt vett, és így került elő egy másik fiatal parlagi sas és két róka teteme is a közelből.

 

Kapcsolódó cikkek:

Megmérgezték a webkamerás rétisast
Élen járunk a madármérgezésben
Falco védi az egymillió forintos madarakat

Cikkajánló