Mesés Hetés - van képünk hozzá (VIDEÓVAL)

A történelmi Zala megye délnyugati részén, a Kebele és a Lendva patakok között elterülő tizenegy falu vidékét nevezik Hetésnek, amely Göcsejjel szomszédos önálló néprajzi tájegységet alkot. Az ország ezen szegletébe ritkán vetődik el a vándor, mi éppen ezért kerestük fel e vidék rejtett kincseit.

Szerző:
Szatmári Zoltán
Fotó:
Szatmári Zoltán
2015. július 1.

A történelmi Zala megye délnyugati részén, a Kebele és a Lendva patakok között elterülő tizenegy falu vidékét nevezik Hetésnek, amely Göcsejjel szomszédos önálló néprajzi tájegységet alkot. Az ország ezen szegletébe ritkán vetődik el a vándor, mi éppen ezért kerestük fel e vidék rejtett kincseit.

Sokan találgatnak, honnan származik Hetés neve: néhányan bizonyos összefüggést vélnek felfedezni a „hetes” számnévvel, amely feltehetőleg korábbi egyházi vagy közigazgatási egység emlékét őrzi. Hetés területén haladt át a Baltikumot az Adriával összekötő híres „borostyánkőút”, amely kereskedelmi s katonai célokat is szolgált.

Hetés egy igazi időutazás. Szépen felújított, több mint száz éves polgári házak mentén kanyarog az út, amelyen nyugodtan bringázhatunk. Óránként 1- 2 autó zavarja meg békés vidéki hangulatot.

Az idősebb korosztály hátborzongatóan izgalmas történeteket ismer a régmúltból, amelyekre érdemes figyelnünk, ha szóba elegyedünk velük.

Fotózás közben a helybéliek hívták fel a figyelmünket arra, hogy a közelben fészkel egy egerészölyvpár is.

Mesés Hetés - Riportfilm Bedő Andreával from Turistamagazin on Vimeo.

A több mint tízezer kilométer EuroVelo 13 kerékpárút érinti Bödeházát is. A hetési emberek örülnek, hogy a külföldi kerékpárosok is eljutnak az ország ezen szegletébe, és jó hírét viszik e tájnak.

„Szárnyas lakótelep” - E háborítatlan vidéki élet igazi Kánaán nemcsak az emberek, hanem a madarak számára is.

Sárga a zöldben - Réti boglárkától „roskadozó” mező Bödeháza közelében.

Szoknyás harangláb Göntérházán, amelynek bizonyos elemei több mint száz évesek.

A szlovén oldalon lévő Zsitkóc önkéntes tűzoltóságának épületében található a Deák-szoba, hiszen hosszú időn át itt élt a „haza bölcsének” családja.

Deák Ferenc igazságügy miniszterként. Deák Ferenc 1848 márciusában Batthyány Lajos kérésére tért vissza az országos politikába. Az első népképviseleti országgyűlésen Zalaszentgrót képviselőjeként volt jelen.

A Hetés - Lendva-vidéki területről 1728 óta ismernek név szerint említett fazekasokat, ottani néven gerencséreket. Egy-egy családban akár többen is foglalkoztak fazekasmesterséggel. A 19. században olyan különleges termékek jelentek meg, mint például a tojássütő lábos.

A hetési tájon nyár idején a szolgalmas kezek kamillavirágzatot is gyűjtögethetnek, amelyet megszárítva teaként fogyasztanak.

Szíjártóháza: itt porschék és audik helyett néhány helyen még fakerekes lovas kocsik „parkolnak” a faluban.

Hetésben szépen, rendben tartott portákra bukkanhatunk, sok ház joggal érdemelné ki a régmúltat idéző „tiszta udvar, rendes ház” cégért.

Bödeháza temploma délutáni naplementében.

Példás összefogást mutat, hogy Bödeháza és Zsitkóc között a régi határon a magyarok és szlovének közösen létrehozták a Barátság Parkot, amely különféle rendezvényeknek, eseményeknek ad otthon.

A szocializmus bukása után a vasfüggöny felszedett szögesdrótját nem dobták ki, nem lett az enyészeté, hanem Balog Anita és Árvay László képzőművész megalkotta belőle a „határtalan” vasmadarat, amely felülről kémleli a Barátság Parkot.

Az itt lakók minden nap szorgalmasan dolgoznak a ház körül, és büszkék a takaros portájukra.

A hetési képzőművészet szerves részét képezi a csuhéfonás: karácsonyfadíszeket, húsvéti emléktárgyakat, népi eszközöket, játékokat késztenek belőle a hozzáértő kezek.

Mézeskalács művészet egy hetési portán.

Ember és természet.

A szlovéniai oldalon hullámvasútra emlékeztető dimbes-dombos borvidéken át jutunk el a meseszép Bakonaki-tóhoz, ahonnan számos túraútvonal indul.

Hetési hangulat - a vidék konyhája számos nyalánkságot és furcsaságot rejteget a vándor számára. Megkóstolhatjuk a vágott zsírt, tökmagolajos vöröshagyma saláta.

Dobronak határában található egy csodálatos trópusi kert és orchideafarm, amely több szempontból is érdekes. Egyfelől különleges trópusi növényeket figyelhetünk meg itt: a kakaócserjétől az avokádóig, másfelől a több száz négyzetméteres kertet termálvízzel fűtik. Ez is bizonyítja, hogy a termálvizet milyen sokrétű módon lehet hasznosítani. Az orchideák attól lesznek különleges színűek, mert a szárába festékanyagokat fecskendeznek.

A vidék íze - hamisítatlan hetési kép

Hetés határában csodás bíborhere mezőkön „legeltethetjük” a szemünket. Ezt az áttelelő egyéves pillangós virágú növényt szálastakarmányként hasznosítják.

Bödeházától egy kőhajintásnyira található a riganóci kilátó, amely katonai célból készült. Innen meseszép kilátás tárul a szemünk elé a hetési tájról.

A HATÁRTALAN MADÁR from Turistamagazin on Vimeo.

Hetés térképvázlata

A Turista Magazin júliusi számában részletes beszámolót olvashatsz Hetésről.

Cikkajánló