MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG weboldalaiTermészetjáróGerecse 50KéktúraGalyacentrumTuristashopTermészetjáró kártya
2014.02.24. 08:43,   Szöveg: Szádeczky-Kardos Géza,   Fotó: Szádeczky-Kardos Géza

Monte Perdido

Tizenöt évvel ezelőtt 12.000 méter magasságból egy markáns hegyláncot láttam magam a repülőgépből. Ide el fogok még egyszer jönni! - fogant meg bennem a gondolat...

Most kel a nap, meredek firn lejtőn harántolunk felfelé. Tegnap 30 centi friss hó esett. Lassan, gépiesen lépkedek… Egy ballal, kettő jobbal…

 

 

Az első kaptató

 

Hogy is kerültem ide? Tizenöt évvel ezelőtt - Madrid felé - 12.000 méter magasságból egy markáns hegyláncot láttam magam alatt.

- Ide el fogok még egyszer jönni!
Fogant meg bennem a gondolat. Évek múltak, s a télen valaki felvetette: nyáron a Pirenneusokba szeretne menni… Miért is ne? – Gondoltam. Szabadjegyet még tudok szerezni… Pisti fiam is benne lesz… Ha júniusban megyünk, Sepsiszentgyörgyről Kingus is jön, aki jól beszéli a spanyolt…
Aztán változtak a dolgok, de harmad magammal most még is itt vagyok…

Egy rúgás ballal, kettő jobbal… Most egy szerpentint teszek bele, hogy jobb lábam pihenjen kicsit.
A házban tegnap azt mondták, ma még mocsok idő várható, talán holnaputánra jobb lesz. Fél kettőkor kint jártam. Felettem ezernyi csillag szikrázott. Percekbe került, mire megtaláltam a göncölt. Délebbre vagyunk, itt most is jól látható az Orion. De olyan csillagképek is, ami tőlünk soha. Hideg az éj, s friss hólepel borítja a hegyeket. Legszívesebben azonnal nekiindulnék a csillagporos éjszakának!
 
04.10, ismét talpon vagyok. Aztán térképpel, tájolóval bejárom a környező dombokat. Jelzés nincs. Steinman elvétve. Ösvény? Talán… De a vízfolyás és a sziklaletörés, a moréna és a szemközti csúcsok, az öreg firn foltok és az a néhány szél tépázta famatuzsálem… Felveszem az irányszögeket. Nem tudom holnap milyen idő lesz, de most van rá esélyünk!

 

Csendben ébresztem társaimat… Álmos pofával néznek rám…

 

 

 Másnap reggel


-  Ha akarunk itt valamit, egy órán belül indulnunk kell a csúcsra!

Ez már beszéd! Nem kell kétszer mondanom… és el is készültünk.
A keleti ég peremén már pirkad. Az első letörésig beláttam az utunkat. Feljebb is adta magát a terep aztán, ahol a tegnapi eső már hó alakban jött le minden korábbi nyomot eltakart. Vajon amott a sziklás tereplépcsőn hol van az átjutás? Mindegy, valahogy majd megoldom…

Ha nem volna lefagyva, vagy legalább egy húszas kötelem lenne… Kingust nem is féltem, de Csongit még nem láttam mászni… Jól van, megy ez! Most segít a mély hó. Megfogja a lépésem, s már túl is vagyunk a nehezén. Biztos nem erre szoktak menni! Lefelé rázós lenne.

 

 

Gleccser vájta sziklák

 

A nagy szikláknál fotózunk, iszunk, s megyünk… vagy csak mennénk.

Két taposás sötétebb sávja dereng a tegnapi hó alatt. Az egyik a felmenő, a másik a lejövő nyom lehet. Csak hogy a felmenőt tegnap délután jó hatvan méter szélességben betemette a lezúduló lavina. Arra tehát inkább nem! Mard a direktmenet, kicsit harántolva. Aztán, át azon a sziklaszoroson.
 

 

 Pihenő a nagykőnél

 

Egyre meredekebb a lejtő… Most még nem csúszik meg a friss hó a firnen, de igyekeznünk kell a lejövetellel, mert ha emelkedik a hőmérséklet megindulnak a deszkalavinák.

Lelassultam, fáradok. Előbb Kingus, aztán Csongi is kikerül, hogy ők törjék az utat… A tófalra egy két perccel hamarább érnek. Szusszanunk. Több páros is nyomunkba eredt már. A friss taposáson haladva sokkal könnyebb már nekik.


Még egy szűk órás felszökés, s a hófedte sziklák között meglátjuk a sima, fehér felületet. Ez hát a fotókon látott tengerszem? Befagyva, hóval fedve. Felettünk, a moréna tetején, a szomszéd völgybe átvezető csorba. Amott a túlsó sarkáról indulna az ösvény, a kőfolyás és a szálkő határán?

Az égen, a gerinc túl oldaláról ólomszín felhők érkeznek fölénk, majd a hágón át "ömleni" kezd a köd. S már szállingózik is a dara. Nálunk, otthon a nagy széllökésekkel kísért zivatar előjele ez. Itt a több tíz fokos lehűlés, és hó fergeteg bevezetője. A gerinc mindent eltakar. Vajon mennyi időnk van még?
Mindent egybe mosott a tegnap esett hó. Talán a most érkezett spanyolok többet tudnak? Igen egyikőjük vagy húsz éve járt már erre.

 

 


Két perce még ragyogó napsütés volt...

 

Elindulok, de a friss hó és a kavargó köd mindent fehérbe von. Inkább előre engedem a most érkezetteket. Had törjék az utat… A moréna gát élén haladunk. Jóval lassabban, mint eddig. Jó-jó, de feljebb, amott a szikla letörésnél merre tovább? Ahogy látom, ezek sem sokkal bölcsebbek nálam. Most megálltak, tanakodnak, aztán kezdik felcsatolni a hágóvasaikat. Az egyiknek fogalma sincs róla hogyan kellene, de a másik is béna. Közben egy lány és 30 év körüli barátja is beér minket. Ők is csatolnak…

Végre hosszas cihelődés után neki indulnak ballra a meredek oldalba, a sziklát kerülve. De hogyan??? Úristen…! Rossz nézni mit csinálnak! Egyik kézben síbot, a másikban jégcsákány… Talán ha hat-nyolc lépést haladt, s már ki is csúszott. Még szerencse, hogy a mély hó megfogta. Így is, jó húsz méterről mászik vissza. Most a sziklán próbálkoznak… S a köd egyre sűrűbb.


A szél a gerinc túlsó oldaláról újabb ködfoszlányokat hajt felénk. A tejfehérségben alig látok valamit. A friss hó színe és a pára teljesen egybeolvad. Most kellene a hószemüveg, villan át agyamon.Bár ne hagytam volna odalenn Kingus zsákjában. Közben a spanyolok elindultak. Tájolóm nagyítójával a térképet próbálom vallatni. Nyilvánvaló, az azon jelölt ösvény a nyári út lehet, amit most vastagon fed a friss hó. Itt a moréna gáton a téli út halad.

 

Mint fehér lepelbe bújt szellemek, szállnak, keringenek köröttünk a köd foszlányok. Az előbb pillanatokra kitisztult a gerinc. A tó feletti hágónál már magasabban vagyunk. Nagyjából 3.100 méteren, tehát kb. 250 méter szint és talán 5-600 méter távolság még a csúcs. Lelki szemeim előtt próbálom felidézni az ajándékboltokban és a turistaházban látott fotókat. A csúcs alatt valahol le kellett térni a sziklabordáról balra, és a szikla és a firn határán lehetett feljutni a vállra. Majd tovább a gerincen a csúcsra. Igen, csak most mindent befed a friss hó. Ha felszállna a köd, így is simán felmehetnénk… De mi lesz, ha egy óra múlva újra leszáll…? Töprengek tovább magamban. Teljesen ismeretlen terepen… 38-40 fokos friss havas firn lejtőn bármikor megcsúszhat a hó…! Jégfelszerelés és kötél nélkül…, 6-8 méteres látótávolsággal? Na, neee! Egyedül csak magamra számíthatok! Sem a társaimnak, sem a spanyoloknak gőzük sincs a hegy és a hóviszonyok veszélyeiről…! Ha nem akarunk „híres emberek” lenni, innen bizony le kell kotródnunk, amíg nem késő!


Szólok Kinguséknak, de csak állnak, mint ha meg sem hallották volna. Újra próbálkozom:
- Figyeljetek! Még szemüveg sincsen nálunk! Maximum 4-5 órát tölthetünk el ilyen vakító fényben szemkárosodás nélkül! Tudjátok milyen szörnyű a hóvakság?
Látom a kicsi lányon, megértette, amit mondtam, de a fiútól várja a választ.
- A hegy itt lesz két nap múlva, de még jövő után is!
Mondom, de hajthatatlanok…


Szó, ami szó nem erre készültünk. Tavaly júliusban itt járt társaink három hét alatt egyszer sem áztak meg, A hőség miatt csak kora reggel és délután tudtak túrázni…

Bizony én sem jókedvemben döntöttem így! Alig karnyújtásnyira a csúcstól visszafordulni…? Csongor viszont nem az a fiú, akinek mások mondják, meg mit tegyen, vagy mit ne tegyen. Csak hogy a hegyen más törvények vannak!

 

 

Szakad a hó!

 

Ebből nem élünk meg! Elkiáltom magam:
- Hej!
S amikor a spanyolok hátra fordulnak, oda szólok a lánynak:
- Mond meg nekik, hogy visszafordultunk!

 

Látom a szemén a megnyugvást, hogy még sem neki kellett kettőnk között választania, s már fordítja is szavaimat. Intünk egymásnak, és indulok.

 

Először elmagyarázom társaimnak és megmutatom, hogy lefelé minden lépésnél a sarkunkat kell keményen belevágnunk a friss hó alatti firnbe. Még így is óvatosaknak kell lennünk, hiszen csak akkor tudjuk meg, hogy tart-e a lépés, mikor már a teljes testsúlyunk rajta van. Most bizony nagy haszna van az egyensúly megtartásában a síbotnak. (Még pesten odaadtam egyik botomat Kingusnak.)

 

Elindulok lefelé. Nem nézek hátra, de pár lépés után már hallom lépteik neszét a fél lábszárig érő hóban. A köd mindent beborított. Alig 3-4 méterre látok előre. Idejövő nyomainkat félig befújta már a szél az újult erővel szakadó darával. Éppen ideje volt visszafordulni! Remélem az „őrült spanyoloknak” is megjön a jobbik eszük, és követik példánkat.

 

Lefelé persze sokkal gyorsabban haladunk. Ahol kicsit lankásabbá lesz a gát, megállok egy pillanatra, s hátra figyelek. De csak a szél fütyül, s a hó sustorog. Társaim is állnak. Nyilván a spanyolok is pihenek, mert ilyen távolságból még hallanom kellene négy ember lépéseit.

 

A befagyott tavat elérve tisztul köröttünk a világ. Nápolyit bontok, iszunk is rá. Ránk fér az energia  visszapótlás. Aztán megindulok a tófalon lefelé. Most érzékelem csak, milyen meredek helyen jöttünk fel. Még jó, hogy van a lejtőnek kifutása. Ha megcsúsznánk, az előttünk feltorlódó hó megállítana a sziklák előtt, de szerencsére erre nem került sor.

 

Ahogy lejjebb érünk, csökken bennünk a feszültség. A dara havazásba váltott át. A csorbából alázúduló vihar

megbokrosodott paripái lobogva tépik rólunk a pelerint. Fújja, kavarja a sűrű fehér pelyheket. A sziklák alatt friss taposásra bukkanok. Tehát nyomainkon mások is nekiindultak, csak az idő romlásával visszafordultak.

 

Milyen jó, hogy így történt! Ők ismerték a tereplépcső átjáróját… Így, sem volt könnyű. Lejjebb, a jégár által simára nyalt sziklákon elvétem az ösvényt. Most vajon merre tovább? Társaim mutatják jobbra, 35-40 méterre az alig fél méteres sárga tetejű faoszlopot. Újabb feltöltődött tófalon, viharok tépázta fenyő matuzsálemek között ereszkedünk, de ez már jóval könnyebb. Ritkul a hó, esőbe vált át, aztán az is abba marad.

- Hol lesz az a sziklán való leereszkedés? - kérdi a kicsi lány aggódva.

- Elkerültük. Túl vagyunk rajta.

 

Már a nap is bujkál. Hová siessünk, miénk a délután? A háztól nem messze, a szikla letörés tetején megállunk fotózni. Egymást, a tájat, virágokat. Aztán leguggolva emlék köveket keresgélünk. Lapos mészkövek, homokkő hasábok között válogatunk.

 

 

Rhododendron

 

 Jó húsz perc múlva a spanyolok is beérnek minket. Előbb a lány a fiújával, később lemaradva a két pasi. Kelletlenül váltanak velünk pár szót. Ők sem jutottak sokkal feljebb, Teljesen leszállt a köd…

Mikor tovább állnak, Csongi kaján vigyorral nyugtázza:

- Lám, nekik sem sikerült!

A házban jó részt huszonöt – negyven közötti fiatalok vannak. Deresedő szakállammal igen csak kilógok a sorból. Míg a turista konyhában az estebédet főzöm tört angolsággal kérdik:

- Your son, and your daughter?

- No! I’m from Budapest, he, and she is from Trasylvania!

 

Aztán pantominnel tovább faggatnak merre jártam eddig? Nemzetközi tőszavakkal válaszolok:

- The Alps, the Karpats, Kavkáz, the Dolomits via-ferráta, Teneriffe, Mount Jotunheimen, climbing of Lofoten islands, Vezuv, Etna.

 

- Teneriffe hallatán felcsillan a szemük, majd megkérdik:

- Bus, and lift?

- No!
És ujjaimmal mutatom, hogy sátorral, hátizsákkal gyalog jártam be a szigetet, s ők elismerőleg bólogatnak.

Ebéd után még ki szerettünk volna menni virágokat fotózni, de az idő végleg elromlott. Szürke felhők borítják az eget. Szakad a havas eső. Ma már késő van lemenni. Itt alszunk. Holnap majd körben a gerincen visszamegyünk a parkolóba.

 

Aztán sorra jönnek vissza a hegyről az emberek. A Lengyel páros a hegy déli oldalán, a Romand gleccseren át szeretett volna feljutni a csúcsra. De még a meredek rész előtt mellig érő friss hóba kerültek, így kénytelenek voltak meghátrálni.

 

Az amcsiknak sem sikerült a szemközti technikailag jóval könnyebb 2.779 méter magas Punta Tobacor csúcs megmászása. Még örülhettek, hogy a leszálló ködben visszataláltak a házhoz. Már besötétedett, amikor a két fiú, két lányból álló katalán csapat érkezett vissza. Körtúrával tervezték bejárni a szomszédos völgyeket.

 

Délután négykor jöttek rá, hogy a havazás miatt a hágó járhatatlan. Végül saját nyomaikon voltak

kénytelenek visszajönni ahonnan elindultak…






HOZZÁSZÓLÁSOK

Hozzászóláshoz jelentkezz be!


Közösségi oldalak
A hónap fotója
2019. július
Czigány Dávid:
Tornyosuló
38. Gerecse 50
38. alkalommal rendezték meg a Gerecse 50 teljesítménytúrát 2019. április 27-én, közel 6500-an...