MOHÁCSI TÖRTÉNELMI EMLÉKHELY OKTÓBERBEN IS VÁR

Október folyamán minden hétvégén programokkal, az őszi szünet idején akciókkal várnak a Mohácsi Történelmi Emlékhelyre.

 

2012. október 2.

Október folyamán minden hétvégén programokkal, az őszi szünet idején akciókkal várnak a Mohácsi Történelmi Emlékhelyre.

 

Október 6.: Gyermekszombat az Emlékhelyen
Október első hétvégéjén különleges programokkal várjuk a gyerekeket és a családokat a Mohácsi Történelmi Emlékhelyre. A résztvevők saját maguk által megtervezett figurákat hozhatnak létre; kartonpapírból páncélt, sisakot készíthetnek olló és tűzőgép segítségével. Megtapasztalhatják a harcosok életét, megvívhatják csatájukat egymás ellen fakardokkal, illetve patkódobáson is részt vehetnek. A fakardokon kívül korhű fegyvermásolatkat is kézbe vehetnek, sodronyinget, páncélt, sisakot ölthetnek magukra.


10:00-12:00 óráig "barkácsolás": parafadugóból katonafigurákat, csuhéból lovacskát, gesztenyéből lovat és török basát alkothatnak szakavatott kézműves útmutatásai alapján.

 

Amíg a gyerekek alkotnak:

10:30 és 11:30 órai kezdettel a szülők részére elmélyült idegenvezetés indul a sírkertbe.
12:00 órától bajvívás, fakardok segítségével körpárbajokat vívhatnak a gyerekek, majd célba dobhatnak patkóval.

 

A részvételi díj egységesen mindenki számára: 1000 Ft/fő.

 


Október 13.: Hadijáték a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen
Élje át a középkor hangulatát, a korhű ruhák segítenek, hogy szárnyalhasson a képzelet! Ha szeretne kilépni a szürke hétköznapokból, jöjjön el a Mohácsi Történelmi Emlékhelyre! Korhű ruhák viselete, fegyverek bemutatása. Vitézi próba: íjászat lóhátról (életnagyságú lófigura), versenyfutás hadifelszerelésben, kutatólapok kitöltése az Emlékhelyről.


10:00-12:00 óráig és 14:00-16:00-ig a középkori ruhák és fegyverek bemutatása, sisakok és sodronyingek felpróbálása. Íjászat, ügyességi verseny a sírkertet övező erdő területén. Ezt követi az Emlékhely bemutatása.

 

A részvételi díj egységesen mindenki számára: 1000 Ft/fő.

 


Október 19-20.: Esti séta a sírkertben
Elég bátor hozzá, hogy éjszaka sétáljon a temetőben? Akkor jöjjön el a Mohácsi Történelmi Emlékhelyre!


Éjszakai idegenvezetés a sírok között fáklyákkal, mécsesekkel a kézben.

 

A séták október 20-án 20:00 és 24:00 órai kezdettel, október 21-én 20:00 és 22:00 órai kezdettel indulnak. A részvételi díj egységesen mindenki számára: 1000 Ft/fő. A belépőjegy tartalmazza a kiállítás megtekintését is.



Október 22.: "Sisak a fejen, vasruha a testen"
Próbálja ki, öltse magára egy középkori fegyveres ruháját! Elég erős? Hány percig bírja tartani a láncos buzogányt? Aki a láncos buzogányt a nyél végénél fogva csupán 4 percig kinyújtott kézzel vízszintesen tartani tudja, jutalomban részesül!


A nap folyamán óránként fegyverbemutató, tárlatvezetés a kiállításon, idegenvezetés a sírkertben.

 

A részvételi díj egységesen mindenki számára: 1000 Ft/fő.

 

Október 23.: '56-os kedvezmény
Aki 1956-ban született - azaz idén 56 éves - ingyenesen látogathatja meg a nap folyamán a Mohácsi Történelmi Emlékhelyet.

 

Október 20-november 4.: "Gyermekszemmel a mohácsi csata"
Rajzpályázat! Ha gyermeke saját maga által készítettt rajzot hoz a mohácsi csata jeleneteiről, vagy szereplőiről, és hozzájárul ahhoz, hogy az Emlékhelyen a rajzot bemutathassuk, akkor a gyermek belépődíját az akció időtartama alatt elengedjük. Kérjük, a kép hátoldalán tüntessék fel az alkotó nevét és címét.

Október 28-november 4.: Óriási kedvezmény a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen
Az 1500 Ft/fő belépőjegy ár helyett mindenki egységesen 500 Ft/fő belépti díj ellenében tehet látogatást az Emlékhelyen.


Halottak Napja alkalmából november 2-án 14:00 órakor Főhajtás nemzetünk nagy temetőjében - ünnepi megemlékezés.


További infó: Mohácsi Történelmi Emlékhely
Mohács-Sátorhely, Tel.: 69/382-130, 20/918-2779.
www.mohacsiemlekhely.hu
info@mohacsiemlekhely.hu

 

EZEKET A PROGRAMOKAT IS MEGTALÁLJÁTOK A JOBB OLDALI NAPTÁRUNKBAN!

 

Cikkajánló