Mind a hat helyen libeghetsz még a nyáron

Akár a hosszú hegymászás elkerülése a cél, akár maga a szórakozás, a hazai libegők remek kikapcsolódási lehetőséget kínálnak, a számuk pedig az elmúlt években lassan, de folyamatosan nő. Augusztus végéig pedig biztosan ki is próbálhatjuk bármelyiket.

Szerző:
Gulyás Attila
Fotó:
Gulyás Attila
2019. augusztus 25.

Akár a hosszú hegymászás elkerülése a cél, akár maga a szórakozás, a hazai libegők remek kikapcsolódási lehetőséget kínálnak, a számuk pedig az elmúlt években lassan, de folyamatosan nő. Augusztus végéig pedig biztosan ki is próbálhatjuk bármelyiket.

Talán nincs is annál felemelőbb módja a természetbe való megérkezésnek, mint felülni egy lebegő székbe, ami mögött egy percen belül elmarad bármilyen pénztár zaja, betonjárdák és járművek: éppen csak megszoktuk, hogy most csak egy pár tonna teherbírású dróton függünk, máris ott találjuk magunkat az erdő legteljesebb csendjében, magasan a lombok mellett. Innen már talán mindegy is, hogy a folytatásban egy egész napos túra áll, aminek gépi segítséggel tudjuk le az első emelkedőjét, vagy mindez csak beugró egy szomszédos bobpályához: libegőzni kicsiknek és nagyoknak egyaránt különleges élmény. A nyári szezon végére a gyalogos kirándulók és a síelők kedvéért épült pályák egyaránt működnek még.

Eplény

  

 

A bakonyi falu határában az elmúlt néhány évtizedben nemcsak egy kiterjedt síparadicsom nőtt ki a földből, de a körülötte lévő erdőben is több átalakulás történt a gyalogos kirándulók szolgálatában. Bár a helyszín láthatóan még messze van a véglegestől, az üzemeltető láthatóan már dolgozik a környezet rendezésén. A kiterjedt sífelvonó rendszer az elmúlt években bővült az Ámos-hegy csúcsára vezető libegővel, amely éppúgy egész évben a kirándulók szolgálatában áll, mint a felső végállomáson lévő hütte. Az egyedi, négyüléses felvonón akár egy egész család is együtt évezheti a „repülést”. Nyitvatartás szeptember 1-ig minden nap, reggel 9.00-tól egészen 18.00-ig. Bővebb információk és jegyárak: www.kalandhegy.hu/eplenyi-libego 

 

Sátoraljaújhely

  

Kilátás a Magas-hegyről a Zempléni-hegység keleti oldala felé 

 

A város fölé emelkedő, vulkáni eredetű Magas-hegy, az oldalában elterülő Zemplén Kalandparkkal különféle kalandpályák sokaságát kínálja, amelyek közös kiindulópontja a libegő, annak is a középső és felső állomásai. A különböző pályák közül a legnépszerűbb az óriás bob, hazánk legnagyobb ilyen létesítménye, és a különleges átcsúszópálya, amelyen az ezer méterre lévő, szomszédos Szár-hegyre csúszhatnak át a kalandvágyó látogatók egy egyszerű, de „atombiztos” beülőben, nyolcvan kilométer per órás sebességet is elérve.

 

A „főútvonal” azonban a hegy tövéből ide vezető libegő, amelyen az adrenalinra kevésbé vágyó látogatók is megtapasztalhatják a magasságot. A felső végállomásról a hegy tetején lévő kilátó jól kiépített ösvényen érhető el, bár idáig már jó pár lépcsőfokot is meg kell mászni. A csúcsról feltáruló körpanoráma azonban bőségesen megéri a kis fáradságot, hiszen Sárospatak városától a regéci váron át a Hegyköz sötét csúcsáig a Zempléni-hegység nagy része belátható innen. Nyitvatartás minden nap 10.00 - 19.00 óráig, hétvégén és ünnepnapokon már 9 órától, a pénztár egy órával korábban zár. Bővebb információk és jegyárak: www.zemplenkalandpark.hu

 
Mátraszentistváni sípark


A nyár nagy részében zárva tartó sípark legközelebb az augusztus 31-i hétvége két napján, 10-től 17 óráig tart nyitva. Az ekkor zajló Mátra MTB maraton idején újra élettel telnek meg a zöldellő sípályák - nem is akármilyennel, hiszen ez a hely lesz a hatalmas tömeget megmozgató kerékpáros rendezvény központja. Aki Mátraszentisván falu hangulatos központjának felfedezése után nem szeretne sok hegyet mászni, a Vaskút utca végéből induló libegővel is visszatérhet a Rubanya-hegy 821 méter magas csúcsa alá. Üzemidő, csak augusztus 31-én és szeptember 1-én 10-től 17 óráig. Bővebb információk és jegyárak: https://www.sipark.hu

 

Budapest, Zugliget

 

 

Természetesen teljes kapacitással üzemel hazánk legismertebb kötélpályája is, az idén 46 éves Zugligeti Libegő. A főváros legmagasabb hegyének oldalában kapaszkodó pálya egész évben nyitva van. A közeljövő különleges programja lesz a júniusi Libegők éjszakájának megismétlése augusztus 31-én. Erre az éjszakai libegőzés kedvelőin belül is elsősorban azoknak érdemes ellátogatniuk, akik nem riadnak vissza a nagyon hosszú sorban állástól, az esemény ugyanis igen népszerű. A libegő normál rend szerint minden nap 10-től 19 óráig működik, kivéve a páros hetek hétfőit, amelyeken karbantartás folyik. További információk a BKV Zrt. weboldalán.
 

Mátrafüred

 

Listánk legújabb szereplője nyár után ősszel is nap mint nap szállítja a kirándulókat a Mátra déli lejtőjén. A pálya hazánk legmagasabban fekvő tava, a Sás-tó melletti parkból indul, felső végállomása pedig a szomszédos Oxigen kalandpark, ahol tucatnyi egyéb szórakozási lehetőség is várja az érkezőket. Üzemidő 9-től 19 óráig, majd szeptembertől csak 18 óráig, de továbbra is a hét minden napján. Bővebb információk és jegyárak: www.adrenalin-park.hu/libego

 

Lillafüred

 


 
A népszerű bükki kirándulóhelytől északra, a 2015-ben megnyílt felvonó nem része az óriás kalandparknak, viszont a kirándulók számára egy valóban értékes közlekedési eszköz: a 273 méter szintkülönbségű pálya a Jávor-hegy tetejére visz, ahonnan már könnyedén elérhető Bükkszentkereszt, Jávorkút, vagy a vidék egyik utolsó, autóval elérhetetlen, de ebéddel és szállással egyaránt váró turistaháza, a fehérkőlápai ház. A libegő felső végállomása a Jávor-hegyi réten szintén kedvelt pihenőhely azoknak, akiknek csak negyed-fél órájuk van a természetre: a jó levegő mellett számos pad és kis büfé is vár itt. A libegő a hét minden napján, 10-től 18 óráig üzemel, kivéve a tervezett karbantartási napokat, amelyek: szeptember 9., október 7., november 11. Bővebb információk és jegyárak: www.libegopark.hu/
 

Kapcsolódó cikkeink:
Májustól libeghetsz a Mátrában

Öt menő kalandpark a családdal

Tanösvények kalandparkba építve Budakeszin

Cikkajánló