Mindent a maga idejében

Ősszel, az első hóesések után, még ha azok bőségesek is, a hó még nem eléggé alakult át ahhoz, hogy jó kötőanyagot alkosson, így ősszel és tél elején hasonló a helyzet az Alpokban található gleccserekkel, mint júniusban (rejtve maradnak a gleccserhasadékok, és nem minden esetben tartja meg a túrázót a hasadékot takaró hóréteg). Ebben az időszakban a sziklák általában már nem szárazak, zúzmara képződik rajtuk.

 

Az első havazások után a naposabb részeken a sziklákon megolvad a hó, így nedvessé válnak, majd később a hőmérséklet-csökkenés hatására vékony jégréteg képződik rajtuk, ezáltal még csúszósabbak lesznek.
A nem kellő mennyiségű hó még nem takarja el a nagyobb sziklákat, és a hóréteg sincs még kellően összeállva. Ebben az időszakban különösen igaz a mondás: a hó sokféle és változékony, ezért fontos megtanulni állapotának felismerését, keménységét, mélységét, stabilitását, és ehhez igazítani a mászásnál a megfelelő technikát, ami a fent leírtak miatt sokkal változékonyabb és időigényesebb. A Magas-Tátrában a biztonságos kötél- és biztosítástechnika az említett környezeti viszonyok és a terep miatt több szakaszon szinte lehetetlen vállalkozás. Nem tudunk megbízható biztosító- és rögzítő-pontokat kialakítani, így a rosszul biztosított vagy a biztosítás nélküli mászás igen kockázatossá válik.
A „Hegymászóbalesetek Észak-Amerikában” c. jelentések szerint a hegymászóbalesetek leggyakrabban a következő okok miatt következnek be:

 

 

Decemberben az időjárás borongós és változékony sok friss hóval, így az még inkább kiszámíthatatlan, és a téli időszakban ekkor a legrövidebbek a nappalok, ezért hosszabb túrákra már kevésbé alkalmas. (A Gerlachfalvi-csúcs a Sziléziai háztól téli körülmények között oda-vissza optimális esetben kb. 9-10 óra).
Télen hirtelen nagy mennyiségű hó eshet le, ami a hegyen történő mozgást megnehezítheti, ill. lehetetlenné teheti, a kialakult lavinaveszélyről nem is beszélve. A lavinák okozzák a téli balesetek több mint a felét!
Egy alpesi mondás szerint a „szél a lavinák építőmestere”. Télen a szél nemcsak a havat sodorja, hanem az alacsony hőmérséklettel párosulva a hőérzetet is jelentősen rontja. Könnyen szenvedhetünk fagyási sérüléseket. Alacsony hőmérsékleten, szélben a kimerült vagy sérült személy különösen hajlamos a kihűlésre (hipotermia).

Összegezve: télen hatványosan megnőnek az objektív veszélyek, amit sokan alábecsülnek.
Az objektív veszélyen a hegymászók a mászóúttal kapcsolatos veszélyt értik. A leggyakoribbak: sziklaomlás, lehulló kőtömb (mászócsapat által előidézett sziklaomlás), instabil hó, hópárkányok és jégesések, gleccserhasadék és -árok, kitettség (mennyit eshet egy mászó), nagy magasság hatása az emberi szervezetre, időjárás.

Akkor mégis mikor menjünk? Túraidény:
A Grossglockneren június végétől szeptember végéig, esetleg október elejéig. Március közepétől május közepéig csak túrasível vagy hótalppal érdemes nekivágni (Tipp: amikor a Stüdlhütte nyitva van).
A Gerlachfalvi-csúcson: a június-szeptember, valamint a február-április közötti időszak.

A Magas-Tátrát méretéből kifolyólag sokan lebecsülik, és emiatt arányaihoz képest nagy számban szedi áldozatait. Eddig több mint ezren vesztették életüket a hegységben.
Tapasztalatom szerint a Magas-Tátrában a téli körülmények közötti túrázásra/mászásra a legjobb hónap az április, de a magasabban fekvő völgyekben még a május eleje is. A lavinák nagy része ekkorra már lejön, és a hó is nagyon jól össze van állva. A kuloárokban a firnhavas részeken kitűnően lehet ilyenkor haladni, élmény mászni.
A szóban forgó hegységekben a február és a március valamivel szárazabb, mint az előtte lévő hónapok. Ezt az időszakot kevés vagy tömörebb hó, stabilabb idő, hosszabb nappalok jellemzik.
Márciusban és áprilisban úgynevezett téli körülmények között túrázhatunk/mászhatunk, így nem kell lemondanunk a téli hegyjárás örömeiről, ami jó idő esetén fáradságainkért cserébe a legcsodálatosabb élményekkel ajándékozhat meg minket.
Azonban a téli körülmények közötti túrázást sem szabad lebecsülni, ugyanúgy be kell tartani a téli túrázás/mászás szabályait, de ha megfelelő időpontban/szezonban indulunk, akkor legalább már a kockázatot csökkentettük.
Javaslom, hogy mindenki, aki érdeklődik e - sokszor cseppet sem veszélytelen - sport iránt, saját biztonsága érdekében végezzen el néhány hegymászó tanfolyamot.

Remélem, sikerült a hegyek sajátosságaira és veszélyeire felhívnom a figyelmet. Komolyan véve ezeket, betartva a szabályokat, fokozatosan, kitartással és gyakorlott társak segítségével biztosan a legfantasztikusabb élményekben lehet részetek.
Egy túra ugyanis akkor mondható sikerültnek, ha nem történt baleset és mindenki elégedett. E tekintetben az lényegtelen, hogy milyen meredek volt a lejtő, milyen nehezen, milyen messze, milyen magasra ment az ember, és az sem fontos, hogy a menedékházba rekordidőben tértünk vissza.
Mindezt Mark Twight szavaival lehetne a legjobban visszaadni (Extrém hegymászás, 1999.) :
„Olyan hegymászóként, aki már nagyon sok barátot és partnert veszített el a hegyekben, másképp közelítem meg a hegyeket, mint az emberek többsége. Én úgy megyek oda, hogy túl akarom élni a túrát, és ezt már sikernek tartom. Egy új út vagy a csúcs megmászása már csak ráadás.”